Emléksorok Antalóczi Lajos halálára

Hol vannak már az utak, melyek tisztán őrzik nevetésünket?

Autód lámpájának fénye megsimogatta a hegyi kert néma bokrait, kopogtattál, beszálltam melléd, családom és egy közös jó barát jött még velünk, és így, együtt… De nehéz folytatni. Egri vendégasztalod várt, nevető arcod, s elég volt egyetlen szívélyes szó, hogy a végtelenbe nyújtsuk kezünket a hideg csillagok alatt - a napi dolgok fölé. Ünnep volt hozzád menni, beszélgetni, könyveket forgatni, s a csillanó pohár aranyos színében meglátni Isten eredeti szándékát: akik öszszetartoznak a szellem fényében, az öröm napverésében, helyükön gondozzák „a megroppant derekú Időt.”

Még hallom hangodat a telefonban, feleségemmel beszéltél előzőleg egy Mária-vers ügyében, melyet kértél könyvedbe, melynek ezt a címet adtad: Régi nagy Pátrónánk. Igen, még ebben az évben jelent meg. Honnan tudtam volna, mily hamar a te sírlapodra kell írnom a kötetből Szilágyi Domokos sorait: "szirmok eleven síromon. Elaltass örökre, szerelem."

"Szerelem": Mária, anyácska, akit annyira szerettél...

Már hull a könnyem, de még folytatni akarom e sorokat. Vonatban ülök, ködös a hegyorom: te előttem mentél. Az a vonat megállt. Kiszálltál és elindultál az oromra - egyre feljebb, hiába kiáltottam: maradj még! Mert elmegyünk mind, zarándokéveink szelíd barátjai: a szeretet kísér, mégis rettenetesen nehéz a „múló Anyag mögött” a mennyet meglelni. De nehéz, pedig ezer ösvény vezet fölfelé, s mind egy helyen találkozunk majd...

A csöndes könyvek még csöndesebbek a könyvtárban, ahol naponta papi lélekkel gondoztad őket is, és azok „beszéltek” neked életről, halálról, s a temető is nagyon csöndes, amely hallgatag csarnokában őrzi az öröklét küszöbét. Szinte naponta hallatszott ott a hangod, amikor elkísérted az elhunytakat.

Hallgató szentély, hallgató híveid - barátaid. Lezárt sírod előtt csak azt tudjuk: már nem vagy halandó, s hogy mi se panaszkodjunk, mert közelebb élünk a halálhoz.

Kilépek a télbe, aztán hegyi pap barátunkat hívom, ő mondja el, te mindig az áldott Anyát emlegetted, aki az utolsó órákban még erősebben áll gyermekei mellett.

Biztosan ott vagy már nála, szemén át látod a szíveinket. Mi tovább megyünk a téli téren, és ezt látjuk: "Körben fák ámulnak / ágak holdért nyúlnak, / cserép bánatkönnyük / hull az igazaknak."

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu