Uj Ember

2001.11.18
LVII. évf. 46. (2781.)

Főoldal
Címlap
Szent Márton nemcsak a múlté
Lampionos felvonulók ünnepeltek Szombathelyen
Hite, példája legyen útmutatónk!
Apor Vilmos eméke Rómában
Rászoruló testvéreink szolgálatában
Tízéves a Magyar Karitász
Izraelben keresztény diákokat támadtak
Lelkiség
Ez még nem a vég
"Tanú az égbolt peremén"
Szentáldozás régen és ma (4.)
ÉLET ÉS LITURGIA
A hét liturgiája c év
Katolikus szemmel
Ünnep és ünneplés
Együgyű kérdések
Jegyzetlap
A vonalzó
(ezerötszáz gyors)

LAPSZÉL
Élő egyház
Szent Imre-napi ökumenikus együttlét
Keresztény ifjúsági találkozó Nyíregyházán
Nem az a cigány, akinek a bőre sötét
Nevelési konferencia a kaposvári püspökségen
A szép magyar beszédtől - Szent Kelemen ünnepéig
Látogatás a büki plébánián
Ministránsvezető-képző
Élő egyház
Új boldogok
Micsoda különbség
"Misszós fesztivál" Lengyelországban
Akik segítik a szinódusi öszszegzést
Martini bíboros Afganisztán bombázásáról
Francia püspökkari ülés Lourdes-ban
Fórum
A zsoltárfordításról 6. rész
A "csodásérem"
Könyvespolc
Mi terem a magyar szívében?
Az Olvasó írja
Mikor halt meg Szent Lukács?
Fórum
A legfontosabb és legtörékenyebb egység
Családkonferencia Máriabesnyőn
Megnyitjuk-e az ajtónkat és a szívünket?
Irodalmunk majdnem elfeledett kiválósága
Sarkadi-bemutató a Térszínházban
Márton Lajos
Evangélikus Élet, 2001. november 4.
LAPSZEMLE
Szombathelyi Egyházmegye
Türelmes, őszinte segítségnyújtás
Tízéves a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Műemlék templomokat restauráltak az Őrségben
Lámpás
Templom épült Németfalun
Ifjúság
Erzsébet neve napján
Krakkói jegyzetek
Táborozni jó
Zsírok és olajok
EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
Óriásplakátok között
Rejtvény
Tíz év alattiaknak
Kultúra
Búcsúzás
Lélekfolt
Itt járt két lány
Testvérek törvénye
Mozaik
A földicseresznye és mérgező rokona
A művészet: szeretet
Márton-napi fények
Aranymise
Diakónusszentelés
Meggyalázott kálvária

 

Ez még nem a vég

Az egyházi év vége felé Jézusnak a világ végére vonatkozó kijelentéseit olvassuk a vasárnapi evangéliumokban. A világ végéről persze nem azért beszél a Szentírás, hogy egy távoli időpont eseményeiről tájékoztasson bennünket, hanem ezzel is a jelen életünket és magatartásunkat akarja alakítani. Igaz ez Lukács evangéliumának mai részletére is, amelyben az evangélista Jézus végidőről szóló beszédét vezeti be (21,5-38). Ebben a részben két dologról esik szó, a templom pusztulásáról és a végidő közeledtének jeleiről.

A templom pusztulásáról szóló jövendölés Jézusnak azon kijelentései közé tartozott, amelynek beigazolódását rövidesen saját szemükkel láthatták Jézus követői, miután Kr. u. 70-ben a végsőkig feldühödött ostromló római katonák égő csóvát dobtak a templomra, majd földig rombolták a zsidók féltve őrzött szentélyét. Miközben a zsidóság a 66-70-es zsidó háború során elszenvedte egyik legnagyobb nemzeti katasztrófáját, a keresztények Jézus szavainak beteljesedését, s egyben Jézus prófétai voltának, istenségének bizonyítékát is látták ebben. Ilyen értelemben és szándékkal szerepel ez a jézusi jövendölés Lukács evangéliumában is, aki a szakértők túlnyomó többségének véleménye szerint a 70-es, 80-as években írta evangéliumát, tehát már a templom pusztulása után.

Jézus kortársai számára azonban ez a jövendölés még nem Jézus szavainak igazolását jelentette, hanem botrányt, hiszen az adott helyen és környezetben ez rendkívül vakmerő, sőt szentségtörő kijelentésnek számított. A templom ugyanis gyönyörű volt, a zsidóság büszkesége. A Kr. e. 20-ban megkezdett teljes újjáépítés és az ötmilliós szórvány-zsidóság rendszeres adományai megtették hatásukat. Csupa márvány, nemes fafaragvány, arany és ezüst díszítések, borítások, csodálatos szőnyegek, és a különböző, értékesebbnél értékesebb ajándéktárgyak tömege tette ragyogóvá, gazdaggá. S mindenki tudta azt is, hogy a templomkincstár az akkori Közel-Kelet egyik legértékesebb gyűjteményét rejti magában.

A korabeli hallgató szemében nem csupán merész tehát Jézus kijelentése, hanem egyenesen botrányos és felháborító. Emellett szentségtörő is. Hiszen a templom az egyedüli igaz Isten szentélye, a neki bemutatott áldozatok színhelye, a hozzá szünet nélkül felszálló ima és könyörgés központja. Minden hívő zsidó, Kirenaikától Rómáig, Alexandriától Babilóniáig e szentély felé fordul napjában többször is, amikor elmondja imáját; ide küldi évente adományát, ide zarándokol a világ végéről is, amikor csak teheti. Még a gondolat, a példálózás is szentségtörő, hogy Istennek ez a szentélye elpusztulhat, megsemmisülhet. Nem csoda, ha Jézusnak erre vonatkozó kijelentése a szenvedéstörténet során a vádak között szerepel (Mt 26,61), és a kereszten függő Jézusnak is szemére vetik, hogy a templom "lebontásáról" beszélt (Mt 27,40).

Bábel óta minden kor embere megépíti a maga csodálatos építményeit: akropoliszát, colosseumát, égig érő tornyait. Büszkén lakja s mutogatja azokat, megelégedve önmagával, tudományával és hatalmával, abban a meggyőződésben, hogy kezébe vette s irányítja önmaga s a világ sorsát. S ha nem is tanul belőle, Isten újra és újra figyelmezteti, hogy mennyire téved mindenki, aki így él és gondolkodik. Elég egy égő csóva a templomra, elég egy földrengés vagy egy rossz irányban száguldó gépezet, és kártyavárként omlik össze az ember fönséges alkotása - büszke öntudatával együtt.

És Bábel óta újra és újra építünk szentélyeket is, amelyek könnyen fontosabbá válnak számunkra annál, akit a szentélyben tisztelünk... Amelyről mi is elmondjuk (megtérés helyett): "Az Úr temploma, az Úr temploma ez!" (Jer 7,4)

Jézus szavai meghökkentőek és botrányosak voltak, mert figyelmeztetni akarta kortársait - és figyelmeztetni akar bennünket.

Mi persze a tanítványokkal együtt (további) jeleket várunk, mert tudni akarjuk, hogy mikor érkezik el a vég, az Isten ítélete, és mikor kell majd komolyan venni Isten figyelmeztetéseit. Amíg ugyanis nincs jel, addig baj sincsen, addig élhetünk még vidáman, a magunk tetszése és elképzelése szerint.

Jézus viszont azt mondja, hogy jelek igenis vannak (például hamis próféták, háborúk és lázadások, 21,8-9), fel is lehet ismerni azokat, jóllehet "ez még nem a vég". Nem a "vég"-ben (a világ végén) élünk, hanem a jelenben. Nem "majd" kell másként élni és gondolkodni, hanem most. Nem majd kell Isten kezébe helyezni sorsunkat, hanem most.

Tarjányi Béla

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu