Lelki ismeret

Fontoskodók és fontosak

Bizonyára kedves olvasóim is találkoztak már fontoskodó emberekkel — a fontoskodás nem bűn, csak hiba, mégpedig kellemetlen és fárasztó, mert aki fontoskodik, általában nincs tudatában e szokásának, s a fontoskodó ember nagyon megharagszik vagy megsértődik, ha hibájára figyelmeztetik. Persze természetes emberi tulajdonság, hogy mindent önmagunkhoz mértünk, s kellemes érzés, ha azt hihetjük, nélkülünk nem működnének jól a dolgok, hogy pótolhatatlanok vagyunk. A modern munkahelyeken a humánpolitikusok (személyzetisek) tudatosan törekednek arra, hogy mindenkiben kialakítsák a pótolhatatlanság érzését, s így is javítsák a csapatszellemet.

Az élet azért többnyire helyére teszi a fontoskodókat is, akik hivatali székük, pozíciójuk vagy rangjuk állandóságában bíztak, s egyszerre hatalom, netán munka nélkül találják magukat, vagy nyugdíjasként kell elviselniük az idős embereket sajnos oly gyakran érő megaláztatásokat. A fontoskodók azonban leginkább azért kellemetlen emberek, mert nincs humorérzékük és távolságtartásuk saját maguktól. Nehéz értelmesen és komolyan tárgyalni vagy társalogni bárkivel, aki komolyan azt képzeli, ő a világ közepe. A fontoskodókat „erősítik” a hízelgők, a gyáva hazudozók, akik nem merik kikiáltani, vagy legalább csöndesen megsúgni, hogy „meztelen a király”, mint Andersen meséjében. S nemcsak a király meztelen, de bizony pőrén születünk és pőrén is hagyjuk el ezt az árnyékvilágot. Odaát nem lehet sem készpénzzel, sem csekkel fizetni, nem lehet kivételes elbánást kérni, nincs protekció. A fontoskodóknak is be kell állniuk a sorba, mely az Ítéletre vár, s a fontoskodók legnagyobb sérelme, hogy egy sokgyermekes, becsületes családanya bizonyára hamarabb kerül az Örök Bíró színe elé, mint az egykor nagyhatalmú politikus vagy pénzember.

Azt hiszem, én is sokszor beleesem a fontoskodás hibájába — most például, e kis cikket írván úgy vélem, fontos az, amiről írok, pedig csupán fontoskodom: senki sem pótolhatatlan, és a „fontos” embereket is hamar elemészti a könyörtelen feledés. A legnagyobb életművek is könnyen beporosodnak, kimennek a divatból, s talán csak évszázadok múltán fedezi fel őket valamely lelkes régész vagy könyvbúvár.

Fontoskodunk egymás előtt, pedig Isten felé kellene fordulnunk, hiszen egyedül az ő számára vagyunk igazán és múlhatatlanul fontosak. Isten nem személyválogató — számára minden ember egyformán fontos. Isten demokrata.

Szentmihályi Szabó Péter

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu