A végtelenbe futó sínpár dicsérete

Vasúti versek antológiája

Érdekes a címe a Collage könyvek 7. kötetének, Útravaló, melyet Udvardi István, Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművészünk testvére szerkesztett. A veszprémi Kollázs Kiadó könyvsorozatában napvilágot látott versgyűjtemény előszavában ezt olvashatjuk a szerkesztőtől: "azokat a költeményeket vagy versciklusrészleteket gyűjtöttem egybe, amelyek az utazás kellemes emlékeivel andalítják a ´nyájas olvasót´, aki az elrobogó fülke ringó pamlagjára dűlve a költővel merengve szemléli, hogy merre foszlott a sok távíró-oszlop, s nem oly riadtan, mint aki a sínek közé esett."

A századforduló idejétől a technikai fejlődésben megjelent Magyarországon is Stephenson találmánya, a gőzmozdony. A képzőművészetben a futuristák számára csodálatos élmény volt maga a mozgás lendülete és öröme. A művészetekben - a költészetben s a zeneművészetben - is feltűnik a vonat hangja, a mozgás, a sebesség ábrázolása, kifejezése. Dvorák például annyira szerette a gőzmozdonyokat, hogy gyakorta kiment a pályaudvarokra és hallgatta a vasút sajátos hangjait, zörejeit és az élmények hatására több művet komponált.

Ki vallhatna erről hívebben, mint az első vasútra szállók, a horizontra-csodálkozások frissességét verseikben őrző eltűnt nemzedékek? A magyar költészet a főszereplője ennek a míves, sajátos gyűjteménynek: Petőfi Sándor, Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Somlyó Zoltán, Szabó Lőrinc és még sokan a kortársak közül is. A költők nemcsak a határok közé kényszerített hazát, de azt a tágabb szellemi régiót is fölmutatják, melynek etnikai közösség jogán örökösei lehetünk. A költő-utazó vándorok vallanak: az érkező és távozó világokról.

Az Udvardi István válogatta antológia költőinek úti élményei szinte észrevétlenül áramlanak: völgyek árnyékos redői, a városszéli házak emelkedő tűzfalainak sziluettjei kitörölhetetlenül belénk rögződnek, miként a gabonatárolók, vagy a templomok tornyai. A Dunántúl, a Kiskunság vagy az Alföld tája, a Hortobágy jelenik meg a verssorokban. Erdők, ligetek, homokos, szikes puszták. Petőfi az Alföld tengersík vidékét érzi csodálatosnak, Áprily vagy Reményik az erdélyi hegyek koszorúját... s a vonat ablakából is láthatjuk távolodva, s tudjuk meg igazán, milyen fontos örökség szülőföldünk szép határa.

A kötetet Udvardi Erzsébet három lírai hangulatú képe illusztrálja.

Matyikó Sebestyén József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu