Illés Sándor

Itt járt két lány

A déli tengerpartokon jártam valamikor, egy szeptemberben, ott rögződött belém a már ilyenkor megszokott kép: napsütésben száradó hálók és a sós tengeri szélben csattogó kiteregetett fehérnemű. A szélben egy életre kelt hálóing mintha láthatatlanul szörnyekkel viaskodna. A szörnyeket még nem lehetett látni, a vízen egy árva vitorla se duzzadt. Sirályok kiáltottak bele riadtan a csendbe.

Ez a kép elevenedett fel bennem tegnap a Városligetben: ahol öregek ültek bóbiskolva a padokon, mintha várakoznának valami csodára. Talán a nap melegítő fényére. Közéjük ültem. Nem sütötte már, csak melengette arcomat a nap.

Olvastam valahol, hogy délben nem halnak meg nyarak olyan könnyen mint nálunk, egyik napról a másikra. Harcolnak minden erejükkel, birokra kelnek a harsogó szelekkel, elkeseredetten küzdenek hetekig, amíg feladják. Nálunk meg egyszerű tolvajként, csendben belopakodik egy esős éjszaka az ajtónk előtt settenkedő ősz. Arra ébredünk felrettenve, hogy ravatalra fektették közben a nyarat. Kint apró szemű eső szitál, mintha a természet is álnokul a nyarat siratná. És ettől remegni kezdenek hirtelenében a haláltól szepegő levelek.

Ülök tűnődve a napon, már megkaptam a szívemet megremegtető üzenetet. Arról, hogy itt van az, akit várunk, Budán settenkedik, maholnap átlépi a vizet, átoson, kopogtatás nélkül benyit hozzánk és mi dideregni kezdünk.

A madarak már korábban megérezték közeledtét, és egy percre elhallgattak. Erre nagy-nagy csend támadt a ligetekben és erdőkben. A falevelek ilyenkor villanva összeölelkeznek még utoljára, majd sápadtan levetik magukat a magasból.

Mi mást tehetne ilyenkor az ember: tűnődve régi szeptemberekre gondol, falusi búcsúkra, egykori iskolacsengőkre meg szüretekre, kiforratlan mustok kába mámorára, távoli városok egyre fakuló emlékeire, én külön a mama mákos kalácsára is, amit nekem útravalóul csomagolt batyumba minden szeptemberben, amikor elutaztam a városi iskolába. Milyen jó lenne újból kezdeni, könyveket csomagolni, feladatokat írni, egyenleteket megoldani, és egy lányt várni valahol izgalommal. Milyen is volt? Nem találok rá szavakat, pedig olykor még álmomban, a réten fut, lobog a haja és bíbicek kiáltoznak fölötte le-lecsapva. Hallom azt a régi zongoraszót is, egy ház nyitott ablaka alatt állva. Mit is játszott az a szőke hajú gimnazista lány? Chopint. Ősz volt akkor is.

Kihallatszik a ligetbe a közeli iskola csengője, vége a délelőtti előadásnak. Körülnézek, senki se mozdul a padokon, ezek az őszre váró öregek lám mind tudják, hogy nem nekik szól már a csengő. Pedig de jó lenne most iskolából érkező diákként hazaszaladni ebédre a mamához, mint régen, vagy titokban elszívni még egy cigarettát, óvatosan, nehogy meglássa valamelyik szemfüles tanár.

Ha festő lennék, talán sárga és piros színekbe mártanám az ecsetem. Egyetlen vonással is érzékeltetni lehetne a szomorú öregséget, nem kellene több, mint egy görbe botra kulcsolt ráncos kéz, ami több lenne egy jajkiáltásnál. Úgy remegnek ezek az ősz fejek a botra kulcsolt kezek fölött, akár a halálba induló virágok, amikor meghallják a kertész ollójának csattogását. Pedig még nem bakó áll mögöttük, csak az ősz settenkedik a liget fái között. De egy magányos fa már hullatja levélkönnyeit.

Kiáltoznak, rimánkodnak, borzonganak a félelemtől a falevelek, ezt a félelmet kellene talán megfesteni őszikémmel azzal a távoli zongoraszóval együtt, amit csak a szívünkben hallunk. Chopin. Akaratlanul is régi rímeket ízlelgetek, és szavalni kezdem csak magamban Petőfi örökszép versét, a magyar líra gyöngyszemét: "Még nyílnak a kertben az őszi virágok..."

Ha volna rá erőm, talán felugornék és elfutnék, de tudom: hiába. Vannak dolgok, amelyek elől nem lehet elfutni. Ilyen az ősz. És az öregség. Sóhajtva felállok, hogy hazafelé induljak.

Ahogy visszapillantok, látom, valaki ezt írta a pad támlájára messzire világító betűkkel: Itt járt Eszti és Ági... Magam elé képzelem őket. Két nevető lány ül a padon, szőke hajukon melegen csillan a fény. Felismerlek benneteket, lányok.

Ti voltatok valaha a nyár!

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu