|
A csönd Lassan ismeretlen fogalommá válik ez a szó, s a mögötte lévő tartalom. Pedig minden emberbe bele lett plántálva a csönd iránti vágy. Azonban az emberiség szinte fél a magánytól, ezért mindent megragad, hogy túlharsogja lelkiismeretét, és halláskárosodásig fokozza a különböző gépi eszközökkel előállított lármát. Emlékszem arra, amikor 1956-ban kitört a forradalom, s a rádióból szinte állandó jelleggel Beethoven Egmont nyitányát sugározták. Naponta éreztem, hogy ez volt a legmegfelelőbb zene az akkori felfokozott, idegtépő, eufórikus hangulathoz. Ha akkor nem ezt a megnyugtató zenét közvetítették volna, hanem mondjuk Bartók műveiből valamit, talán az egész magyar nép egymás torkának esik, és még nagyobb vérfürdővel lett volna vége a nemzet szabadságharcának. Ha nem akarunk elveszni a pokoli lármában, meg kell teremtenünk körülöttünk és bennünk azt az igazi csöndet, melyben az Isten szeretetének szava is megszólalhat a lelkünkben. Ha erre képtelenek vagyunk, tönkreteszi életünket a lélekpusztító, fülsiketítő lárma. Ha igazi pihenésre vágyunk, meg kell találnunk akár a természet lágy ölén, akár otthonunk csendes zugában, akár a templom hűvös félhomályában a nagybetűvel írt CSÖNDET. Ne a síri csöndet keressük, ne a kábító csöndet, melyben csak a testünk pihen, hanem azt a zsongó, szent áhítattal átitatott magasztos csöndet, melyben minden zaj szentségtörésnek számít, melyben szívünk, lelkünk, szellemünk rátalál Isten átölelő szeretetére. Mint a fáradt testnek a lágyan simogató langyos fürdő, olyan megnyugtató, belső lelki békességet teremtő az igazi áldott szívbéli Csönd. Ebben igazán feltöltődhetünk, ebben leválik rólunk minden külső zavaró körülmény, ebben átélhetjük Istenünk végtelen szeretetét. Ő mindig kész arra, hogy az ilyen szent csöndben társunk, beszélgető partnerünk legyen. Ne késlekedjünk, találjunk gyakran módot ezekre a találkozásokra! Vámos Anna
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|