|
Ezer év képei Kereszténységük Európában 2001 folyamán Franciaország több városa állítja majd ki azt a távlatot, amely a katolikus egyetem Jog- és Államtudományi Karán, a Pázmány Pódium szervezte kiállításon látható - mondta a december 7-i megnyitón Sziráyiné Pálffy Gabriella hungarológus, az ELTE főiskolai adjunktusa, Lille Charles de Gaule Egyetemének volt magyar nyelvi lektora. A keresztény Magyarország ezer éve Európában című, a Magyar múlt emlékei francia földön alcímű fotókiállítás Messik Miklós huszonöt évi gyűjtőmunkájának foglalata. Bevezetőjében kiemelte a nemzeti önbecsülésnek, a nemzetek egymáshoz való közeledésének és az örök értékeknek a fontosságát. A karácsonykor sajnos már bezárt igen gazdag dokumentum-gyűjtemény abba a világba nyújt bepillantást, amelyben például egy szombathelyen született római katona (egyebek között Szent István és Odilon Cluny-i apát levelezése révén is) később Szent Márton néven a francia föld védőszentjévé válhatott; avagy amelyben Szent Erzsébet a mai napig gyakori alakja a világ különböző országaiban megjelenő falinaptáraknak és ott egyetlen szent, akinél jelölik a hazáját, vagyis, hogy „magyarországi”; és még folytatódhatna a felsorolás Szent Lászlóval, II. Rákóczi Ferenccel, Liszt Ferenccel, Remenyik Sándorral stb. A Magyarok Világszövetsége bizottságaként működő Magyar Emlékekért a Világban Kutatókör - melynek ugyancsak része volt a tárlat létrejöttében - ugyanúgy fontosnak tartja a további emlékhelyek feltárását, amint az önszerveződő diákcsoport, a Pázmány Pódium is: fontos volna hogy az egyetemi hallgatók megismerjék és bekapcsolódjanak ebbe a munkába. E közös cselekvés gyümölcseként remélik, hogy tavasszal a Nagy-Britanniában fellelhető emlékek fotódokumentációját tárhatják a nagyközönség elé - tudtuk meg Fahn Gábortól, a Pódium vezetőjétől. K.N.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|