Áronnak, felfelé nézve…

Húsz éve hunyt el Márton Áron

„A múltat végképp eltörölni” lelkületű korunkban, amikor a kommunista himnusz agresszív programja gazdasági-pénzügyi köntösben jelentkezik, program kell legyen: emlékezni a múltra. Emlékezni, hogy tovább élhessünk, hiszen életnedvet szívó gyökereink az elmúlt időkből táplálkoznak. Nem fogadható el, hogy arra a kérdésre például: ki volt Márton Áron? – az ifjabb nemzedékek legföljebb bizonytalan vállrándítással válaszoljanak. Az erdélyi magyar katolikusok, de az anyaországból is számosan mihamarabb az egyház hivatalos boldogai között szeretnék látni Márton Áront, a húsz esztendeje elhunyt püspököt. Halála évfordulóján – a szervezést vállaló Horváth Bélának is köszönhetően — a korábbi évekhez hasonlóan idén is szentmisével emlékeztek az egykori gyulafehérvári püspökre szeptember 23-án Budapesten, a Mátyás templomban. Ott, ahol – mint a szentmisét bemutató Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékezett rá – egykor az ugyancsak mártír életű szatmári püspököt, Majláth Gusztávot szentelték főpappá.

„Nem húzódozom a munkától“ – volt a püspök jelszava

„Nem húzódozom a munkától” – Márton Áron Tours-i Szent Mártontól választotta püspöki jelmondatát. Ennek szellemében: Uram, ha népednek szüksége van rám, nem utasítom el az áldozathozatalt értük. – Ki volt ez a szelíden mosolygó öregúr, akit ilyennek örökített meg idős korában a fényképezőgép?

Az életrajzi adatok száraz tények, ám ha összevetjük az úgynevezett nagytörténelem eseményeivel, máris kirajzolódik Márton Áron életpályáján keresztül az erdélyi magyarság megpróbáltatásokkal teli huszadik századi élete.

1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokoson. Csíksomlyón tanult, az erdélyi egyházmegyei gimnáziumban, később kisszeminarista lett Gyulafehérvárott. 1915-ben behívták katonának. A székely hadosztályban szolgált. 1920 őszén térhetett csak vissza a szemináriumba, majd 1924. július 6-án szentelték pappá. Ebben az időben hozták meg Romániában a kultusztörvényt, amely nyomán megkezdődött Erdély tíz megyéjének erőszakos elrománosítása. Napvilágot látott az úgynevezett névelemző rendelet: akinek nevéből valamilyen módon román származást lehetett kimutatni, az nem látogathatta a magyar iskolákat. Ekkor szüntették meg a magyar iskolák egy részét, s földreform címén vették el az egyházi földtulajdon nagy részét.

Márton Áron fiatal káplánként előbb Gyergyóditróban, majd Gyergyószentmiklóson, végül Marosvásárhelyen szolgált. Rövid vöröstoronyi plébánoskodás után a püspökség levéltárosa lett. Annál nagyobb szüksége volt rá Majláth Gusztáv Károly püspöknek, mert a román állam és a Szentszék között folyó tárgyalások során Majláth püspök képviselte az egyház érdekeit, s a szükséges háttéranyagokat Márton Áron dolgozta ki számára. A konkordátumot 1927. május 10-én kötötték meg. 1931-ben püspökével járt első alkalommal Rómában, majd rövidesen Kolozsvárott lett egyetemi lelkész. Három év múlva, 1934-ben az erdélyi Katolikus Népszövetség igazgatója, 1936-ban pedig Kolozsvár főplébánosa. 1938. december 23-án nevezte ki XI. Piusz pápa Erdély püspökévé.

Észak-Erdély 1940 augusztusában – a második bécsi döntés értelmében — visszakerült Magyarországhoz. Márton Áron püspök egyházmegyéje így két részre szakadt. A főpásztor továbbra is a román uralom alatt sínylődő mintegy ötvenezer hívével maradt, s csak 1944. május 18-án jutott el Észak-Erdélybe, hogy egyházmegyéje kispapjait fölszentelje. Ekkor mondotta beszédében: „Az ádáz ellenségeskedés szívet tépő zűrzavarában, (nyilván egyként gondolt a náci német, fasiszta román és a kommunista szovjet hatalomra – szerk.) mikor halálgépek félelmetes motollái nemzedékeket tépnek ki az emberiség testéből és sodornak bele az immár ötödik éve sötétben hömpölygő roppant halálfolyamba, amikor az emberiség örök értékei, az emberi szellem nagy lángolásainak, erőfeszítéseinek, hősi és szent fölszabadulásainak emlékei égnek hamuvá és omlanak porba egyik napról a másikra, amikor a vihar ítéletes zúgásában népek reszketnek jövő sorsuk miatt, Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon és az emberben – bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is – a testvérét nézze.”

Politikai elfogultsággal aligha vádolhatták. Bizalommal fordult a háború utáni idők politikai ideológiája, a demokrácia felé, ám rövidesen rá kellett döbbennie, hogy Erdély az egyre súlyosabb politikai és nemzetiségi elnyomás felé halad. Ekkor írta Petru Groza miniszterelnöknek: „Az erdélyi románság számbeli többségére és a 27 éves birtoklásra hivatkozva, igényt tart Erdély egész területére. (…) „A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendező elveként megjelölt.”

Gheorghiu Dej, az új miniszterelnök 1948-ban kijelentette: „A katolikus egyház a maga szervezetével az egyetlen akadálya az igazi népi demokratikus rendszer bevezetésének.” Kezdetét vette a nyílt egyház- és vallásellenes harc.

Márton Áron 1949. június 21-én került börtönbe. A Romániában demokratikus papok mozgalmának nevezett békepapi mozgalmon belül Rómától való elszakadási törekvések is jelentkeztek. Ekkor az 1950 júniusáig még az országban tartózkodó nuncius titokban püspököket szentelt, és bevezették a titkos ordinárius intézményét. A papság megosztottsága és a hívek ellenállása a demokratikus papi gyűléseken részt vevőkkel szemben olyan méreteket öltött, hogy a hatalom 1955 januárjában Márton Áront szabadon engedte. Népszerűsége miatt azonban 1957 nyarán elrendelték házi őrizetét, amelyet csak Franz König bécsi érsek látogatása után, 1967-ben oldottak fel.

Jakubinyi György érsek, Márton Áron utóda így emlékezik a püspök életének két mozzanatára:

„1971. október 15., a pápa magánkönyvtára. VI. Pál pápa feláll, és elébe siet a püspöknek. A körülállók – Rómában tanuló növendékei is – meghatódva nézik ősz püspöküket, amint letérdel Krisztus földi helytartója előtt. A 74 éves pápa magához öleli a 75 éves püspököt. S amikor a Szentatya arra inti a növendékeket, hogy mindenben kövessék püspöküket, mert szent, a pápai dicséret szavába belepirul a csiki püspök.”

1980 tavaszán a pápa elfogadta a beteg, idős püspök lemondását, s nem sokkal később, szeptember 29-én hunyt el.

Márton Áron életéből talán kevéssé ismert Illyés Gyulával való kapcsolata. Mindkettőjük egyéniségének jobb megértéséhez segíthet hozzá a történet. A közvetítő, Keresztes Sándor, a püspök régi ismerőse így számolt be erről egy magánlevélben, amelyben Márton Áron boldoggá avatási eljárásához szolgáltatott adalékokat: „Illyés Gyulával a kapcsolatot a püspök úr kezdeményezte, amikor megkért, hogy egy általa küldött korondi vázát juttassak el az íróhoz, melyet leánya részére szán, kinek létéről a verseiből szerzett tudomást. E kezdet után alakult ki az a helyzet, hogy püspök atya és Illyés között ’postás’ szerepet tölthettem be. Ennek egyik emlékezetes epizódja a következő:

Amikor ezt az üzenetet Illyés Gyulának átadtam (Flóra asszony jelenlétében), ő zokogni kezdett, majd kihúzta magát és azt mondta: ’Mondd meg a püspöknek, rendelkezzék tollammal, eszemmel és pénzemmel, azt teszem, amit kíván.’ Ezt az eseményt elmeséltem Takács József professzornak és Belon Gellért, későbbi püspök barátomnak. Lehet, hogy ez a kis történet is közrejátszott abban, hogy Belon Gellért Illyés temetésén beszédét azzal kezdte, hogy ’Bocsánatot jöttünk kérni tőled, mert magadra hagytunk.’ Illyés Gyula tehát Istenhez megtérve, egyházi temetésben részesült. Valószínűnek tartom, hogy megtérésében szerepet játszott Márton Áronhoz fűződő kapcsolata, akivel életében egyszer találkozott, átbeszélgetve egy egész éjszakát.”

Szent Márton a köpenyét hasította ketté, hogy felét odaadja a rászorulónak. Nem a fölöslegéből segített, hanem amire magának is szüksége lett volna. Ilyen életáldozat Márton Ároné is: Uram, ha népednek szüksége van rám…

(elmer)

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu