|
Hajnali és nem szűnő lángok A Hajnali lángok a 75 éve született pap költő és teológiai tanár, Csanád Béla első verseskötete volt. Csanád a második világháború utáni katolikus irodalom egyik legjelentősebb képviselőjének mutatkozott már fiatal korában. Magam közel ötven esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg és kötöttem barátságot vele, a legendás Vigilia-találkozók során, az ötvenes években. A fiatal lírikusnak már akkor komoly tekintélye volt Sík Sándor,Rónay György és a Vigilia-asztalnál megjelenő, országos nevű írók, professzorok és költők előtt. Nem túlzás, ha elmondjuk róla, hogy szinte "kész lírai fegyverzetben" lépett az irodalmi porondra. A tájköltészettől a keresztény lelki rezdülések legmélyebb pontjaiig jutott el már fiatalkori műveiben; a vidéki lét színes momentumaitól a városi ember gondjain, problémáin át a szakrális élményekig. Árnyalt, folyamatosan megjelenő és gondosan összeállított versesköteteiben hitelesen elevenítette meg azt a kettősséget, amely a küzdelmes életutat végigjáró keresztény ember sajátossága. A szenvedésvállalás és az emelkedett életérzés, az öröm között hullámzó lét sok-sok élményének átvétele, a belső elrendeződés keresztény kísérletei komoly és ihletett költő jelenlétéről, küldetéséről vallanak. Az érett és idősebb kori kötetekben még inkább észrevehető a kozmikus kitágulás. Az Apokalipszis című szintézist nyújtó verse hamisítatlanul utal a Pilinszkyvel való lelki-szellemi rokonságra. Csanád Béla keresztény elkötelezettsége helyenként a középkori misztikusok letisztult belső világát idézi elénk. Rendkívüli leleménnyel fogalmazza meg "a szeretetre épített világ" gondolatát, méghozzá nem szárazon és tételesen, hanem általános érvénnyel beleötvözve életművébe, minden leírt sorába. Születésének 75. évfordulóján olvasói, kollégái és egykori barátai az erős hiányérzet mély érzésével idézik föl szeretetre méltó emberi lényét éppen úgy, mint értékes és sokunk számára vigaszt, útmutatást nyújtó költői életművét. Sz. E.
|
||||||
Új Ember:ujember@drotposta.hu
|