Minden ember üdvössége

Mivel az újszövetségi elbeszélő művek szerzői közül Lukács, a harmadik evangélium és az Apostolok Cselekedeteinek írója tanúsítja a legnagyobb érdeklődést a történelem iránt, az ókortól kezdve előszeretettel illették és illetik őt a „történész” megnevezéssel. A történeti érdeklődés egyik jele az, hogy Lukács a világtörténelemmel is igyekszik összekapcsolni a Jézus-eseményt. Az evangélium 2. fejezetében Jézus születését Augustus császár népszámlálásra vonatkozó rendeletével hozza összefüggésbe, a 3. fejezetben pedig – amelyből a mai vasárnap evangéliumi szakasza való – Keresztelő Szent János (s közvetve Jézus) fellépését helyezi el a történelem színterén, amikor a kor fontosabb politikai és vallási vezetőit sorolja fel. A világtörténelemre való kitekintést sokan Lukács hellenista műveltségével magyarázzák. Ám nem feledhetjük, hogy az ószövetségi prófétai könyvek egy-egy próféta meghívását és működését többnyire a konkrét történeti keret felvázolásával vezetik be (Vö. Iz 1,1; Jer 1,1-3; Ez 1,2-3). Lukács számára a görög-hellenista történeti művek mellett ezek is mintául szolgálhattak.

A történelmi kerettel az evangélista az események nyilvános jellegét tudatosítja. A Jézussal kapcsolatos események „nem holmi zugban” (ApCsel 26,26), rejtetten és titokban történtek, hanem a világtörténelem részei. Amit Keresztelő János előkészített, s amit Jézus megvalósított, az az egész emberiség számára jelentős.

A történelem persze nem emberi tényezőiben érdekli Lukácsot, hanem annyiban, amennyiben az üdvösség megvalósulásának a helye. A Lukács által előadott történés üdvtörténet, amelyen Isten üdvözítő terve tárul fel és válik valóra. Ezt az üdvtörténeti szemlélet az evangéliumi szakaszban az Ószövetségre való hivatkozás jelzi. Az evangélista ugyanis Keresztelő János fellépését nemcsak a világtörténelem keretében helyezi el, hanem Izaiás könyve egyik jövendölésének a beteljesedését is meglátja benne. Az idézet első részét – „A pusztában kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit” (vö. Iz 40,3) – már a Lukács előtti keresztény hagyomány (vö. Mk 1,2) Keresztelő Jánosra alkalmazta. A mondat eredetileg a babiloni fogságban élő izraeliták hazatérését és egy új üdvkorszak kezdetét hirdette meg, az evangéliumi alkalmazásban viszont Keresztelő János működését értelmezi: az ő feladata éppen az volt, hogy mint pusztai hírnök az Úr Krisztus előtti útkészítésre szólítson fel, illetve ezt az útkészítést elősegítse.

A többi evangélistától eltérően Lukács nemcsak az Iz 40,3 mondatát idézi, hanem annak folytatását (Iz 40,4-6) is. Az idézet meghosszabbításának okát az utolsó mondat alapján értjük meg: „…és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.” A mondatban az üdvösség egyetemességének gondolata fogalmazódik meg, amelyet Lukács gyakorta hangsúlyoz kettős művében. Utalhatunk itt az idős Simeon szavaira, aki a gyermek Jézust mint az emberiség Üdvözítőjét köszönti: „már meglátták szemeim az üdvösséget, amelyet minden nép szeme láttára készítettél” (Lk 2,30).

Az üdvösség Krisztus megváltó művéből fakad, de munkálásában mások is szerepet kapnak, miként Keresztelő János, aki az igehirdetésével és a megtérést megpecsételő keresztségével előkészítette az utat a minden népet üdvözítő Jézus előtt. A mi feladatunk is az, hogy „egyengessük az utat”. Nemcsak önmagunkban, a bűnbánat és a Krisztussal való közösség elmélyítése által, hanem úgy is, hogy Jézusra irányítjuk kortársaink figyelmét, igyekszünk felrázni, megtérésre ösztönözni s az üdvösség öröméről meggyőzni őket. Ez történhet szóban (beleértve a tömegtájékoztatási eszközök adta lehetőségeket) a hit és a remény nyilvános megvallásával, annak megfelelően, amit Szent Péter első levelében olvasunk: „Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek” (1Pét 3,15). A Krisztus által elérkezett üdvkorról azonban mindenekelőtt elkötelezett keresztény életformával kell tanúskodni. Az életünkben kell láthatóvá tenni a megváltásból fakadó kegyelem hatékonyságát, s azt, hogy az üdvösség teljességének, az örök hazának reménye tölt el minket.

Azon is elgondolkodhatunk, mennyire tudatosul bennünk Isten egyetemes üdvözítő szándéka, s mennyire tartjuk szívügyünknek annak a megvalósulását. Bár a miszszió közvetlen előmozdítására többnyire nincs lehetőségünk, de arra igen, hogy imádsággal és – lehetőségünk szerint – adományokkal támogassuk azt. Fontos, hogy mi is megszívleljük a Timóteushoz intézett apostoli buzdítást: „Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket, és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért… ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,1-3).

Kocsis Imre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu