„Nem, mi nem születtünk reformátoroknak”

Széchenyi Magyarországa és Európa — gondolatok a konferencia kapcsán

A harmadik évezred küszöbén, az egységesülési törekvések erőterében gyakran folyik a vita Magyarország Európában betöltött helyéről és szerepéről. A Kárpát medencében, Európa közepén fekvő országunk a népvándorlást követő letelepedés óta minden vonatkozásban szerves része a kontinensnek. Az európai történések, a szellemi áramlatok és a haladás irányai mindig meghatározóak voltak Magyarország számára. Az ország sorsát eldöntő nagyhatalmak saját érdekükben évszázadokon át gátolták a fejlődést. A felkelések és forradalmak azonban több alkalommal bizonyították a magyarságban rejlő erőt és szabadságvágyat, s lehettünk — ahogyan Henrik Ibsen fogalmazott Magyarország 1849 című költeményében: „Európának reménye”.

A reformkornak már nevében is benne rejlik az elégedetlenség és az ebből fakadó tenni akarás. A korszak talán legnagyobb alakja, gróf Széchenyi István, a cselekvő ember megtestesítője, a civilizációs átalakulás nagy formátumú szervezője. A hazaszeretet szüntelen szolgálat, már-már vallás volt számára. Az önmaga által feltett kérdésre „Mit kell tenni és min kell kezdeni, hogy Magyarország felvirágozzék” alkotások és művek sokaságával válaszolt. A Budát Pesttel összekötő Lánchíd Széchenyi történelmi szerepének, rendkívül szerteágazó tevékenységének örök szimbólumává vált.

Gróf Széchenyi István a ma élő generációk számára is példakép és nemcsak tetteit tekintve az. A Magyar Tudós Társaság megalapítása előtt Wesselényi Miklóssal és Esterházy Mihállyal „erényszövetséget” kötöttek. Lehet-e afelett elsiklanunk, hogy ezek a harminc év körüli ifjak egy minden szempontból reformokra szoruló országban mindenekelőtt az erkölcsi rend megteremtésével kezdenek tevékenységükhöz? 1825. október 27-én a következőket olvashatjuk a Naplóban: „Minekutána... abban megállapodtunk, hogy a mi magaviseletünk példája által, ha nem többet — de bizonyosan annyit használhatunk, mind tanításaink és beszélgetéseink által —, aztat a régi princípiumot mindég elménkben ébren tartani akarjuk, hogy semmi legkisebbet se míveljük anélkül, hogy ne mondanánk magunknak: ťlát téged az IstenŤ”. Széchenyi bátran tesz tanúságot arról az Istenről, akit a legkülönbözőbb jelszavak hangoztatása mellett, alig három évtizeddel korábban akart kiküszöbölni minden európai megmozdulások legnagyobbika, a franciaországi forradalom...

A gróf alakja, országépítő tevékenysége, máig ható modernizációs elképzelései, politikai nézetei, az 1848-as forradalom és szabadságharc idején játszott szerepe tárult elénk a Széchenyi Magyarországa és Európa címmel 2000. szeptember 21-23. között rendezett tudományos konferencián elhangzott huszonhat előadásból.

A konferencia Széchenyi István szobrának megkoszorúzása után az általa alapított Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében vette kezdetét a gróf születésének 209. évfordulóján. Vizy E. Szilveszter akadémikus, az MTA alelnöke méltató szavai után a rendezők, a Széchenyi Társaság, A Budakeszi Széchenyi Baráti Kör és a Budakeszi Önkormányzat vezetői köszöntötték a népes hallgatóságot. A konferenciát Kosáry Domokos akadémikus polémikus összefoglaló előadása nyitotta meg. A Széchenyi Társaság emlék plakettjét az idén is a határainkon túl élő magyarok vehették át valóban „hőstetteknek” számító szolgálataikért.

A szervezők szándéka szerinti üzenettel bírt, hogy a konferencia szakmai programja egy közel 500 fiatalnak szellemi otthont adó intézményben, a Budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban zajlott. Széchenyi szellemében fogant az ötlet a jövő érdekében, amelyről Széchenyi így vallott Hitel című művében: „Sokan azt gondolják: Magyarország volt — én azt szeretem hinni: lesz!”

Neves történészek, Széchenyi-kutatók, akadémikusok és doktoranduszok osztották meg kutatásaik eredményét egymással és a hallgatósággal. Az eddig e témában napvilágot látott szövegkiadások, monográfiák és tanulmányok szerzői összegezték a „legnagyobb magyarról” alkotott nézeteiket. Kritikus hangvételű kommentárokban, lényegretörő kérdésekre adott válaszokban, termékeny viták során bontakozott ki a magyar történelem meghatározó reformkori szakasza.

Az előadások részben az életmű kronológiai vonalát követték, részben, a három kínálkozó témakör: a nemzetépítő, a politikus és „az ember” Széchenyi köré csoportosultak. Árnyalt, sokrétű portré bontakozott ki, melyben a zseni, az eszmékért lelkesedő de a gyakorlati szempontokat és a gazdaságosság kritériumait is szem előtt tartó, folytonosan küzdő újító alakja körvonalazódott. Ugyanakkor a Széchenyi által írt művek és a Napló alapján belepillanthattunk a szellemóriás lelkének örvénylő mélységeibe.

Széchenyi gondolatainak és tetteinek végső mozgató rugója szilárd, de nem hagyományos hite volt. Csorba László és Zakar Péter előadása nyomán e témában is új szempontok sejlettek fel. A rendszeres önvizsgálat, melyet édesapja plántált belé az önmarcangolásig, az idegöszszeomlásig hajtotta. „Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, előbb önmagunkat kell megreformálnunk” — olvashatjuk a Naplóban. Az erkölcs, az erények és a keresztény értékek mércéjével mérte a világot és ítélte el oly gyakran önmagát is. A szenvedő ember még ha szellemóriás is, hozzánk hasonló ember.

A hazai történészek és Széchenyi-kutatók, Kosáry Domokos, Spira György, Simon V. Péter és Csorba László és mások mellett a téma határainkon túlról is idevonzott neves tudósokat. Egyed Ákos és Csetri Elek akadémikusok előadása nyomán Széchenyi és Erdély kapcsolatába is bepillanthattunk. Az egyetemi kutatóhelyek, főként a debreceni Kossuth Lajos és a szegedi József Attila Tudományegyetemek történészei, főként Velkey Ferenc és Pelyach István elkötelezettsége és figyelemre méltó, vitát kiváltó előadása ígéretesek a kutatások folytatása tekintetében. Markáns színeket képviseltek a fiatal kutatók, akik a jogtörténet (Horváth Attila — ELTE JTK) vagy az irodalomtudomány területéről közelítettek a Széchenyi életmű felé (Völgyesi Orsolya — Irodalomtudományi Intézet és Deák Ágnes — JATE). A történelemkutatás módszereiben megnyilvánuló új utakra is felfigyelhettünk. A hermeneutika szabályai szerint építkező módszerrel a vizsgált szövegek új dimenziói tárulnak fel. Iván László professzor (Semmelweis Egyetem) előadása „Széchenyi önismeretéről” és Cserháti László eszmefuttatása a gróf sportról vallott nézeteiről különleges „kiegészítő” élményt jelentettek.

A Széchenyiről kialakítandó legteljesebb kép megszületését fontos mozzanatokkal egészítette ki az Akadémia szépen helyreállított Képtárában tett látogatás. A Széchenyi relikviák és a Tudós Társaság elnökeinek arcképcsarnokában hangzott el Körmendy Kinga összefoglalója a Széchenyi Gyűjtemény történetéről és jelen állapotáról. A hagyatékot immár két évtizede gondozó levéltári szakember figyelmeztetett, hogy a felbecsülhetetlen értékű kézírásos hagyaték. több figyelmet és jelentősebb anyagi ráfordítást igényelne.

Széchenyi István emléke ma is elevenen ható erő. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a hatalmas vállalkozás, melyet a Buday Miklós kezdeményezett és irányít a Széchenyi életmű digitalizált kiadásának érdekében. A modern technika lehetőséget ad arra, hogy viszonylag rövid idő alatt napvilágot láthasson az egész életművet és annak változatait tartalmazó CD, melyet a kutatók és az érdeklődők egyaránt felhasználhatnak. A kiadási szempontokról és a feldolgozás módszereiről több órás vita folyt, de az elkészült rész, azaz a teljes életmű egy nyolcada, joggal ébreszt remény mindazokban, akik értik és érzik a vállalkozás horderejét.

A konferencia gazdag anyagát a millennium tiszteletére kötetben kívánjuk megjelentetni. E cél megvalósulása érdekében azonban a konferencia fő támogatói — a Richter Gedeon Vegyészeti Rt., a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Budakeszi Önkormányzat — mellett további támogatókra lenne szükség. Bízva gróf Széchenyi István szellemiségének a jelen kor mecénásaira gyakorolt ösztönző hatásában, hittel kezdünk hozzá a jövő generációk számára készítendő kötet szerkesztéséhez. „Ez hazafiúi kötelesség. Ha nagyban nem, kicsiben kell dolgozni. Ha a kérőt... ki csak a hon boldogságáért esedez... a kapunál kizárják-jelenjen meg az ablaknál, ha azon kidobják, toppanjon bé a kályhánál”... (Világ)

Gróf Séchenyi István hazája iránti keresztény elkötelezettsége ma is üzenet és nem elévülő, korhoz kötött érték. A hídverés ideológiák, vallások, embercsoportok és földrajzi távolságok között elmagányosodó, atomizálódó társadalmakban, a globalizáció személytelenségének szorításában, ma is lehetséges megoldás.

Kőrösiné Merkl Hilda

a Széchenyi Baráti Kör elnöke,
a Prohászka Ottokár Katolikus
Gimnázium igazgatója

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu