Ki mit (nem) tud?

Égetően időszerű felvetést olvashattunk az Új Ember legutóbbi számában Szeghalmi Elemér tollából (Nemzeti ismeretből: elégtelen!). S ha még csak az általa emlegetett "Legyen ön is milliomos" adásai során képednénk el, mennyire nem ismerik sokan nemzeti múltunk kiemelkedő alakjait s általában a magyar történelmet! Hiszen a játék izgalmában néha azt is elfelejtjük, amit egyébként biztosan tudunk. Ám a probléma nagyon is élő, s nem csak egy játék során világlik ki, ki mit (nem) tud.

Persze lehet arra is hivatkozni, hogy napjainkban robbanásszerűen változik és módosul a társadalom szerkezete s vele az általános műveltség is. Ilyesfajta átalakulásra csak a múlt század végén volt példa, amikor a földet, a gazdaságot mindennél fontosabbnak érző apák fiaiból városi polgárok lettek. Manapság a számítógép és az internet a fiatalok "nyelve", unokáink magától értetődő természetességgel billentyűznek, mi pedig szájtátva bámuljuk őket. Kialakult egy nemzetközi információs rendszer, amit követni kell, nehogy lemaradjunk. Csakhogy közben - és ezért is mélységes egyetértéssel csatlakoznék Szeghalmi Elemérhez - elhomályosul sok minden, ami a nemzettudat szerves része, és amit elveszítve sivárabbak és szegényebbek leszünk. Hiába mondják sokan, hogy a humán tudományok értéke és haszna megfakult, vele fakul majd mindaz, amiből emberségünk táplálkozik. A hitünk, a nemzettudatunk, a család becsülete - és sorolhatnám.

Amikor 1936-ban Sík Sándor rádióelőadásokat tartott szentjeinkről, azt mondta, talán sohasem volt annyira időszerű példájuk, mint ott és akkor. Ezt a mondatot itt és most bízvást megismételhetjük. Avagy nincs szükségünk már áldozatos és hősies, a magyarságért mindenre képes vezetőkre? A szegényekért elégő példamutatóra? Isten ügyét a haza ügyével öszszekapcsoló nagy lemondókra? Istent választó fiatalokra? A vértanúságig hűségesekre? Aki nemet mond, nézzen körül a közéletben, a társadalomban, sétáljon - ha mer - az éjszakában, figyelje a hajléktalanokat és a bizonytalanul tántorgókat, vagy merengjen el, mit jelentenek valójában némelyek patetikus, nagy szavai és jelszavai.

Azt mondják, megcéloztuk Európát. A gazdaságban, a jogban és más területeken, "harmonizálnunk" kell az elvárásokkal. Azt azonban senki nem követeli tőlünk, hogy lemondjunk magyarságunkról, annak tartalmáról és kötődéseiről. A gyökereket nem lehet elmetszeni, mert kiszárad a fa.

Nem kétséges, inkább erősíteni kellene a gyökereket. És ennek van is kerete: a család és az iskola. Sajnos még nem jutottunk el odáig, hogy az intézményes nevelésben - tisztelet a kivételeknek, azaz a vallásos nevelést biztosító tanintézményeknek és a felkészült hitoktatóknak - érvényesüljön a változás szelleme. A tudomány szédületes fejlődését követni az iskolákban - naiv elképzelés. Az elmélet túltengése előbb-utóbb sivárrá teszi az érzelmeket. Az internacionalizmus európaisággá változott, globalizációról szólnak az elemzések, de a nemzeti öntudat és érzés ápolása nélkül aligha tekint ránk megbecsüléssel Európa, amelynek nyugtai fele köszönhet egyet-mást a magyarságnak.

Márai Sándor naplójának szívszorító leírása idézi az 1956-os forradalom leverése utáni európai közhangulatot. Az író betért egy olaszországi templomba. A pap ezt kiáltotta: "Ungheria!", és sírt. Siratta a hősöket és áldozatokat.

Csak nehogy saját mulasztásaink miatt kelljen utódainknak sírva kimondaniuk ezt a szent szót: Magyarország...

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu