 |
 |
 |
 |
2001.
január 7. |
A magyarországi székesegyházakban január 5-én este
zárják be a jubileumiSzentévet
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
(ezerötszáz gyors) Határidőnapló Akkora, mint egy nagyobbacska imakönyv. Mindig velem van, benne címek és telefonszámok, elintézendő ügyek, elvégzendő feladatok, nevek, amelyek viselőivel találkoznom kell. Csupa olyasmi, amiről nem szabad elfeledkeznem. Öt-hat éve kaptam ezt a mai naplómat, azóta minden alkalommal befűzhető új naptárlapokat is találok a karácsonyfa alatt. Úgy látszik, feleségem nem felejti el, hogy hajlamos vagyok sok mindent elfelejteni. Felejteni pedig életfontosságú (is). Akik képtelenek felejteni, előbb-utóbb végzetesen túlterhelik az agyukat és a lelküket is, sokan végzik közülük ápoltként valamilyen intézetben. Kell ez nekem? A határidőnaplótól azonban nem kell tartani, csak velem egyetértésben gátolja a feledést. Ha nem pillantok bele, nem juttatja eszembe a beleírtakat. Szerencsére azt még nem kell sehova felírnom, hogy minden reggel kinyissam a naplót, amelybe vezérszavakkal, tőmondatokkal van beleírva aznapi sorsom egy része. Az év végén végiglapozom a betelt oldalakat. Némelyik bejegyzést már nem tudom értelmezni, jó párra rábólintok. És vannak fájdalmas szembesülések: vele mégsem találkoztam, őt mégsem hívtam fel. Velem van az imakönyv formájú napló az év végi hálaadáson is. Mert hát ezért kell hálát adnom: a feladatokért, a találkozásokért, a gondolatokért, amelyek olykor eszembe jutottak. És a kudarcokért, amelyekkel szorosan körém záródó határaimra, egyre fogyó időmre, ugyanakkor minden ajándékként kapott új nap - hátralévő életem első napja - sorsfordító lehetőségeire is emlékeztetni próbál az Isten. Amikor fellapozom a kis könyvet, feltör belőlem legalább egy rövid - kérő, hálaadó, vagy bűnbánó fohász. Határidőnapló - szép, többszörösen összetett magyar szó. Nevezhetném úgy is: a lótó-futó ember breviáriuma. Kipke Tamás
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
