Közelebb Krisztushoz, közelebb egymáshoz

Ökumenikus zarándoklat a Szentföldön

A zarándoklás soha sem volt veszélytelen. Különösen nem a szentföldi zarándoklatok. Így van ez már kétezer esztendeje, és sajnos úgy tűnik, így is marad — még nem tudni, meddig. Ez azonban sohasem riasztotta el azokat, akik a gyökerekig akarnak visszamenni, hogy megújítsák hitüket a szent helyek lelki ajándékaiból.

Péter nyomában a Genezáreti tavon.
Márkus Mihály református (balszél), Szebik Imre
evangélikus püspök (jobbszél) püspök,
Seregély István érsek társaságában

Jézus életének helyszínei, vagyis a Szentföld, Palesztina, avagy a mai Izrael földje az emberi történelem talán legzaklatottabb, ugyanakkor legtermékenyebb tája, amely életet adott a Megváltónak. Ez az a föld, amely a ma is megtapasztalható számtalan megosztottság ellenére is öszszeköt valamennyiünket, nemcsak a három nagy monoteista (egyistenhivő) vallás követőit — a keresztények, a zsidók és a mohamedánok egyaránt szent városuknak tekintik központját, Jeruzsálemet — hanem az emberi gyarlóságaink miatt oly sok ágra szakadt keresztényeket is.

Illés próféta szobra a Kármel-hegyen

Az egymásra találásért, egymás jobb megbecsüléséért és megismeréséért is ide kell visszanyúlnunk, hogy feltétel nélkül egyek lehessünk hitünk megélésében. Ezért is kiváló kezdeményezés volt a budapesti székhelyű Ökumenikus Tanulmányi Központtól, hogy a jubileumi Szentévben szentföldi ökumenikus zarándoklatra hívta a magyarországi keresztény egyházak és vallási közösségek rangos képviselőit. Katolikus, református, evangélikus püspökök, baptista és pünkösdista lelkészek szeptember utolsó hetében keltek útra, mit sem tudva arról, hogy az eleven, bár viszonylag régóta szunnyadni látszó politikai vulkán épp ott tartózkodásukkor fog újból kitörni.

Így a Bajúsz Ferenc nyugalmazott református teológia professzor szakszerű és „katolikus szempontból” is kifogástalan biblikus, művészettörténeti- és lelki vezetésével szenthelyről-szenthelyre zarándokló kis csapat, melyben egyházunk delegációját Seregély István érsek, a püspöki kar elnöke vezette, bizony nem juthatott be Jeruzsálem óvárosába, és a betlehemi szálláshely megközelítése is többször komoly akadályokba ütközött. Az utcai harcok egyik helyszíne épp a szállodai ablakokból jól látható, az izraeli erőddé alakított Rachel sírja és környéke volt.

Palesztin fiatalok tucatjai ostromolták kőzáporral a falakat és az izraeli katonaságot, amely nem kímélte a gumilövedéket majd lőszert sem a feldühödött tömeg visszaszorítására. A hírekből tudjuk, hogy félszáz halálos áldozata és sok száz sebesültje volt az országos zavargásoknak. A küzdelem szemtanújaként őszintén szólva nem tudtam-tudom eldönteni, kinek van igaza, s mikor lesz itt egyszer tartós nyugalom és béke. Zarándoktársaimmal együtt azt láttam csak, hogy újra vér folyt Jézus szülőföldjén ezekben a napokban. Vagyis a jelen nem idillikus, de talán sohasem is volt az.

Protestáns testvéreinkkel együtt meglátogatni Karmel hegyét, Názáretet, Kánát, a Genezáreti tónál a csodálatos kenyérszaporítás helyét, a Tábor-hegyet, Jerikót, Kumránt, Keresztelő Szent János szülőhelyét, az angyali üdvözlet helyszínét, a jeruzsálemi óvároson kívüli elszenderülés templomot, valamint Betlehem áldott helyeit — „katolikus szempontból” is igen tanulságos volt.

Jézus életének földjén ugyanis a legtöbb helyen katolikus templomok emelkednek, s az általunk felkeresettek közül egy kivétellel — ahol bencésekkel találkoztunk — valamennyit Szent Ferenc fiai őrzik immár sok évszázada. Az ő nagyszerű helytállásuknak köszönhető, hogy Jézus életének fontos színhelyei ma is szemmell láthatóak. Nem kis áldozat árán. Bizonyítékaként annak, hogy a Szentföld sohasem volt egyben a nyugalom helye. A szenthelyeket őrző ferencesek közül hétszáz év alatt kétezren haltak vértanúhalált és legalább négyezren estek különböző járványos betegségeknek áldozatul.

Ez azonban sohasem szegte kedvüket, s e nagyszerű helyek zarándokváró lelkületére ma is ők, Szent Ferenc fiai jelentik a garanciát. S aki egyszer — protestáns testvéreink közül — ezzel a ténnyel a Szentföldön szembesül, bizony jobban meg fogja becsülni az ő hagyományukból hiányzó szerzetesi közösségek hivatását — s nemcsak ott, hanem itthon is —, valamint magát a „biblia pauperumot” a művészeti alkotásokban, templomokban, szobrokban és képi ábrázolásokkal megőrzött és ma is tanítani tudó szent hagyományt.

Nekünk, katolikusoknak is van mit tanulni a részben más hagyományt követő keresztyén magyar testvérinktől. Egyrészt a most megtapasztalt előítélet-mentes rácsodálkozás képességét a „másik” kincseire — ami igazából egyetemesen mindanynyiunké —, másrészt a Szentírás elmélyült ismeretét, a zsoltáros lelkületet, ami bizony nekünk, katolikusoknak nem az erősségünk.

Hiszem, hogy a kettős jubileumi esztendő sok-sok eseménye között e szerény zarándoklatnak kiemelkedő jelentősége volt, hiszen a második magyar keresztény évezred hajnalán mi, magyar keresztények Jézus szülőföldjén — Szent István apostoli királyunk örökéhez méltóan — hitben, egyház- és hazaszeretetben, valamint a Megváltó előtti imádságos hódolatunkban egyek voltunk. S ennek fontos hozadéka lehet az itthoni mindennapokban is. S talán az sem lehetetlen, hogy a közeljövőben az apostolfejedelmek sírjánál, Rómában ökumenikus zarándoklat keretében együtt imádkozzanak a magyar keresztény egyházak vezetői. Mert ott is van miért közösen imádkoznunk, közösen engesztelnünk, közösen hálát adnunk.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu