Jegyzetlap

Azt mondják, ez a minőségek harca. Az egyik így akarja a jót, a másik úgy. Megközelítés kérdése az egész, teszik hozzá azok, akik minden konkrétumot, megoldásra váró föladatot, szóban elhangzó javaslatot hátráltatnak, elmosnak. Nekem már az sem nagyon tetszik, hogy a magyar emberek nehéz, de nem kiúttalan helyzetére azt mondják, "ez". Tessék néven nevezni a dolgokat, mindenkinek érthetően. És a "megközelítés"-t épp olyan viszolygással hallom s olvasom, mint ezt a járványszerűen elterjedt s fölösleges kifejezést: "úgy gondolom". Aki folyton közelít (meg), az sosem éri el.

Aki folyton elküld vagy pláne mond valamit valaki "felé", az sosem érkezik oda, az sosem jut el a másik füléhez. Ha valaki megszólal, ne azzal kezdje: úgy gondolom, mert az a minimum, hogy mielőtt megszólal, gondolkodik. Tegye, ne mondja. Azt mondja, amit gondolt. És az sem biztos, hogy ami ebben az országban folyik, minőségi harc. Harcnak harc, de vannak minősíthetetlen szakaszai, indulatai, elcsépelt szlogenjei, parlamenti és egyéb botrányai, mély műveletlenséget eláruló dadogásai és ideges szókeresése. Ha valóban jót akarna, nagyobb békesség volna a parlamentben is.

Ne hivatkozzanak arra, hogy a szabadság adta körülmények között ez a fenekedés természetes. A fenekedés sosem természetes, és a magyar gyalogember nagyon is éles füllel hallja ki, és nemcsak a politikusok szava mögül a vad hatalmi irigységet, és meg tudja különböztetni a véleménykülönbséget a gyűlölettől. A magyar gyalogembert nem érdekli a különböző csoportok hatalomimádata. A bőrén érzi, az esze mondja meg neki, ki vagy kik akarják valóban a jót, s főleg azt, hogy az emberek többségének jó-e az a jó. Mindenekelőtt szellemileg (mert mondjanak bármit, a nemzet szellemi, lelki állapota határozza meg a testi, anyagi állapotát is), azután fizikailag, a gazdaságban is. A mögötte lévő, a hamujában még mindig parázsló kommunizmus másra nem, arra jó volt, hogy álmában se felejtse el: okos gyanakvással kell fogadnia a nemzetmentő programot, a nagyhangú ígérgetést és ítéletet azoktól, akik nyakig benne voltak a vörös pácban, nevezzék magukat bárhogyan. Ez itt nem a minőségek harca, hanem a levitézlett múlt kaméleon-ügyeskedésének és egy új minőségnek a küzdelme.

Mitől új ez a minőség? Attól, hogy van erkölcse, ereje, türelme, tudása, tehetsége, s múltja nem lévén, nem lehet a fejére olvasni történelmi gaztetteket, erőszakos tuszkolások ellenére sem. Nemcsak politikáról beszélek, hanem a vallásos emberek létérdekeiről is. Az egyháznak - magam is benne vagyok, mondhatom - elemi kötelessége emlékeznie a sebeire, az elszenvedett jogtalanságokra, a károkra, amiket elhallgattatása okozott az emberi lélekben, a meghurcolására, amiben nem a megaláztatás volt a legsúlyosabb. Nagy tanulsága a jelen időnek, hogy látnivaló: jónak látszó eszközökkel sem lehet rossz ügyet szolgálni, a jó ügyet pedig nem szabad mással, mint jó eszközökkel. Ma már talán az egyetemes lelkiismeret ébredését éljük át. A lelkiismeret pedig "bizonyos dolgokat" - mindenben - "parancsol, másokat pedig határozottan tilt", írja John Henry Newman.

Vasadi Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu