„Nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged...”

A képlet gyakorta igencsak egyszerűnek, bonyolultabbnak ígérkező összefüggésekre mutatva is túlontúl egyszerűnek tűnik: az ember (a világgal, önnön létével stb. kapcsolatban) kérdez, léthelyzeténél fogva maga is kérdés, míg Isten az, aki válaszol, aki maga a válasz. Mindez pedig méltán keltheti fel gyanúnkat. Ha ugyanis ezt (és csak ezt) állítjuk, az a veszély fenyeget, hogy Isten (és a kinyilatkoztatás) létének lehetőségeit, „mozgásterét” arra a szférára korlátozzuk, amelyet az emberi kérdések kijelölnek. S ez akkor is egyértelmű képtelenséghez vezet, ha figyelembe vesszük, hogy az ember sosem létezik önmagában, mintegy elszigetelve, függetlenül, hanem léte eleve a Szentháromság életébe van helyezve, erre nyitott, s ezért különösképpen is nyitottságot jelentő kérdéseiben valamiképpen már ez tűnik fel.

„Most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséget arra, hogy valaki kérdezzen téged.” (Jn 16, 29 sk.) Ezekben a búcsúvacsorán a tanítványoktól elhangzott szavakban az a tisztaság, az az egyértelműség fejeződik ki, amely Jézus drámájának kibontakozását kíséri. Amint Jézus életében egyre erőteljesebb vonásokkal jelenik meg a kereszt, minden egyértelműbbé válik. Így az is, hogy ő és mindaz, amit feltár, ami benne és rajta keresztül láthatóvá válik és megtörténik, mérhetetlenül más, mint bármi, amit az ember kigondolni képes, több mindannál, ami csak megjelenhet az emberi kérdések megrajzolta területen belül.

„Nyíltan beszélsz … nincs szükséged arra” — amikor felragyog az önmagát a világban megdicsőítő Isten dicsősége (így az utolsó vacsorán az eukarisztiában és a közvetlen erre következő kereszten és feltámadásban), csak akkor jelenik meg az a „tér”, amelyen belül a voltaképpeni emberi kérdések lehetségessé válnak. Ezek a kérdések nem jelentenek olyan „keretet” (noha mindenképpen eleve mutatnak valamerre a világon túl), amelyen belül nyugalommal várhatjuk Isten megjelenését, nem arról van szó, hogy nagyjából már előttünk áll a kép, csak a részleteknek kell a helyükre kerülniük.

Isten (és a kinyilatkoztatás) ekképpen nem (vagy nemcsak) válasz az ember kérdésére: önmagát feltárva, „állításként” sokkal inkább kérdés az emberre és minden általa kigondolt tartalom érvényességére vonatkozóan. Olyan kérdés, amellyel szemben az embernek meg kell felelnie, és ez azt is jelenti, hogy csak erre tekintve, ezt elfogadva és elismerve lehetnek lényegi kérdései.

Mindez természetesen megint csak nem jelent mindenre nézve eligazítást adó képletet. „Tudjuk, hogy mindent tudsz” — a tanítványok e szavai nem arra utalnak, hogy Jézus (és ezzel Isten) feltárulkozásával, nyíltságával minden tudás birtokába jutottak volna, hanem azt ismerték fel, hogyan közelíthető meg minden tudás, és ezzel minden lét teljessége. Nem a teljesség titkának tartalmáról kaptak részletes tájékoztatást, hanem a teljesség titka nyílt meg előttük a maga titok-mivoltában.

És a titok ragyogása révén mondhatták ki: „Istentől jöttél.”

-mikes-

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu