Uj Ember

2001.11.18
LVII. évf. 46. (2781.)

Főoldal
Címlap
Szent Márton nemcsak a múlté
Lampionos felvonulók ünnepeltek Szombathelyen
Hite, példája legyen útmutatónk!
Apor Vilmos eméke Rómában
Rászoruló testvéreink szolgálatában
Tízéves a Magyar Karitász
Izraelben keresztény diákokat támadtak
Lelkiség
Ez még nem a vég
"Tanú az égbolt peremén"
Szentáldozás régen és ma (4.)
ÉLET ÉS LITURGIA
A hét liturgiája c év
Katolikus szemmel
Ünnep és ünneplés
Együgyű kérdések
Jegyzetlap
A vonalzó
(ezerötszáz gyors)

LAPSZÉL
Élő egyház
Szent Imre-napi ökumenikus együttlét
Keresztény ifjúsági találkozó Nyíregyházán
Nem az a cigány, akinek a bőre sötét
Nevelési konferencia a kaposvári püspökségen
A szép magyar beszédtől - Szent Kelemen ünnepéig
Látogatás a büki plébánián
Ministránsvezető-képző
Élő egyház
Új boldogok
Micsoda különbség
"Misszós fesztivál" Lengyelországban
Akik segítik a szinódusi öszszegzést
Martini bíboros Afganisztán bombázásáról
Francia püspökkari ülés Lourdes-ban
Fórum
A zsoltárfordításról 6. rész
A "csodásérem"
Könyvespolc
Mi terem a magyar szívében?
Az Olvasó írja
Mikor halt meg Szent Lukács?
Fórum
A legfontosabb és legtörékenyebb egység
Családkonferencia Máriabesnyőn
Megnyitjuk-e az ajtónkat és a szívünket?
Irodalmunk majdnem elfeledett kiválósága
Sarkadi-bemutató a Térszínházban
Márton Lajos
Evangélikus Élet, 2001. november 4.
LAPSZEMLE
Szombathelyi Egyházmegye
Türelmes, őszinte segítségnyújtás
Tízéves a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Műemlék templomokat restauráltak az Őrségben
Lámpás
Templom épült Németfalun
Ifjúság
Erzsébet neve napján
Krakkói jegyzetek
Táborozni jó
Zsírok és olajok
EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
Óriásplakátok között
Rejtvény
Tíz év alattiaknak
Kultúra
Búcsúzás
Lélekfolt
Itt járt két lány
Testvérek törvénye
Mozaik
A földicseresznye és mérgező rokona
A művészet: szeretet
Márton-napi fények
Aranymise
Diakónusszentelés
Meggyalázott kálvária

 

Jegyzetlap

Azt mondják, ez a minőségek harca. Az egyik így akarja a jót, a másik úgy. Megközelítés kérdése az egész, teszik hozzá azok, akik minden konkrétumot, megoldásra váró föladatot, szóban elhangzó javaslatot hátráltatnak, elmosnak. Nekem már az sem nagyon tetszik, hogy a magyar emberek nehéz, de nem kiúttalan helyzetére azt mondják, "ez". Tessék néven nevezni a dolgokat, mindenkinek érthetően. És a "megközelítés"-t épp olyan viszolygással hallom s olvasom, mint ezt a járványszerűen elterjedt s fölösleges kifejezést: "úgy gondolom". Aki folyton közelít (meg), az sosem éri el.

Aki folyton elküld vagy pláne mond valamit valaki "felé", az sosem érkezik oda, az sosem jut el a másik füléhez. Ha valaki megszólal, ne azzal kezdje: úgy gondolom, mert az a minimum, hogy mielőtt megszólal, gondolkodik. Tegye, ne mondja. Azt mondja, amit gondolt. És az sem biztos, hogy ami ebben az országban folyik, minőségi harc. Harcnak harc, de vannak minősíthetetlen szakaszai, indulatai, elcsépelt szlogenjei, parlamenti és egyéb botrányai, mély műveletlenséget eláruló dadogásai és ideges szókeresése. Ha valóban jót akarna, nagyobb békesség volna a parlamentben is.

Ne hivatkozzanak arra, hogy a szabadság adta körülmények között ez a fenekedés természetes. A fenekedés sosem természetes, és a magyar gyalogember nagyon is éles füllel hallja ki, és nemcsak a politikusok szava mögül a vad hatalmi irigységet, és meg tudja különböztetni a véleménykülönbséget a gyűlölettől. A magyar gyalogembert nem érdekli a különböző csoportok hatalomimádata. A bőrén érzi, az esze mondja meg neki, ki vagy kik akarják valóban a jót, s főleg azt, hogy az emberek többségének jó-e az a jó. Mindenekelőtt szellemileg (mert mondjanak bármit, a nemzet szellemi, lelki állapota határozza meg a testi, anyagi állapotát is), azután fizikailag, a gazdaságban is. A mögötte lévő, a hamujában még mindig parázsló kommunizmus másra nem, arra jó volt, hogy álmában se felejtse el: okos gyanakvással kell fogadnia a nemzetmentő programot, a nagyhangú ígérgetést és ítéletet azoktól, akik nyakig benne voltak a vörös pácban, nevezzék magukat bárhogyan. Ez itt nem a minőségek harca, hanem a levitézlett múlt kaméleon-ügyeskedésének és egy új minőségnek a küzdelme.

Mitől új ez a minőség? Attól, hogy van erkölcse, ereje, türelme, tudása, tehetsége, s múltja nem lévén, nem lehet a fejére olvasni történelmi gaztetteket, erőszakos tuszkolások ellenére sem. Nemcsak politikáról beszélek, hanem a vallásos emberek létérdekeiről is. Az egyháznak - magam is benne vagyok, mondhatom - elemi kötelessége emlékeznie a sebeire, az elszenvedett jogtalanságokra, a károkra, amiket elhallgattatása okozott az emberi lélekben, a meghurcolására, amiben nem a megaláztatás volt a legsúlyosabb. Nagy tanulsága a jelen időnek, hogy látnivaló: jónak látszó eszközökkel sem lehet rossz ügyet szolgálni, a jó ügyet pedig nem szabad mással, mint jó eszközökkel. Ma már talán az egyetemes lelkiismeret ébredését éljük át. A lelkiismeret pedig "bizonyos dolgokat" - mindenben - "parancsol, másokat pedig határozottan tilt", írja John Henry Newman.

Vasadi Péter

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu