Együgyű kérdések

- A bácsi mit csinál? - kérdezte Kata a képernyőre álmélkodva.

Pontos magyarázattal nem szolgálhattam, viszont sürgősen kikapcsoltam a készüléket, és a figyelmetlenségemet átkoztam. A "bácsi" a levegőben pörögve igen sikeres rúgást helyezett el ellenfele valamelyik testrészén, de annyira mégsem hatásosat, hogy a másik föl ne tápászkodjék a földről, vérben forgó szemmel, viszontrúgásokra készen.

- Ledőlt a torony - ezt Andris mondta délután, a százszor látott döbbenetes kép ismétlése közben - ledöntötték a gonosz bácsik.

- És sokan meghaltak - ez ismét Kata.

Újabb kapcsolgatás. Végül kikötöttünk a Minimaxnál, a Vízipók, csodapóknál.

- Ez jó! - elhelyezkedtek ágyamon, cumival a szájukban, ki ezzel, ki azzal az ujjával jelezve önfeledtségét.

Azon a bizonyos napon, amelyen ledőlt a torony, s a világban valami véget ért, és valami egészen más elkezdődött, milliók érezték át, hogy számot kell vetniük életükkel és lelkiismeretükkel. Néhány napig az áldozatokra gondoltunk együttérzéssel, s mintha a televíziós társaságok is mérsékelték volna magukat, nem vetítettek szadista filmeket, lövöldöző csodalényeket.

De ezek a napok elmúltak. A "bácsik" ismét forognak a levegőben, és kitörik ellenfelük nyakát. Nem vagyok a lélektan ismerője, de el tudom képzelni, hogy ezek a "filmalkotások" ugyancsak hozzásegítettek bennünket az új barbárság megszokásához, ahhoz, hogy "fortélyos félelem" igazgasson bennünket, hogy még jobban elhomályosuljanak olyan tilalmak, amelyeket egy időben a közerkölcs alapjainak éreztünk. "Ne ölj... Ne lopj!...Ne hazudj! ...Ne kívánd a másét!... Ne törj házasságot!..." - és aztán az ember körülnéz, s vajon mit lát? Mit tapasztal?...

Elgondolkodtam, miért hozta úgy a "fejlődés", hogy a Hegyi beszéd csodálatos mondatai mintha kilúgozódnának életünkből. Persze-persze, boldogok a békességesek, a szelídek, az igazság ügyében kitartók, de ki figyel rájuk? Kik azok, akik példaképeinkké varázsoljuk őket? Hol vannak azok a műalkotások, amelyek elhitető erővel róluk szólnak? Teljes mértékben meg tudom érteni Tóth Juditot, a kitűnő "kéthazájú" költőt, amikor így írt Helyszíni szemle című versében: hiába az igazmondás, - a feladatteljesítés, - nap-nap után, mezítláb - végigjárt salakos kráterek. - Hiába a munka, az eredmény, - ha nem kellenek. - Tudomásulvétel nélkül a falnak - beszélni végül nem lehet.

Néha tényleg az az érzésünk, hogy a falnak beszélünk. Borsót hányunk a falra. A falak leomlanak, de a látvány és az érzés döbbenete csak ideig-óráig módosítja a viselkedést. A pénznek forognia kell, a befektetők abban érdekeltek, hogy a kiadásaik megtérüljenek, hasznot hozzanak. Valahol a világban háború folyik, olykor-olykor ártatlan áldozatokkal, de a kerék forog tovább. Ez "más háború", s a kijelentések mintha felmentő árnyalata volna: csináljuk csak, mint eddig. Legyenek szadista műalkotások, fontosak a nézettségi adataik, ültessük a képernyő elé a nézőket, hadd tanulják meg, miképpen kell végezni a másikkal.

Túlzás volna arra gondolni, hogy a keresztény kultúra veszélyeztetett? Hogy vele együtt veszélybe kerültek alapvető erkölcsi értékeink? Hogy mi magunk is okozói vagyunk ennek? Hogy képtelenek vagyunk a hibáinkból okulni?

Elhangzik a végső mondat: "Nahát!" Ez a vízipók egy csodapók!" - Unokáim lelkesednek, ez a vízipók, ezt valóban érdemes figyelni!

De mi lesz, ha kinőnek a csodapókokból?...

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu