Ez még nem a vég

Az egyházi év vége felé Jézusnak a világ végére vonatkozó kijelentéseit olvassuk a vasárnapi evangéliumokban. A világ végéről persze nem azért beszél a Szentírás, hogy egy távoli időpont eseményeiről tájékoztasson bennünket, hanem ezzel is a jelen életünket és magatartásunkat akarja alakítani. Igaz ez Lukács evangéliumának mai részletére is, amelyben az evangélista Jézus végidőről szóló beszédét vezeti be (21,5-38). Ebben a részben két dologról esik szó, a templom pusztulásáról és a végidő közeledtének jeleiről.

A templom pusztulásáról szóló jövendölés Jézusnak azon kijelentései közé tartozott, amelynek beigazolódását rövidesen saját szemükkel láthatták Jézus követői, miután Kr. u. 70-ben a végsőkig feldühödött ostromló római katonák égő csóvát dobtak a templomra, majd földig rombolták a zsidók féltve őrzött szentélyét. Miközben a zsidóság a 66-70-es zsidó háború során elszenvedte egyik legnagyobb nemzeti katasztrófáját, a keresztények Jézus szavainak beteljesedését, s egyben Jézus prófétai voltának, istenségének bizonyítékát is látták ebben. Ilyen értelemben és szándékkal szerepel ez a jézusi jövendölés Lukács evangéliumában is, aki a szakértők túlnyomó többségének véleménye szerint a 70-es, 80-as években írta evangéliumát, tehát már a templom pusztulása után.

Jézus kortársai számára azonban ez a jövendölés még nem Jézus szavainak igazolását jelentette, hanem botrányt, hiszen az adott helyen és környezetben ez rendkívül vakmerő, sőt szentségtörő kijelentésnek számított. A templom ugyanis gyönyörű volt, a zsidóság büszkesége. A Kr. e. 20-ban megkezdett teljes újjáépítés és az ötmilliós szórvány-zsidóság rendszeres adományai megtették hatásukat. Csupa márvány, nemes fafaragvány, arany és ezüst díszítések, borítások, csodálatos szőnyegek, és a különböző, értékesebbnél értékesebb ajándéktárgyak tömege tette ragyogóvá, gazdaggá. S mindenki tudta azt is, hogy a templomkincstár az akkori Közel-Kelet egyik legértékesebb gyűjteményét rejti magában.

A korabeli hallgató szemében nem csupán merész tehát Jézus kijelentése, hanem egyenesen botrányos és felháborító. Emellett szentségtörő is. Hiszen a templom az egyedüli igaz Isten szentélye, a neki bemutatott áldozatok színhelye, a hozzá szünet nélkül felszálló ima és könyörgés központja. Minden hívő zsidó, Kirenaikától Rómáig, Alexandriától Babilóniáig e szentély felé fordul napjában többször is, amikor elmondja imáját; ide küldi évente adományát, ide zarándokol a világ végéről is, amikor csak teheti. Még a gondolat, a példálózás is szentségtörő, hogy Istennek ez a szentélye elpusztulhat, megsemmisülhet. Nem csoda, ha Jézusnak erre vonatkozó kijelentése a szenvedéstörténet során a vádak között szerepel (Mt 26,61), és a kereszten függő Jézusnak is szemére vetik, hogy a templom "lebontásáról" beszélt (Mt 27,40).

Bábel óta minden kor embere megépíti a maga csodálatos építményeit: akropoliszát, colosseumát, égig érő tornyait. Büszkén lakja s mutogatja azokat, megelégedve önmagával, tudományával és hatalmával, abban a meggyőződésben, hogy kezébe vette s irányítja önmaga s a világ sorsát. S ha nem is tanul belőle, Isten újra és újra figyelmezteti, hogy mennyire téved mindenki, aki így él és gondolkodik. Elég egy égő csóva a templomra, elég egy földrengés vagy egy rossz irányban száguldó gépezet, és kártyavárként omlik össze az ember fönséges alkotása - büszke öntudatával együtt.

És Bábel óta újra és újra építünk szentélyeket is, amelyek könnyen fontosabbá válnak számunkra annál, akit a szentélyben tisztelünk... Amelyről mi is elmondjuk (megtérés helyett): "Az Úr temploma, az Úr temploma ez!" (Jer 7,4)

Jézus szavai meghökkentőek és botrányosak voltak, mert figyelmeztetni akarta kortársait - és figyelmeztetni akar bennünket.

Mi persze a tanítványokkal együtt (további) jeleket várunk, mert tudni akarjuk, hogy mikor érkezik el a vég, az Isten ítélete, és mikor kell majd komolyan venni Isten figyelmeztetéseit. Amíg ugyanis nincs jel, addig baj sincsen, addig élhetünk még vidáman, a magunk tetszése és elképzelése szerint.

Jézus viszont azt mondja, hogy jelek igenis vannak (például hamis próféták, háborúk és lázadások, 21,8-9), fel is lehet ismerni azokat, jóllehet "ez még nem a vég". Nem a "vég"-ben (a világ végén) élünk, hanem a jelenben. Nem "majd" kell másként élni és gondolkodni, hanem most. Nem majd kell Isten kezébe helyezni sorsunkat, hanem most.

Tarjányi Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu