bús elmédben szikkadt
versmorzsák
riadtan rándul a gyertyafény
parlagon hagyott föld az orcád
szívedre már nem hág a remény
mint tömegsír az emlékezet
sebtiben minden belehányva
Sándor halott minden elveszett
ha nincs az embernek barátja
tört hold-ekevassal
szántogat
Buda fénytócsás egén az ősz
megrémülten fut a gondolat
mint vadászkopó elől az őz