Az Úr majd gondoskodik

Rokay Zoltán szülőhelyén, Újvidéken, a Szabadkai Egyházmegyében készült fel a papi hivatásra. Később Innsbruckban teológiai, majd Kielben filozófiai doktorátust szerzett. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzoraként filozófiatörténetet oktat a hallgatóknak.

- Nem szeretnék különcködni, és talán meglepő is, de - idestova huszonkilenc évvel ezelőtti - újmisés szentképemre nem nyomtattam jelmondatot. Még általános iskolás koromban szem- és fültanúja voltam annak, amikor a plébániahivatalban egy hívő - vagy inkább "igénylő" - valamilyen vitába keveredett az ottani lelkipásztorral. A beszélgetés hevében a vitatkozó - kijátszva végső "ütőkártyáját" - a pap fejéhez vágta újmisés jelmondatát. Ez a jelenet annyira megmaradt bennem, hogy később, papnövendékként eltekintettem a "programadó szövegtől". Ettől függetlenül - mindenekelőtt - a Szentírásban, valamint a történelem során felhalmozott emberi tapasztalatban bőségesen találhatunk olyan gondolatokat, amelyeket az ember élete folyamán felhasznál, tudatosan megvalósít, vagy amihez igyekszik tartani magát. A számomra fontosak közül csak kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik: Dominus providebit, vagyis: az Úr majd gondoskodik... Ezt nem közvetlenül Ábrahám és Izsák ószövetségi történetéből merítettem, hanem az egyik legkedvesebb olvasmányélményemből, Thomas Mann: A Buddenbrook-ház című könyvéből. Így szólt a regénybeli család jelmondata. Ez nem azt jelenti számomra, hogy mentesíteni akarom magam minden felelősségtől, hanem azt, hogy éljek és cselekedjek úgy, mintha minden tőlem függne, ugyanakkor legyek Isten iránt olyan bizalommal, mintha semmi nem függne tőlem. A másik gondolat az evangéliumból való: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük (Lk 17,10b). Ha ehhez az elvhez igyekszünk tartani magunkat, akkor ez sok csalódástól és keserűségtől megóv minket.

Lejegyezte: Pallós Tamás