|
A demokrácia nem mindenható A lengyel püspökök pásztorlevele társadalmi és politikai kérdésekről Advent harmadik vasárnapján olvasták fel a lengyelországi templomokban a lengyel püspöki kar legújabb, az ország társadalmi-politikai helyzetével foglalkozó, igen kritikus hangú pásztorlevelét. Ebben a püspökök hitet tesznek a demokrácia és a piacgazdaság mellett, de egyúttal hangsúlyozzák, hogy a demokráciát nem lehet az alapvető értékek mellőzésével felépíteni. A 309. püspökkari értekezleten, Jasna Górában elfogadott levelükben a lengyel püspökök szemügyre veszik az elmúlt évtized drámai politikai-gazdasági változásait, azok következményeit, és emlékeztetnek a valódi demokrácia alapelveire. A levél a lengyel politikai színpad minden szereplőjéhez szól, a jobb- és baloldalhoz egyaránt: egyetértést, a közjó érdekében vállalt szolidaritást sürgetve, mert „csak ez hozhat társadalmi, politikai, kulturális sikert az ország számára”. „A lengyel politikai élet ritkán tapasztalt feszültségek színtere. A szembenálló csoportok ellenségként kezelik egymást, mintha nem ugyanannak a nemzetnek a gyermekei volnának, mintha nem a felebarát és az ellenség szeretetének civilizációjában nevelkedtek volna. Ez a magatartás vétek a párbeszéd és a közjó ellen” - hangzik a levél. A jelenlegi társadalmi problémákat előidéző okok között említik a püspökök az ország eladósodását, a nemzeti vagyon egy részének az egykori nómenklatúra által történt kisajátítását, a levéltárak, dokumentumok megsemmisítését azzal a céllal, hogy eltüntessék az elkövetett bűnök és a sötét múlt nyomait. A társadalmi átalakulás fő terhét azok viselik, akik a változásokért küzdöttek: a munkások, a parasztok és az értelmiség egy része. Azok, akik egy szabad hazájában várt jobb jövőért készek voltak a lemondásra és a „nadrágszíj meghúzására”. A püspökök sorra veszik valóság káros jelenségeit - a munkanélküliséget, a gazdagok és szegények közötti szakadék mélyülését, a korrupciót, a közbiztonság hiányát, a növekvő bűnözést és erőszakot, amely nyugtalanító mértékben terjed az ifjúság körében —, és nyomatékkal hangoztatják, hogy a társadalmi élet legfontosabb alapelve „az emberi személy és annak méltósága”. A szegénységről gyakran nem tehetnek azok, akiket ez a csapás sújt - írják —, a leggyengébbeket pedig megilleti a védelem, mégpedig nem könyörületből, hanem az igazságosság okán. A hiteles demokrácia fokmérője, hogy abban az emberi személy felfogása érvényesüljön - olvasható a levélben. A demokrácia nem mindenható, határt szab neki az igazság. Erkölcsi kérdéseket nem lehet parlamenti többséggel eldönteni. Az ilyen nézetek hirdetése és a társadalom ilyen szellemű nevelése Isten parancsainak megkérdőjelezéséhez és az alapvető emberi jogok megsértéséhez vezet - figyelmeztetnek a püspökök. A pásztorlevél végezetül felhívja a szülőket és a nevelőket, hogy a nevelési rendszert a nemzeti hagyományoknak megfelelő értékekre alapozzák, a tömegtájékoztatási eszközöket pedig arra inti, hogy hatalmas befolyásukat azoknak az értékeknek a bemutatására használják, amelyek nélkül lehetetlen embert nevelni. T. Kovács Péter
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|