Ha jubileum, akkor zarándoklat

Egri főiskolások a Halotti Lepelnél

Szeptember 7-én délután indult el a busz — negyven főiskolással, a kollégium két lelkipásztorával, három Don Bosco-nővérrel, és két világi munkatárssal — a kollégium elől. A kalandok sora hamar elkezdődött: Budapest után már észlelni lehetett, hogy nincs minden rendben az autóbusszal. Az országhatárnál kilenc óra hosszat élveztük a MOL benzinkút non-stop szíves vendéglátását. Reggelre megérkezett a másik busz. De az optimista zarándokok ebben is csak a pozitívumot látták: „Így legalább látjuk majd Ausztriát!” A buszban kellemes hangulat volt: imák, játékok, énekek, előadások, evés-ivás, alvás váltották egymást szabályos körforgalomban. Végre éjfél körül megérkeztünk Torinóba, a Segítő Szűz Mária Leányai, Don Bosco-nővérek rendházába.

Zarándoklatunk csúcspontja a másnap délelőtti látogatás volt a Halotti Lepelnél. A királyi palota kertjében hosszú folyosót alakítottak ki. A zarándokok végtelen sora rendezetten, csendben közeledett a székesegyház főoltára felé. A lepel előtt néhány percig csendben időztünk, szemléltük Megváltónk meggyötört testének nyomait a sárgás anyagon. Hagytuk, hogy örökre lelkünkbe vésse irántunk való szeretetének e nagy misztériumát. Közös ima zárta ezt a néhány pillanatot, melyben megtapasztalhattuk, hogy az örökkévalóság betört egyéni életünkbe. E csodálatos Isten-élmény után egy órácskára a székesegyházban maradtunk, a padokból még láthattuk a Szent Leplet, elkezdtük feldolgozni ennek az életre szóló találkozásnak lelkünkre gyakorolt hatását.

A délutáni program keretében a Segítő Szűz Mária-bazilikát kerestük fel. Itt élt és dolgozott Don Bosco 1846-tól haláláig, 1888-ig. A zarándokoknak a kollégiumi évek alatt volt módjuk, hogy megismerjék Don Bosco életét, most „személyesen” találkozhattak a fiatalok szentjével. Ez a zarándoklatok lényege: ellátogatni a Szentföldre, vagy más „szent földre”, ahol egykor Isten különleges kegyelmeit osztogatta valakiken keresztül. Ezek a kegyelmek nem szűntek meg a szent halálával, továbbra is kiáradnak a jámbor lélekkel odalátogató zarándokokra — ezt tapasztalhattuk meg Valdoccóban is. Elidőztünk Don Bosco, Mazzarello Mária, Savio Domonkos sírjainál, Don Bosco dolgozószobáiban.

Igaza van annak a zarándokunknak, aki megjegyezte: „Nekünk is úgy kellene élni, hogy kétszáz év múlva így mutogassák majd azt a helyet, ahol éltünk.”

Másnap a fiatalok szentje elvezetett bennünket arra a helyre, ahol született és gyermekkorát töltötte: Becchibe, ezt a helyet ma Colle Don Boscónak hívják. Itt még a természet is szépségről, egyszerűségről és szemlélődésről beszélt.

Vasárnapi szentmisénket a Don Bosco házával szemben lévő Segítő Szűz Mária- szentélyben tartottuk. Megnéztük a Missziós Néprajzi Múzeumot, mely a szalézi karizma erős misszionárius lendületéről tanúskodik, a világ minden kis csücskéből voltak itt tárgyak kiállítva. Nagyon megható az, hogy ebből a kis faluból Don Bosco neve és munkássága az egész világon ilyen nagy mértékben elterjedt. Hála azoknak a nagylelkű atyáknak és nővéreknek, akik nem féltek és most sem félnek az evangélium ügyéért útra kelni. Ők az igazi zarándokok!

A következő napon Milánóban megnéztük a dómot és a Scalát. A milánói tartományfőnöknő még egy fagylaltra is meghívott mindenkit. Este Coneglianóban, a magyarországi Don Bosco-nővérek tartományi központjában a késő esti órában pizzával és más finomságokkal vártak minket, no meg egy teremmel, ahol a gondosan kikészített matracokra újból leteríthettük hálózsákjainkat.

Kirándulásunk utolsó nagy állomása Velence volt, aztán este indult buszunk Eger felé.

A zarándoklat most kezdődik csak igazán. Akkor vagyunk vérbeli zarándokok, ha a szent helyeken kapott kegyelmeket, a zarándoklat szellemét, a közösségi élet szépségeit a „szürke hétköznapokon” is merjük majd élvezni, ha nem félünk attól, hogy a mindennapokban is találkozzunk az öröm Istenével, ha nem félünk nagy dolgokról álmodni!

Zsuzsa nővér

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu