Az élők Istene

- Évközi 32. vasárnap -

Manapság sajnos nemritkán lehet arról hallani, hogy Istenben hívő, vagy Isten iránt nyitott személyek fenntartásaikat, illetve kételyeiket fejezik ki a halottak feltámadásáról szóló keresztény tanítással szemben. A halottak feltámadásának tagadása nem új jelenség, hiszen - miként a mai evangéliumi részlet tanúsítja - a Krisztus korabeli zsidóság körében is előfordult. A tagadás indokai persze eltérőek. Napjainkban a modern, racionalista szemlélet alapján vonják kétségbe a testi feltámadás tényét, a Jézus korabeli tagadók viszont a zsidó teológiai irányzatokat tekintve "konzervatívoknak" számítottak, mert nézetük az Ószövetség korai szakaszának szemléletét tükrözi.

Konkrétan a szadduceusok csoportjáról (pártjáról) van szó, amelynek tagjai főleg a főpapi családokból kerültek ki. Kizárólag a Törvényt (Tórát) fogadták el isteni eredetű és mértékadó iratnak, míg a későbbi bibliai könyveket (beleértve a prófétákat is), másodrendűnek tartották. Ebből következőleg csak azokat a tanokat ismerték el, melyeket a Mózestől eredeztetett Törvényből egyértelműen le lehetett vezetni. Mivel a Törvény kifejezetten nem említi a feltámadást, a szadduceusok semmi alapot sem láttak annak elfogadására.

Az evangéliumi szakaszban szereplő szadduceusok is a Törvényből kiindulva érvelnek, mégpedig azzal az eléggé nyilvánvaló szándékkal, hogy lejárassák Jézus tanítói tekintélyét. A sógorházasságra vonatkozó előírásra hivatkoznak, amely a gyermektelenül elhalt férfi fiútestvérét arra kötelezi, hogy vegye feleségül az özvegyet, és támasszon utódot az elhunyt számára (vö. Mtörv 25,5-6). A kérdezők olyan különleges esettel állnak elő, amely a valóságban aligha fordulhat elő. Hét fiútestvérnél kellett alkalmazni a sógorházasságot, úgy, hogy az első felesége mind a hat utána következő testvér felesége lett. A feltámadáskor a hét közül kinek a felesége lesz az asszony? A kérdés mögött az a meggyőződés rejlik, hogy Mózes nem írta volna elő a sógorházasságot, ha a halottak valóban feltámadnának.

Válaszában Jézus először is azt teszi világossá, hogy Isten világa, amely a feltámadással az arra érdemeseknek osztályrészül jut, nem hasonlítható össze a mi földi világunkkal. Mivel a halál nem fogja veszélyeztetni az emberi nem fennmaradását, házasságra, s mindarra, amire a házasság intézménye irányul (utódok biztosítása), nem lesz többé szükség. A feltámadottakra olyan létforma lesz jellemző, amely az angyalokhoz teszi őket hasonlóvá - persze nem a testnélküliséget, hanem a halhatatlan életet tekintve.

A válasz második felében Jézus az ószövetségi Szentírás alapján érvel. Érdekes, hogy nem azokra a prófétai szövegekre hivatkozik, melyekben a feltámadás tana egyértelmű megfogalmazást nyert (vö. Iz 26,19; Dán 12,3), hanem a szadduceusok előtt egyedül tekintélynek számító Tórára. Az égő csipkebokorról szóló jelenetre utal, amelyben Isten így mutatkozik be Mózes előtt: "Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene" (Kiv 3,6). Jézus ezt a kijelentést egy olyan ószövetségi alapelvvel kapcsolja össze, amelyet a szadduceusok is elfogadtak: Isten az élők Istene és nem a holtaké. Ez annyit jelent, hogy csak az élőkkel törődik, és csak velük létesít kapcsolatot. Ebből pedig természetszerűleg következik, hogy az évszázadokkal korábban elhunyt ősatyák Isten számára nem halottak, hanem élők, különben nem nevezné magát az ő Istenüknek.

Jézusnak a szadduceusok számára adott válasza - a konkrét kérdésfeltevéstől függetlenül is - igen tanulságos. Mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy Jézus egyértelműen kiállt a feltámadás ténye mellett. Ha valaki valóban Isten Fiának, Üdvözítőnek és legfőbb Kinyilatkoztatónak tartja őt, könnyedén túlteheti-e magát ezen a határozott állásfoglaláson? Azt sem feledhetjük, hogy a vitabeszéd Jézus utolsó jeruzsálemi tartózkodásakor, kevéssel szenvedése előtt történt. A jelenet ezért arra is tanúbizonyság, hogy Jézus saját feltámadásának tudatában vállalta a szenvedést és a halált. A feltámadásról ennélfogva nemcsak szavaival, hanem a kereszthalálig engedelmes életével és a halálon aratott húsvéti győzelmével is tanúságot tett.

Jézusnak a feltámadást alátámasztó érvei sem vesztettek erejükből. A mai feltámadás-tagadók számára is minduntalan világossá kell tennünk, hogy a feltámadás nem a földi életbe való visszatérés, hanem Isten újjáteremtő hatalmának eredményeképpen egy új létmód "feltöltése". Aki ennek lehetőségét kétségbe vonja, magának Istennek a hatalmát (és szeretetét) kérdőjelezi meg. Nem veszi komolyan azt, amit a Szentírás a teremtő Istenről állít: Ő életre és nem a pusztulásra teremtett. Ha Isten az élet és az erő korlátlan ura, akkor a saját képére teremtett embert is képes részesíteni az életből - mindörökre. Amikor a test feltámadásának hitét megvalljuk, a hitvallás első cikkelyét bontakoztatjuk ki. "Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében."

Kocsis Imre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu