A munkából is meg lehet élni

Don Bosco szellemében Kazincbarcikán

Hogy bezártak a bányák és megszűntek különféle ipari üzemek, annak sokan látják kárát ma Kazincbarcikán. Van azonban valaki, aki észrevette, hogy ha már így történt, valami értelmes célra ezeket is lehetne használni.

Az elméleti tárgyak tanulása is a gyakorlat felől kezdődik

Előbb azonban mást is észrevett. Azt, hogy mennyi iskolából „kikopott”, munkát és célt nem találó fiatal kószál a városban. Akikkel a különféle intézmények nem tudnak mit kezdeni. Ő maga nevelőtanárként, illetve pártfogóként dolgozott a pedagógia és gyermekvédelem szakterületén, az intézményi tehetetlenséget a saját tehetetlenségeként is éreznie kellett. És ekkor még valamit észrevett. Egy könyvet, amely egy olyan „módszerről” szólt, amelynek segítségével talán lehetne valamit kezdeni ezekkel a gyerekekkel. Lukács Barnabás sokszor és nagyon alaposan elolvasta ezt a könyvet. A „módszer” lényege, hogy az ember alapjában véve jó, tehát valamiért mindenki megdicsérhető, hogy minden ember életének célja van, hogy derűvel, reménységgel és kemény de értelmes munkával jól is érezheti magát az ember az életében.

Don Bosco képe és vezetése alatt – Lukács Barnabás igazgató

A könyv Don Boscóról és az ő „módszeréről” szólt. Lukács Barnabás erősen hitt benne, hogy ami a múlt századi Torinóban eredményesnek bizonyult, az Kazincbarcikán, az ezerkilencszáznyolcvanas évek végén is működőképes lehet.

Többet és valahogy másképpen kezdett beszélgetni „pártfogoltjaival”, annak a bizonyos könyvnek a szellemében. Néhány gyerekkel behordták valahol a téli tüzelőt, a kapott pénzen játékokat vettek, és együtt játszottak. Itt-ott vállaltak alkalmi munkát, a jövedelmét újra együtt használták föl. Pénzt nem nagyon, biztatást azonban kapott ezért a hivatalok számára sehova be nem sorolható pluszmunkáért Lukács Barnabás, aki ekkor még Don Bosco nevének emlegetése nélkül, de egy szalézi mű kiépítésén dolgozott. Egy lerobbant épületben létrehozta az Ifjúsági Hasznosidő Központot. A gyerekeket lassan rávezette a munka értelmének belátására, hiszen maguk látták annak hasznát. Aztán azt is belátták, hogy az ilyen-olyan munkákat jobban el lehet végezni, ha az ember ésszel, bizonyos ismeretek birtokában fog hozzá. Vagyis a sok iskolai kudarc után is sikerült érdeklődést kelteni a kamaszokban a tanulás iránt.

Így kezdődött a kazincbarcikai Don Bosco Szakképző Iskola története. Ma általános iskolai, szakmunkásképző és érettségit adó szakközépiskolai oktatás és szalézi szellemiségű nevelés folyik az intézményben, ahol négyszáz, többnyire halmozottan hátrányos helyzetű fiatallal negyven pedagógus és egy szalézi pap foglalkozik. A város Herbolya nevű részén jókora területen, lerobbant épületekből alakították ki fokozatosan a tantermeket és tanműhelyeket, a tanári szobákat és a dísztermet. Amit csak lehet, mindent a fiatalok és mestereik, tanáraik munkájával – hangsúlyozza az igazgató. Az iskolában zömmel a helybeli fiatalok tanulnak, de a városban van egy száz fős kollégiumuk is.

Nyomdásznak, gépi kötőnek, varrónőnek, kőművesnek, hegesztőnek, cipésznek tanulhatnak itt a fiatalok, ha kell, előbb befejezhetik az általános iskolát, aztán érettségit is szerezhetnek. A legnehezebb a motiválás – magyarázza Fehér Béla tanár – megtalálni, miért tudjuk megdicsérni őket. Mert szidással és követelőzéssel nem megyünk náluk semmire. Az elméleti tárgyak tanulása is a gyakorlat felől nézve történik. Mennyi habarcs kell a szoba bevakolásához? Ez érdekli a leendő kőművest, mert a fölösleges anyag a nyakán marad, az ő pénze bánja. Ezért belátja, hogy érdeke megtanulni azt, hogyan kell kiszámítania az anyag mennyiségét.

Az önkiszolgáló ebédlőben abrosz van az asztalon. „Az igényt is nevelni kell…” magyarázza a vendégnek az egyik pedagógus. A szakmát és a szalézi nevelés szellemiségét értő oktatók és tanárok foglalkoznak fiatalokkal. Köztük négyen cigány származásúak. Itt mindenki a jelenlétével is, minden gesztusával nevel. Ők mutatják a leghitelesebben, hogy van lehetőség a hátrányos helyzetből való kitörésre. „Olyan keresztény értékeket valló embereket szeretnénk nevelni, akik hiszik, hogy a munkából meg tudnak élni, és képesek is erre” – mondja az egyik tanár. Lukács Barnabás és munkatársai realisták: tudják, a nevelés területén nincs százszázalék. Itt nem várhatók csodák, de várhatók eredmények. És a legkisebb eredménynek is örülni kell és lehet. Ez Don Bosco pedagógiájának egyik sarkköve.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu