Karl-Josef Rauber érsek

Világiak az egyházban 3.

Azon zsinat utáni kísérletek ellen, amelyeknek célja, hogy a világiakat és az egyházi hivatalok viselőit teológiailag ismét szigorúbban szétválasszák - azáltal, hogy a keresztény küldetés más és más illetékességi területeire utalják őket: előbbieket a világba, utóbbiakat az egyházba - még meggyőzőbben szól minden idevágó zsinati dokumentum egyértelmű iránymutatása.

Először is a Lumen Gentium és a Gaudium et Spes (Egyház a mai világban) szövegei a "világot" az egész egyház tevékenységi területének tekintik, és annak hatáskörébe tartozónak tartják. Az egyház - minden belső megkülönböztetés előtt - egészében az "Üdvösség Szentsége" a világ számára, tehát nemcsak a világiak apostolkodása által.

Másodszor a zsinat újra meg újra nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a keresztények keresztségük és bérmálásuk által Isten Népének, az egyháznak egyenlőképpen aktív tagjai és küldetésének meghatározó erői (LG 33), úgy, hogy a világiak nemcsak az egyháztól különböző "világi" életkörülmények között, hanem - részüket a közös felelősségből kivéve - az egyházban is betöltik keresztény hivatásukat. "A világiak tehát - ahogy a világi hívek apostolkodásáról szóló dekrétumban olvassuk - amikor az egyház e küldetésében járnak, apostoli munkájukat mind az egyházban, mind a világban, és mind a lelki, mind az evilági dolgok rendjében fejtik ki" (AA 5). Végül pedig a Communio (az egyház mint közösség) és az Isten Népének teológiája, melyek egyformán meghatározók voltak a II. vatikáni zsinat egyházképe számára, a minden keresztény közötti alapvető közös jelleget olyannyira előtérbe helyezte, hogy az egyházon belül a klerikusok, szerzetesek és laikusok rendje közötti világos differenciálás erősen viszonylagos, ha nem teljesen meghaladott.

Meglátásom szerint nem tehetünk mást, mint hogy minden olyan próbálkozást, amely arra irányul, hogy a szolgálati papsággal szemben a világiaknak pozitív módon specifikáló, őket dogmatikailag megkülönböztető, sőt elkülönítő jelentéstartalmat tulajdonítsunk, inkább visszalépésnek tartsunk. Az a pozitív tartalom, amelyről a II. vatikáni zsinat kijelentéseiben és a legújabb próbálkozásokban úgy látszik, hogy a világi fogalmát a Krisztus tisztében való részesedésben, valamint az egész keresztény nép küldetésében határozza meg, nem a világira, hanem az egyház tagjára vonatkozik. Amennyiben a világiak az egyház tagjai, annyiban az egyházon belüli helyüket pozitív tartalom jellemzi; amennyiben viszont az egyház bizonyos tagjai világiak, annyiban ezzel az egyház nem klerikus tagjait illetően korlátozás jut kifejezésre.

A "világi" kifejezés technikai segédfogalom, az egyház azon tagjainak rövid megnevezése, akik nem klerikusok. Mint ilyen , e megnevezés lehet hasznos is. Minden arra vonatkozó kisérlet azonban, amely a "világi" szónak olyan pozitív tartalmat akar kölcsönözni, amely túlmutat azon, hogy a világi az egyház tagja, vagy pedig jelentését éppen a világi jellegre korlátozza, szükségképpen kudarcra van ítélve. Az a negatív fogalommeghatározás, amely az egyháznak arra a tagjára vonatkozik, aki nem klerikus, nem jelenti azt, hogy a világitól elvennének valamit, csupán azt, hogy egyháztagságával járó alapállapotához az egyház és a világ üdvösségének szolgálatára kapott személyes karizmáján kívül más nem járul.

(Folytatjuk)

(Fordította: Bitter Ákos)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu