A zsoltárfordításról

5. rész

És lészen, mint a fa, mely folyóvíz mellé plántáltatott, megadja gyümölcsét a maga idejében. Az 1. zsoltár fordításainak revíziója az Istentiszteleti Kongregáció által kiadott Authenticam Liturgiam kezdetű instrukció alapján.

A zsoltáros most egy ősi képpel szimbolizálja az embert, aki teljes akarattal benne van az isteni kinyilatkoztatásban, az Úr nagy tetteiben. Fa ő, melynek gyökerei a vizekig érnek, ezért gyümölcsöt ad és levele el nem hull.

A Szent István Társulat bibliája annak ellenére, hogy a héber szöveget fordítja magyarra, a "megadja gyümölcsét a maga idejében" kifejezést így fordítja: "kellő időben gyümölcsöt terem". A latin és nyomában az Éneklő Egyház pontosan fordítja a hébert: "fructum suum dabit in tempore suo = megadja gyümölcsét a maga idejében". A magyar Liturgia Horarum és a Szent Jeromos Bibliatársulat fordítása közel áll egymáshoz. Fordításuk nem rossz, de az eredetihez képest erőtlenebb: "mely idejében meghozza gyümölcsét". Mert ha már "meghozza" - akkor meg is teremhette volna, ám itt arról van szó, hogy a fa adja a gyümölcsét. A minket tápláló anyaföldről van szó, amelyre rászólt a Teremtő, hogy "sarjasszon füvet, mely zöldül és magot hoz, és gyümölcstermő fát, amely a földön faja szerint megadja gyümölcsét, a bensejében maggal!" (Ter 1,11).

A fa azért adhat gyümölcsöt, mert gyökerei az élet vizébe érnek. "plantatum est secus decursus aquarum". A héber így kezdi ezt a sort: "vö hájá köéc" (és van, lészen, mint). Csak az Éneklő Egyház fordítja ezt le: "És lészen, mint". A többi három elhagyva ezt a szó szerinti és ugyanakkor a magyart nagyon is megokoltan ünnepélyessé tevő "és lészen"-t, egyszerűen így fordítja: "Olyan mint a víz partjára ültetett fa" (Szent István Társulat); "Olyan ő, mint a fa dús vizű patak partján" (Liturgia Horarum; a zsoltárban nincs szó patakról, amely "dús vizű" lenne); "Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa" (Szent Jeromos Bibliatársulat). Ez utolsó a három közül a legpontosabb, mert nem szakad el szükségtelenül a latintól. Ám ez sem éri el az Éneklő Egyház két stíluselemmel is ünnepélyessé, fönségessé tett stílusát: "És lészen, mint a fa, mely folyóvíz mellé plántáltatott".

Az emelkedettebb stílust szolgálja az Éneklő Egyházban a "plántáltatott" ige is. A többi fordításban - sem itt, sem másutt - nincs jele annak az igénynek, hogy a liturgikus szövegek normája ne a köznapi beszéd legyen (27. §), hogy ne egyszerűen "korszerű" nyelven készüljenek ezek a fordítások, hanem időben is egyetemes jelleget kapjanak (27. §), s az adott nyelv klasszikusainak nyelvi normáit kövessék (32. §).

Nem lenne szabad a szenvedő igealaktól sem szenvedni. Egyrészt: nem igaz, hogy a "tatik-tetik a magyarban nem használtatik". Másrészt a bibliai szövegekben a szenvedő szerkezet egy rejtett alanyra (magára Istenre) utalhat. "Az Emberfia az emberek kezére adatik" (Mt 17,22) Nem akarja tisztázni, hogy ki adja az emberek kezére: Júdás? a sátán? vagy maga az Atyaisten? Majd a Szentlélek eljövetelével derül ki, hogy Júdás is átadta Jézust, a zsidók is átadták Pilátusnak, Pilátus a kivégzőosztagnak, és mindez bűn volt. Ám az Atya is átadta a Fiút a mi megváltásunkra; ez pedig szeretet és irgalom.

Itt nem ilyen nagy a szövegben található szenvedő szerkezet jelentősége ("lignum, quod plantatum est"); de azért szenvedő szerkezet, melyet nem kerülhetünk meg. A fa, amely folyóvíz mellé plántáltatott, maga az ember, aki biztosan áll a létben, mert szüntelen éltető víz, az isteni élet táplálja. A fa, mely virul, a létben szilárdan álló és bontakozó ember szimbóluma. Ki ülteti az embert az isteni életet hozó vizek mellé? Az Atyaisten, aki szőlőműves, és Jézusra, mint szőlőtőre ültet minket, hogy őbelőle kapjuk az élet nedveit.

Ez a fa nemcsak gyümölcsöt ad, tehát "evésre jó" (l. Ter 3,6) hanem "szemre szép és tekintetre gyönyörű" (ugyanott): levelei élénkzöldek és virulnak, nem fonynyadnak, nem hullanak le. Az emberről van itt szó, rólunk, akiknek maga az Úr mondotta, hogy gyümölcsöt kell teremnünk és ha benne maradunk, bő gyümölcsöt fogunk teremni. Mi ez a gyümölcs? Cselekedetek? Talán az is, de inkább maga az élet, amelyet fakasztunk környezetünkben. Az ilyen gyümölcsöt termő emberi élet szép is, egy sajátos állandó szépség veszi körül, amely nem hullik le róla.

A hasonlat itt átível a bűnösök világába, akik viszont: szélhányta pelyva, jelentéktelenebbek még az elszáradt, szélsodorta levélnél is. "Et folium eius non defluet." A Szent István Társulat többes számmal fordítja, de a latin egyes számot használ (levele). A Liturgia Horarum "levele nem fonnyad el" erőtlen, mert itt arról van szó, hogy nem hull le a levele (összefüggésben a későbbi fokozással: "pelyva, melyet elhány a szél a föld színéről"). A Szent Jeromos Bibliatársulat: "és amelynek nem hull le a lombja". Az "amelynek" itt nehézkessé teszi a mondatot. A "lomb" - "lombozat" elerőtleníti a pelyvával való szembeállítást. (Egyébként: az Úr Jézus mondja: "Nektek még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva" (Lk 12,7); tehát nem a "hajzatunk", hanem minden egyes hajszálunk is éppúgy, mint a fa minden egyes levele.)

Barsi Balázs OFM

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu