Nyelvi szegényház

Tudunk-e még magyarul? Részben, hozzávetőleg, úgy-ahogy... Pedig anyanyelvünk. Épen, világosan, érzékletesen örököltük az előttünk járó nemzedékektől, de vajon hogyan örökítjük majd az utánunk következőkre?

Jelenítse meg néhány köznapi példa.

Íme, egy nyilatkozatból: Azok az országok, akik... - A többire már nem vagyok kíváncsi. Az aki, akik vonatkozó névmás csakis egy vagy több személyt jelölhet. A csoportfogalmat, népet, országot az amely illeti meg.

Egy körlevél nyitánya: "Az intézményt átszervezték, amelynek eredményeként..." - Aki ezt leírta, bikkfanyelven beszél, és nem tudja, mit. A várható változás nem az intézmény, hanem az átszervezés következménye. Magyarul: "Az intézményt átszervezték, ezért történik a változás. Igaz, így nem hangzik elég hivatalosan, viszont világos.

Az eltompult nyelvérzék diadala a viszonyulni ige elharapódzása. Robotemberek számára ajánlom. Hús-vér lény szeret vagy nem szeret, pártol vagy elutasít valakit vagy valamit, esetleg tetszik vagy nem tetszik neki, de semmi esetre sem viszonyul hozzá pozitívan vagy negatívan.

Méltó párja az elegánsnak és tudományosnak vélt függvényében. Ráadásul még nyakatekert és kellően bürokratikus is. - Kirándulunk holnap? - Attól függ, milyen idő lesz. - Ám ez nagyon is pórias. Mennyivel szebb, ha így felelünk rá. - Ezt csak annak függvényében dönthetjük el, milyen lesz az időjárás. - Szívesen megszavaznék érte egy nyakig érő díszkönyökvédőt.

Valaha így dicsérték meg a jó bizonyítványt hazavivő gyereket: - Ez már valami! - vagy: - Hát ez nem akármi! - Milyen igénytelenek lettünk! Ma így szól az elismerés: - Ez nem semmi! - Nem bizony! Lapos is, sivár is, illik a kordivathoz.

És most két sebesen elhíresült igéről: a beindul és az odafigyel egyeduralmáról. Valaha elindult, megindult, elkezdődött valami. Hol vagyunk már ettől! Csakis beindulhat,be bizony, már várom mikor értesül valaki beindult szívvel a gyászesetről, s az egyszerű indul vagy kezdődik helyett a változatosság kedvéért a szép terpeszkedő, szószaporító kezdetét veszi forma őrzi az esemény méltóságát. - Nemrég ez járta: vigyázz, ügyelj, vagy épp figyelj erre vagy arra. Mostanság hátára nőtt púpnak az oda igekötő. Főnevesítés is lett belőle: figyelem helyett odafigyelés, sőt, figyelmetlenség helyett oda nem figyelés! Egyáltalán a be igekötő hódító terjedése, mindenüvé odafurakodása nem egy jobb sorsra érdemes, régi igekötőnk létjogosultságát kérdőjelezi meg - alaptalanul. Gondoljunk a megígér formára, amelyet lassan elföd a rossz hangzású beígér. S valódi nyelvi rémkép egy új közgazdasági alak, a hírhedt, szabálytalan és rút bekerülési költség.

Nyelvünket szegényíti, nyüvi az idegenből átvett tükörfordítások sora is. Úton-útfélen hallható a királyi öntudattal kijelentett én bizony vettem magamnak a bátorságot! - forma. Szívesen megkérdeném a használójától, ugyan hol, mennyiért vette, s miért olyan büszke rá, hogy rászorult, ha már belőle hiányzott a kurázsi! - Én így mondanám: Volt hozzá merszem! - vagy: Volt annyi bátorságom. - Ez legalább magyarul hangzik, nem tükörfordítása a német: Ich habe mir den Mut genommennak. Még ikerpárja is él, virágzik köznyelvünkben: - Vettem a fáradságot (die Mühe). Ezt meg így kívánná az ép nyelvérzék: - Nem röstelltem a fáradságot.

S harmadikul az ugyancsak németből származó szólás: Fölült a magas lóra! (Er setzte sich auf´s hohe Ross.) Ízes, láttató magyarsággal így hangzik: Lóhátról beszél. - A szólásforma híven megjeleníti a lovon járó, gőgös uraságot, amint eligazítja a gyalogos jobbágynépet.

Mindennapos gyűjteményemből ez csak szerény mustra. És folyamatosan bővül a kiállításra való díszpéldányok sora. A botfülű nyelvnyüvők fáradhatatlanok. Egyetlen reményem, hogy a bemutatott nyelvi merényletek amilyen szaporák, éppolyan átmenetiek. Kikopnak, mert a nyelv egészséges szelleme nem tűri meg őket.

Két gyöngyszemet tartogattam e hevenyészett nyelvi szegényház leleményeinek végére. Egy lakatosműhely tulajdonosa a cégtáblán így hirdette magát: univelzáris. Mentem belém villant: az avatott mester azt adja tudtunkra, hogy nincs olyan titkos fiók, rejtett tolózár, boszorkányos lakat, amit az ő szakértelme nemcsak kinyit, de ha kell, el is zárja.

A másik fölirat egy bolt lehúzott redőnyét ékesítette. Üzenete ez volt: "Ezen üzlet szemben van." Beleszédültem. Megfordult velem az utca.

Majd föleszmélve dünynyögtem magam elé József Attila sorait:

Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat.

Vidor Miklós

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu