Szelíd fény, vezess

Newmann bíboros időszerűsége

"Attól kezdve, hogy katolikus lettem, teljes békében és zavartalan belső nyugalomban éltem... Úgy éreztem, hogy egy viharos utazás után biztos kikötőbe értem, és az öröm, amelyeknek a birtokába jutottam, máig töretlenül él bennem."

Gondolnók, az öröm XX. századi írójának, a boldog embernek: G. Chestertonnak a sorai ezek. Korábbi szerző, meditáló, az anglikán konvertitákból bíborossá lett John Henry Newmann írta, aki kétszáz esztendeje született, s akire jól illenek a költőt: Browningot jellemző szavak is: "Optimizmusa nem véleményeken alapult, melyek az ő alkotásai voltak, hanem az életen, mely Isten alkotása." Csak hogy ennek a derűnek kezdetben kereső várományosa volt. A fényé, amely aztán élete végéig vezette, hogy sírkövére is ezt íratta: "A sötétségből a fényre."

A kiegyensúlyozott családi légkör, a boldog gyermekkor tapasztalatai, a megőrzött gyermekvilág alakította ki benne a meggyőződést a láthatatlan világ valóságáról. E.Govaert írja: "A kis John Henry alaposan megismerte a Bibliát; fölismert egy személyes Istent, aki a történelmet irányítja."

Az élet s a Gondviselés idő-síkjában ott van apja egzisztenciájának válsága (bankárosként a napóleoni háborúk idején elvesztette a vagyonát), a 15 éves gyerek betegsége, de egy anglikán lelkész benső készsége is; ő a vergődő lelket megerősítette. A lelkész evangélikussá lett, vallásos (kálvinista) könyveket adott Newmann kezébe. Ezt jegyezte fel: "Tizenöt éves koromban nagy változáson ment keresztül a gondolkodásmódom. Egy bizonyos hitbeli felfogás hatalmába kerültem és értelmemet olyan dogmatikai hatások érték, melyeket Isten jóságának segítségével többé nem oldottam ki és nem űztem el." A Megtestesülés, a Megváltás és a Szentháromság misztériumai váltak számára valósággá. Ettől kezdve beszél az első megtéréséről, amely nem azonnali, hanem mintegy félévnyi mérhető időt ölel át. Az értelem világánál vallotta: "Vallásosságom alapelve a dogma. Másféle vallásosságot nem fogadok el. Az a vallásosság, amely csupán érzelmi, számomra álom és szemfényvesztés."

Kétségtelen: a modern ember istenkereső, nyugtalan lélekállapota ilyen, amely a kierkegaardi szorongást abban a tudatban éli meg, hogy az egyetlen Fényt kell megérinteni, s egyszer egyesülni Vele.

1824-ben az anglikán egyház diakónusa lett, s apjának bejelentette: az egyház szolgálata mellett döntött. Naplójában ez áll: "Halálom napjáig felelősséggel tartozom a lelkekért." Közel áll ez ahhoz a vallomáshoz-imádsághoz, amely a XIX. század eszmei kavalkádjában annyira ismerős:

"A lelkeket add nekem, Uram, a többit csak vedd el."

Newmann önéletrajzát forgatva megdöbbent a határozottsága, időkön átlépő evangéliumi szemlélete: "A szent szövegek sohasem arra valók, hogy tantárgyként tanítsuk: hitelessé kell azokat tenni, s hogy megismerjük a tanítást, a katekizmushoz és a Hitvalláshoz kell tartani magunkat."

Különösen elgondolkodtatóak azok a mondatai, amelyek 1825-ben kerültek papírra, miután egy püspök könyvét elolvasta: "Butler nyomatékosan hangsúlyozta az igazságot hirdető, látható egyházat, a szentség példaképét, a vallásgyakorlatok fontosságát és a kinyilatkoztatás történelmi karakterét." A püspök annak a felismerésére vezette, hogy "a hihetőség az élet által valósul meg." 25 éves ekkor, 44, amikor katolizál. Tanulmányok sokasága, a töprengés, az igazság keresése végülis "boldoggá" tették, helyesebben az öröm hordozójává, amely az élet tudomásulvételében is tudja: az Isten különböző művei közötti analógia arra a következtetésre vezet, hogy az üdvrend szolgálatában a cselekedetek kevésbé jelentős rendszere szentségileg kapcsolatban áll a jelentősebb rendszerrel.

A következtetés végső eredménye az anyagi jelenségek irrealitásának elmélete. Vagyis: az az értékrend-szabvány, amely a lélek valódi ruházata. Alázatosan vallja be még 1832-ben: "Kevés a szeretet bennem, kevés az önátadás. Azt hiszem, elegendő csupán hinni." Történelmi gondolkodása, műveltsége, az összefüggések könyörtelen vizsgálata (az ősegyház, az egyházatyák állandó tanulmányozása), alázata célratörő akarata mind ott találhatók a kegyelem forrásánál, amelynek vize teljesen megszentelte 90 évét.

Bevallotta: "A keresztény ókor volt védőbástyán". Soha nem érzett csalódást, amiért a római egyházhoz tartozott, pedig lett volna oka. Neki, a hajdan-sikeresnek. Fölismerte: az apostoli lelkület mindig helyes utat talál. Érezte: Isten beszőtte őt örök terveibe, hiszen a Teremtőnek saját "ideje" van. Szép, benső harcának elismeréseként fogadta XIII. Leó pápa gesztusát, amikor megkapta tőle a tiszta, erős, alkotó szolgálat bíborát.

T.S.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu