Link

2000. október 8.
LVI. évf. 41. (2724.)

Varga Imre: Magyarok Nagyasszonya

AJÁNLÓ
 
HÍREK-Vatikán

Százhúsz kínai vértanú szentté avatása
II. János Pál pápa október elsején a Szent Péter téren mintegy hetvenezer hívő részvételével százhúsz kínai vértanút avatott szentté, akiket 1648 és 1930 közötti időszakban végeztek ki.

Felelős barátkozással készíteni az egységet
Ökumenikus ifjúsági találkozó lesz a Petőfi Csarnokban
„Értékes vagy!“ – hirdeti a plakát és a szórólap, amely az október 21-én megrendezendő Keresztény Ifjúsági Találkozóra hívja a fiatalokat a városligeti Petőfi-Csarnokba.

A tények tiszteletéről
Látjuk, tapasztaljuk, mekkora károkat okoz az ember, amikor önérdekből megsebzi a természetet. Az irodalomban is kártékony mesterséges gátakat emelni. Az ízlés, a kánon változik, de a folyamat attól még folyamat marad, amelyet csak nyitottan és elfogulatlanul szabad szemlélni.
Lapszél


Sok kicsi gombostű

Hangulatunk hullámzásai, még inkább érzelmeink mélytengeri, sötét áramlásai nem várt értelmezési tartományokba vethetik a gondolatok mégoly mérnöki pontossággal megtervezett mondatsajkáit is. Így tűnhetett visszakozásnak, álságos köpönyegforgatásnak, bekeményítésnek a mi Urunk Jézus nevével kibocsátott irat. Mi, magyar keresztények az első benyomásokat mindig nem hívőktől kapjuk. A világi sajtó fürgébb (van is miből fedezze a gyorsaságát), meg aztán csöppet sem aggályos. Szívesen félreérti, torzítja a dolgokat, mert az ügy ettől csak érdekesebbé válik; unalmas ízeken ugyan ki csámcsogna? A hetes léptékű egyházi sajtó pedig óvatos: inkább a letisztult, örökérvényű igazságokról szól, mintsem hogy erjedő pincébe kalauzolja olvasóit. Így hát a hívek egy ideig kedvükre vitatkozhatnak. Többnyire nem is a témán, hanem annak fogadtatásán. A serények rögtön fénymásolatokat csinálnak az itt-ott megjelent cikkekből, melyek újólag tápot adnak a megbotránkozáshoz.

R. P. Új Ember-béli tájékoztatója (IX. 17-én) aztán világosan megmondta, hogy nincs szó új tanításról, inkább egy általunk nem is észlelt ázsiai áramlatra válaszol a szóban forgó irat. Nem kell tehát ökumenikus „rükverc”-be kapcsolni; nem kár, hogy megszerettük a protestánsokat, és ezentúl sem kell lohasztani az együttműködési kedvet. A vatikáni nyilatkozattal nem bújt ki semmiféle szög a zsákból. Pápánk továbbra is a II. vatikáni zsinat embere: nem vonta vissza annak egyetlen előremutató megállapítását, buzdítását sem.

Ám kibújt a zsákból sok kicsi gombostű. A félreértett dokumentum árnyékában megmutatkoztak a rejtett érzések, a szív zugaiban konzervált indulatok. Katolikus részről többekben felhorgadt a gőg: végre jogosnak érezhették a protestánsoktól való idegenkedésüket. Megfontolni való híján fejetlenek voltak a gombostűk, de így kétszeresen is szúrtak. Mit is mondhatnánk? Valóban jókor jött a mi Urunk Jézus: leleplezte kicsiny tanítványait. Reméljük, hogy meg is gyógyítja a feltárult kelevényeket. U. Zs.

Bejelentkezés

Bejelentkezési kötelezettségünk van ma már majdnem minden hivatalba: nem mehetünk csak úgy.
De iratlan illemszabály lett napjainkra baráthoz, ismerőshöz, tehát magánlátogatás előtt is telefonon, vagy más módon alkalmas időpontot kérni.
Csak Istenhez kopoghatunk be bármikor. Sőt, akár be is „eshetünk” az ajtaján illetlenül, előzetes jelzés nélkül. Jó széles ajtaja van erre a célra.
És ő mindig tud időt szakítani a legnagyobb tekintélyű ember számára és a koldus számára is, bármilyen egyéb sürgős dolga is legyen. Ő nem egy halaszthatatlan munkától megterhelt, a tevékenységében pótolhatatlan ember. Ő „csak” az Isten... M. S.

 

A zsinat üzenete minden jóakaratú emberhez
Hittel valljuk-e, hogy Isten teremtett világa minden más látszat ellenére változatlanul jó. Fizikai és szellemi szenynyezéséért, a különféle anyagi természetű pusztításokért és az erkölcsi jellegű rombolásokért, a paradicsomi boldog állapot elvesztéséért (Milton} és az ember tragédiájáért (Madách), vagyis a bűn egyéni és közösségi életünkben való eluralkodásáért a Kísértôre hallgató, szabadakarattal rendelkezô ember a felelôs.

A jelen hullámveréséből a magasba
Templom épül Soroksáron a fatimai Szűzanya tiszteletére
2000. május 13-a. Soroksár-Újtelepen ezen a napon kezdődött meg a fatimai Szűzanya tiszteletére szentelt templom építése az új városrész központi részén. Az időpont önmagáért beszél: II. János Pál pápa ekkor avatta boldoggá a fatimai látnokokat.

Mozart az utcán
Kopott síneken haladó vonatnak is van szabályos kattogása, tiszta utcának kitűnik a karaktere. A minap Mozart zenéje gömbként ragyogott az eső-mosta utcai fákon, kövezeten. Ablakból érkezett, mint toronyból a harangszó…
Magyar szent Itáliában
Emléktábla Perugiában Szent Erzsébetnek
Az olaszországi magyar millenniumi programok keretében szeptember 25-én Perugiában Szent Erzsébet-emléktáblát avattak Paskai László bíboros jelenlétében az umbriai tiszteletbeli konzul, Giuseppe Piria szervezésében.

Merjünk kiengesztelődni
Zsinatot tartottak Gyulafehérváriott
letre kell váltanunk a II. vatikáni zsinat üdvös előírásait, javaslatait. Meg kell találnunk az utat, hogy a keresztény ezredfordulón sajátos erdélyi viszonyok között hogyan élhetjük meg az evangéliumot.” – írta dr. Jakubinyi György érsek 1996 húsvétján kiadott körlevelében, amelyben meghirdette az egyházmegyei zsinatot.

Lelkiség
 
Katolikus szemmel
Magyarok Nagyasszonya
Fehér nap s szivárvány
Nagy Szent Terézről
Kis kórus – nagy kórus
A hét liturgiája
Értékek és egészség
A tények tiszteletéről
Reménység-index
Élő egyház
Fórum
Miből gazdálkodik az egyházunk
Személyi változások
Gyürki László köszöntése
Millenniumi kórustalálkozó
Hegyvidéki zarándoklat
Meghívó
XXI. Ökumenikus Területi Női Találkozó
Bencések és ciszterek Pásztón
Ma ügyvéd...
Világos tájékozódási pont – a szükséges érzékenység nélkül?
A „Dominus Jesus“ visszhangjából
Hol vagy, István király?
Látássérültek irodalmi estje Rákosfalván
Tudomány és vallás párbeszéde
Orate fratres! Imádkozzatok, testvérek!
Gyógyító táplálás otthon
Az Olvasó írja
A zarándoklatok teológiája
Áronnak, felfelé nézve…
Húsz éve hunyt el Márton Áron
Gyulafehérvári zsinat
Fórum
Ifjúság
Felelős barátkozással készíteni az egységet
Ökumenikus ifjúsági találkozó lesz a Petőfi Csarnokban
Százhúsz kínai vértanú szentté avatása
Egyházzenei képzés ének-zene tanárok számára
Szent István-szobor Szilben
Zene a magasban
Magyar gondolatok Rómában
Még egyszer a magyar millenniumi ünnepségekről
A vadállat száma
Családmodell 3000
Fiatal tollforgatók írásaiból
A Humán Genom (IV.)
Életre szóló igen
Rejtvény
Kultúra
Fórum
„Lélekellátó órák”
A hazaszeretet példaképe
Kétszáz éve született Czuczor Gergely
Mohács előtt
A tíz jegenye
Nyugalma árad
Liszt Ferenc és IX. Piusz pápa kapcsolata
Esztergomi mise a Szent Péter-bazilikában
Mozaik

A Jóisten Recsken - Elhunyt Tabódy István
Vörösbegy az itatónál
Pro Urbe-díjas plébános
Legyen egy fád a hazádban!
Szent Gellért Diósdon
.

.
 
Mária és mariológiai kongresszus
Az elmúlt hetekben lezajlott 20. nemzetközi mariológiai kongresszus témája: „A Szentháromság misztériuma és Mária” volt.
Elhunyt Vincenzo Fagiolo bíboros
A 82 éves bíboros, aki viszszavonulása előtt a Törvényszövegeket értelmező Pápai Tanács elnökeként fejtette ki egyházi szolgálatát, szeptember 22-én, pénteken fejezte be földi zarándokútját.
Jézus és Mária szívének tisztelői
II. János Pál pápa szeptember 21-én délelőtt kihallgatáson fogadta a Picpus Társaság...
 
 
Róma
 
 
A Püspöki Kongregáció új prefektusa
A 75 éves Moreira Neves bíboros lemondását a Szentatya elfogadta és a Püspöki Kongregáció új prefektusává Giovanni Battista Re érseket, eddigi helyettes államtitkárt nevezte ki.
Idősek jubileuma
Több mint ötvenezer zarándok gyűlt össze szeptember 17-én vasárnap a Szent Péter téren, hogy a pápával együtt ünnepelje az idősek jubileumát.
 
 
Olaszország
 
 
„Dantei szeptember” Ravennában
A városban, ahol Dante földi maradványai nyugszanak, rendezték meg az „Isteni Színjáték a világban?” című irodalmi fórumot.
Firenze díszpolgárává avatták Chiara Lubichot
A toszkán főváros Palazzo Vecchio „Ötszázak termé”-ben ünnepélyes keretek között nyújtották át Chiara Lubichnak, a Fokoláre mozgalom alapítójának azt az oklevelet, mellyel Firenze díszpolgárává avatták.
VII. Piusz pápá választásáról
Nemzetközi történészkongresszust tartottak Chiaramonti VII. Piusz pápa megválasztásáról a montecassinói bencés kongregáció és a velencei Szent György apátság közös rendezésében, Cesenában és Velencében.
 
 
Egyház és sport
 
 
Lelkészek az olimpiai csapatban
A sydneyi olimpián résztvevő 433 német sportoló és kísérőik katolikus lelkésze a 36 éves Michael Kühn, aki immár a második olimpián nyújt lehetőséget a sportolóknak beszélgetésre, elmélkedéseket és istentiszteleteket tart.
 
 
NAPI HÍREK
 
 

Magyar Kurir

 
 
Kíváncsi az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
 

KAPCSOLATOK


Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
.
Ige Naptár Egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
E-mail ben is.
Igenaptár-lista


Magyar Katolikus
Püspöki Kar


Katolikus Ifjúsági Mozgalom

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum
Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu