Magyar költők az örök életről

November sokak szerint az elmúlás hónapja. Ilyenkor gondolkodunk el: "Mi történik az emberrel, ha kilép a földi életből?" A költőket sem kerüli el ez a probléma. Íme, néhány a kérdésre adott válaszok közül.

Berzsenyi:

Bizton tekintem mély sírom éjjelét,

Zordon, de ó, nem, nem lehet az gonosz

Mert a te munkád. Ott is elszórt

Csontjaimat kezeid takarják.

Ennél talán megnyugtatóbb válasz is van.

Már sokkal több, amit Gárdonyi mond:

...Mindeneknek Atyja.

Kihez hajlunk, mint fű a Nap felé.

Az én szívem kétség nem szorongatja,

Midőn indulok végórám elé;

A halál nekem nem kivégzés, börtön,

Nem fázlaló, nem is rút semmiképpen;

Egy ajtó bezárul itt lenn a földön,

S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen. -

Ez a halál.

Arany János egyetlen leánya, Júlia, virágzó szépségének teljében, 24 évesen meghalt. Apja megrendült szívvel írta sírkövére e sorokat:

Midőn a roncsolt anyagon

Diadalmas lelked megállt

S megnézve bátran a halált

Hittel reménnyel gazdagon

Indult nem földi utakon,

Egy lőn közös, szent vigaszunk,

A lélek él: - találkozunk.

Legmegbízhatóbbat a mi isteni Mesterünk és Barátunk mond az örök életről, és azt föltámadásával alá is támasztja:

Én vagyok a föltámadás és az Élet,

Aki bennem hisz, még ha meg is halt, élni fog.

Mindenki, aki belém vetett hittel él, nem hal meg örökre. (Jn 11,25-26)

Ez a költők hitének alapja, és ezért merjük bátran mondani:

Hiszem... a test föltámadását és az örök életet.

Erdővégi

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu