A törvény értelme

Nem egy felnőtt úgy véli, hogy a serdülő, illetve fiatalkor egyik alapvető ismertetője a törvények, szabályok előírások elleni általános lázadás. Eközben azonban könynyen félreértés történik: a fiatalkori lázadás, a megkövesedett formák ellen nem mindig jelenti a törvények elvetését. Mégis, hasznosnak tűnik, feltérképezni ezt a jelenséget, egy, kissé talán rendhagyó szemszögből, egy evangéliumi példából kiindulva. A nyolc boldogság után, Jézus fontosnak találta erőteljesen hangsúlyozni: senki se gondolja, hogy megszüntetni jött a törvényt, hanem teljessé tenni azt. (Vö. Mt 5,17-37.)

Jézus katekézise, a törvényre vonatkozó tanítása, amelyből csak ezt az egy sort idéztük, minden valószínűség szerint válasz valaki kérdésére. Ez kitűnik a stílusból és a hangnemből. Csakhogy nem tudjuk sem azt, ki tette fel a kérdést, sem azt, milyen szándékkal tette ezt. Talán egy írástudó, akit megzavart Jézus nem konvencionális magatartása a Törvénnyel szemben, és aki talán attól tartott, hogy az eddig szilárd alapokon nyugvó társadalom káoszba fullad. Talán egy hétköznapi ember, aki alig titkolt vággyal abban reménykedett, hogy végül megszabadulhat egy elviselhetetlen tehertől. Nem tudjuk. De éppen ezért kicsit mindannyian magunkénak tekinthetjük a kérdést és ezért Jézus válasza is mindegyikünknek szól.

A Tízparancsolat: legalapvetőbb jogaink alapokmánya

Amikor Isten törvényéről van szó, két kísértésnek vagyunk kitéve. Az egyik az, hogy a Tízparancsolatot tehernek, kényszernek érezzük, a másik az, hogy annyira könnyűnek, magunktól távolállónak tartjuk, hogy tulajdonképpen nem értjük fontosságát, úgy hisszük, saját erőnkből, szinte játszva eleget tudunk tenni minden egyes parancsnak. Jézus helyreigazítja mindkét téves felfogást.

Először azt kell megértenünk, hogy a Tízparancsolat nem önkényes előírások, nem szabadságunkat megcsonkító törvények gyűjteménye, hanem ellenkezőleg, legalapvetőbb jogaink „magna chartá”-ja, alapokmánya. Gyerekes mentalitásra vall az, ha valaki így gondolkodik: „Mennyivel jobb a nem hívőknek, hiszen őket nem kötelezi a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó parancs, tehát elválhatnak és újra házasodhatnak kedvük szerint!” Hogy ez mennyire téves gondolkodásmód, arra rádöbbenhetünk, ha egyszer úgy értelmezzük a Tízparancsolatot, mint alapjogaink szavatolóját. Isten nem nekem tiltja meg, hogy lopjak, hazudjak, mások ellen hamis vádat emeljek, megkívánjam más ember vagyonát, házastársát stb. hanem másoknak tiltja, hogy engem meglopjanak, ellenem hamis vádat emeljenek, megrágalmazzák nevemet, kihasználjanak csak mint élvezeti cikket saját gyönyörükre. A negyedik parancs sem gyermekeknek íródott, hanem emberi méltóságunkat védi akkor is, amikor majd öregek és szenilisek leszünk. A törvények Istene tehát a hozzánk hajló Isten, minket esetlenségünkben, mi több butaságunkban is szerető, óvó Isten.

A másik tévhit az, miszerint a Tízparancsolatot alig tudjuk magunkra vonatkoztatni, hiszen nem loptunk, nem gyilkoltunk, nem követtünk el házasságtörést stb. De mit jelent tulajdonképpen gyilkolni? A lélektani elemzés kimutatta, hogy a gyűlölet végső, logikus célja a gyűlölt személy elpusztítása. Ugyanígy a nagy sikkasztások apró lopásokkal és hazugságokkal kezdődnek. Júdás nem azért árulta el Mesterét mert gyűlölte őt, hanem azért, mert jobban szerette a pénzt, azért, mert megindult egy lejtőn, ahonnan már nem tudott, saját erejéből képtelen volt viszszalépni. A bűnnek ugyanis törvényszerűsége és történelme van. Törvényszerűsége a lejtő törvényét követi. Talán még emlékezünk rá elemi iskolai tanulmányainkból, ha egy tárgyat lejtőre helyezünk, akkor az egyre sebesebben fog lefelé gördülni. Hasonló módon az, aki elindul a bűn útján, egyre növekvő sebességgel halad ezen a lejtőn. A bűn történelme pedig azt mondja, hogy a nagy bukásoknak is van előzménye, éspedig apró áthágások, törvényszegések, hazugságok, becstelenségek jelzik a megtett utat. Itt azt kell megértenünk, hogy saját erőnkből nem vagyunk képesek megtartani a törvényt, amint ezt Szent Pál világosan kifejtette, mert természetünket kikezdte a bűn. Ezért a tökéletesség útja nem az erkölcsi erőtorna, hanem az alázatos bizalom, amellyel az ember megkapaszkodik a kegyelemben, és újra meg újra Istentől kér megbocsátást.

Mármost van-e kiút? Pontosan erre a szorongó kérdésre válaszol az evangélium: van kiút, nem vagyunk kiszolgáltatva a bűn hatalmának. Jézus utat mutatott nekünk, hogyan és merre kell mennünk, hogy ne téveszszünk célt, hogy ne lépjünk veszélyes lejtőre. A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt így foglalta össze tömören: „A Törvény nem szűnt meg, de az embernek ismételten fel kell azt fedeznie Jézus személyében, akiben a Törvény elérte tökéletességét.” A Jézusban hozzánk hajló Isten mindenben csak javunkat akarja. Ezért merjünk vallani a zsoltárossal: „Törvényeidet szeretem Uram, mert azok jók.”

Jézus arra szólít fel bennünket, fiatalokat és felnőtteket egyaránt, hogy mérjük magunkat hozzá és vizsgáljuk meg életünket, vajon merre halad? Ugyanakkor figyelmeztet bennünket arra, hogy a Törvény megtartása több, mint ne lopj, ne hazudj, ne káromkodj, ne paráználkodj!” A törvény tökéletes megtartása a szív, az érzelmek és a gondolatok tisztasága, nemessége, becsületessége. És itt döbbenünk rá, mennyire kicsik vagyunk, vagy ahogy a költő mondta: „Az ember kevés itt önmagának.” Ahhoz, hogy emberségünkhöz méltó életet éljünk, Isten kegyelmére van szükségünk. Jézus azért jött közénk, hogy erről a kegyelemről biztosítson bennünket. Keresztény hitünk alapvető örömhíre, hogy aki őt követi, az nem tévedhet el az emberi sors útvesztőin.

Szentmártoni Mihály SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu