|
Jegyzetek a liturgiáról Zsoltárimádság az egyházért Akadály lehet a zsoltárimádságban, ha az imádságot csak úgy tudjuk felfogni, mint személyes, saját dolgainkról való „beszélgetést“ az Istennel. Egyrészt imádság az is, ha nem kérünk, hanem örömmel és hálaadással szemlélünk valamit. Másrészt meg kell tanulnunk azt is, hogy ne magunkért, hanem az egyházért és az egyház dolgairól imádkozzunk. Vannak zsoltárok, amelyeket csak így, ebben a közösségi érzületben tudunk jól elimádkozni. Vegyük példának a 131. zsoltárt („Emlékezzél meg, Uram, Dávidról...“). A zsoltár ószövetségi értelmében először visszaemlékezik arra az időszakra, amikor a választott népnek még nem volt szentélye, a frigyláda helységről helységre vándorolt. Dávid volt az, aki „engedelmes fáradozással“ állandó hajlékot akart építeni az Úrnak. Amikor fia, Salamon a templomot felszenteltette, az állandó szentélyhez állandó papság is tartozott, mely „igazságba öltözötten“ szolgált állandó imádsággal és áldozatokkal az Úrnak. Az Úr ígéretet tett Dávidnak: „ágyékod gyümölcsét királyi trónodra ültetem“. Megígérte azt is, hogy ő örökké ott fog lakozni szentélyében népe között, hogy papjait kegyelembe öltözteti, s hogy a királyon, a papokon és a megszentelt népen majd „kivirágzik az ő szentsége“. Amikor a zsoltárt imádkozzuk, először is örülünk annak, hogy Isten az emberiségből egykor népet választott magának, felállította szentélyét és papokat rendelt az áldozatokra és imádságra. Ámde tudjuk, hogy a Sion-hegyi szentélyt lerombolták. Akkor hát becsapta az Úr az ő népét ígéretével, mely szerint „ez az én nyugodalmam örökkön örökké, itt lakozom, mert ezt választottam“? Nem, hiszen a zsoltárban a közvetlen ígéreteken túl elhangzik egy távolabbi ígéret is: „ágyékod gyümölcsét királyi trónodra ültetem“. Jézus ez, akit Gábriel is erre az ígéretre hivatkozva nevez meg Máriának. És Jézus megmondta: „eljön az idő, amikor nem Jeruzsálemben és nem a Gerázim hegyén, hanem a földön mindenütt igaz módon fogják imádni az Istent.“ Az ószövetségi templom, oltár, áldozat és papság csak előképe volt az újszövetségi templomnak, oltárnak, áldozatnak és papságnak. Jogos tehát, hogy e zsoltár szavával hálát adjunk Istennek azért, hogy látható egyházat adott nekünk, hogy üdvösségét nem csalóka bizonytalanságban kell keresnünk, hanem új Siont választott magának, mely ugyan nem itt vagy ott van, hanem mindenütt az egész világon, de mégsem csak képzeletünkben van jelen, hanem látható módon. Ezt a zsoltárt az tudja helyesen imádkozni, aki örvendezik és hálát ad azért, hogy van egyházunk, van templomunk, van oltárunk, vannak papjaink. És imádkozik azért, hogy ezt az új Siont megbecsüljük, s imádkozik azért, hogy papjaink valóban igazságba öltözzenek, kegyelemben éljenek és szolgáljanak az Úrnak, hogy rajtuk, és mindnyájunkon „kivirágozzék Isten szentsége“. Dobszay László
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|