|
Budai görög katolikusok ünnepe Méltó zárása a jubileumi évnek - amint Pásztor Bazil parókus mondotta -, hogy a budai görög katolikus parókia Fő utcai, Szent Flórián tiszteletére szentelt templomának tíz éve folyó felújítása záró akkordjaként a főoltár retablójának (az oltárképet tartó építmény) restaurálása is befejeződött. Ennek megünneplésére gyűltek össze a budai görög katolikus hívek december 20-án a Szent Flórián templomban. Az ünnepi liturgiát Pásztor Bazil vezette, koncelebránsai Legeza József és Mák Ferenc voltak. A szertartás ünnepélyességét emelte a központi szemináriumban tanuló görög katolikus papnövendékek jelenléte. A retabló felújítását a második kerület önkormányzata 5.6 millió forinttal támogatta. Az ünnepi liturgián részt vett Bencze B. György, a második, és Nagy Gábor Tamás, az első kerület polgármestere, valamint Ernyei László tanácsnok. Pásztor Bazil köszöntőjét követően a polgármesterek is szóltak az egybegyűltekhez., majd átadták a parókusnak kerületük zászlaját.
A restaurátor művésztől, Madarassy Walter egyetemi docenstől megtudtuk, hogy az eredetileg a latin szertartásra készült barokk oltár és az oltárképet keretező építmény több átalakítást ért meg az elmúlt száz esztendőben. A mostani, több hónapon át tartó munka során egyrészt arra törekedtek, hogy az oltárkép és kerete az egykori alkotók szándéka szerint illeszkedjék a templom miliőjébe, ezt szolgálja az új, zöldes alapszín is, másrészt az oltár „körüljárható” legyen, formája és díszítése is megfeleljen a keleti liturgia követelményeinek. Szent Flórián tiszteletére először 1750-ben kápolna épült a Vízivárosban, majd 1770-ben fejeződött be a mai templom építése, Christ Antal pékmester adománya jóvoltából. A főoltár képét a bécsi Franz Xaver Wagenschön festette, Szent Flórián megdicsőülése címmel. A templom 1920-ban került a görög katolikus egyház tulajdonába, de ekkorra már sok műértéke szétszóródott. 1936-37-ben, a krisztinavárosi templomhoz hasonlóan, Borsos László tervei alapján 1,4 méterrel megemelték - így került az utca szintjére. Ez a maga korában világraszóló műszaki eredménynek számított. Sz. J.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|