Esztergomi mise a Szent Péter-bazilikában

Liszt Ferenc és IX. Piusz pápa kapcsolata

„Tény, és azt hiszem, jó lelkiismerettel és szerénységem ellenére mondhatom, hogy az általam ismert zeneszerzők közül egy sincs, aki ilyen intenzív és mély érzelmekkel közelednék az egyházi zenéhez” – írta Liszt Ferenc 1856-ban, az esztergomi bazilika felszentelésére komponált miséjének bemutatása évében. Három évvel később Liszt az év elején Raudenben tett látogatást Viktor Hohenlohénél, és ekkor ismerkedett meg az életében később nagy szerepet játszó, bíborosi rangig eljutó Gustav Hohenlohéval, aki lakosztállyal rendelkezett a Vatikánban. Liszt vele küldte el az Esztergomi mise különleges díszkötésű példányát IX. Piusz pápának és Antonelli bíborosnak, mivel azt remélte, hogy a művet előadják a Szent Péter-bazilikában. Gustav Hohenlohe válaszában közvetítette IX. Piusz pápa köszönő szavait: „Mondja meg Liszt úrnak, hogy áldásomat küldöm neki, s hogy híres miséjét, amelyet megküldött nekem, el fogják énekelni novemberben a Szent Péter-bazilikában, és én jelen leszek.”

A hangverseny megvalósulásáról nincs tudomásunk, bár Salvatore Meluzzi, a Szent Péter-bazilika karnagya elkészítette a mű orgonakivonatát a helyi adottságoknak megfelelő előadás számára. Ez az ajándékozás előzte meg Liszt és a zeneértő pápa személyes kapcsolatát, amely Liszt római tartózkodásának első éveiben (1862-65) vált intenzívvé. IX. Piusz már fiatalkorában lelkesedett a zenéért, csellón játszott és énekelt, különösen szerette Rossini műveit. Az egyházzene reformja valószínűleg szívügye volt, kifinomult ízlését bizonyítja, hogy ennek megvalósításához a kor kiemelkedő mestereivel lépett kapcsolatba. Liszttel, majd – Liszt közvetítésével – Rossinival. Liszt még Weimarban, az 1850-es évek végétől kezdve foglalkozott az egyházzene reformjával, behatóan tanulmányozta a kor francia, német kezdeményezéseit és eredményeit, sőt, ismerte Gasparo Spontini 1839-es reformtervezetét is. Különös hangsúlyt fektetett a gregorián énekkel és annak megharmonizálásával foglalkozó francia munkák ismeretére, mivel elképzelése szerint az egyházzene megújítását a gregoriánra kellett alapozni. Egy új, modern kottaírással lejegyzett gregorián énekeket tartalmazó gyűjteményt kívánt előkészíteni, amelyet szándéka szerint a katolikus egyház szertartásrendjébe egyetemesen bevezettek volna. A gregorián mellett az egyházzene reformjához a XVI. századi polifon zene stílusát, elsősorban Palestrina életművét vette alapul. Mikor 1861 októberében, több évi előtanulmány után Rómába érkezett, valószínűleg kora legátfogóbb és legmodernebb reformtervezetét kívánta előkészíteni IX. Piusz számára. Az irodalom jelenleg azonban nem tud arról, hogy Liszt reformtervezetéről a levelekben tett utalásokon kívül írásos emlék fennmaradt volna. A pápa és a zeneszerző számos személyes találkozása során azonban nagy valószínűséggel ezek a kérdések is előtérbe kerültek, nem hiába hívta IX. Piusz Lisztet „mio caro Palestriná”-nak.

Leghíresebb találkozásukra 1863. július 11-én került sor, amikor a pápa és kísérete meglátogatta Lisztet a Monte Marión, a Madonna del Rosario-kolostorban. A találkozásról maga Liszt számolt be egy levelében. Miután saját zongoraműveiből játszott előkelő vendégeinek, Bellini Norma című operájának „Casta diva” című áriáját kísérte, amelyet a pápa énekelt el bariton hangján. A látogatás végén IX. Piusz egy gyűrűvel ajándékozta meg Lisztet, majd néhány nappal később audiencián fogadta a Vatikánban, és egy Máriát ábrázoló kameát ajándékozott neki. Néhány korabeli újság szerint a pápa később ismét meglátogatta Lisztet a Monte Marión.

Egy másik emlékezetes alkalom, amelyen Liszt a pápa jelenlétében játszott, az 1864. március 21-én, a nagyhéten tartott nyilvános jótékonysági hangverseny (Szent Akadémia) volt, ahol a zeneszámok között szentbeszédek hangzottak el. Liszt az alkalomhoz illően vallásos tárgyú műveiből játszott. Előadta az „Ave Mariá”-t, a Harmonies poétiques et réligieuses című sorozatból, majd két részletet játszott Rossini Stabat Materéből, saját átiratában. A kortársak beszámolója szerint Liszt játéka váltotta ki a legnagyobb lelkesedést.

Ugyanebben az évben július közepén Liszt a pápa nyári rezidenciáján, Castel Gandolfóban vendégeskedett, és több hangversenyt adott az egyházfő tiszteletére. A legkülönösebb hangversenyre valószínűleg 1865. június 21-én került sor a Vatikánban, amelyet Liszt a pápa saját könyvtárában adott, IX. Piusz megválasztásának huszadik évfordulója tiszteletére. Bizonyára ez volt az első alkalom, hogy zongorahangverseny hangzott fel e falak közt. Liszt ekkor saját maga is a Vatikánban lakott, miután 1865. április 25-én felvette az úgynevezett négy kisebb papi rendet Gustav Hohenlohétól, majd a pápánál tett rövid látogatást. Liszt beszámolója szerint az audiencia végén a Szentatya „in extenso” áldását adta rá. Ezt követően 1866 júniusáig a zeneszerző a Vatikánban, Gustav Hohenlohe saját lakosztályában élt. Gyakran segédkezett Hohenlohe reggeli miséin, és teológiát tanult Antonio Solfanelli atyától, akit kimondottan az ő számára jelöltek ki tanárként. Talán ez volt az az időszak, amikor Liszt reményei az egyházzene reformját illetőleg legközelebb kerültek a megvalósuláshoz. Nincs kizárva, hogy a Sixtus-kápolna vezetői posztja is felmerült lehetőségként, hiszen ebben az időszakban a maestrók évről évre váltották egymást, mindig a rangidős énekes, „anziano dei bassi” vállalta a kórus vezetését és a repertoár kiválasztását. Elképzelhető, hogy a zeneértő pápa örült volna egy olyan muzsikus, mint Liszt Ferenc karnagyi és zeneszerzői tevékenységének saját kápolnája szolgálatában. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Liszt az 1865-ben komponált Missa Choralist, amelynek zenei anyaga gregorián dallamokat dolgoz fel, és amelyben a zeneszerző modális hangnemeket használt, eredetileg a Sixtus-kápolna előadására szánta, és a pápának kívánta ajánlani. Azonban a kápolna szigorúan betartott hagyománya – miszerint a karnagyokat csak a kórusban hosszabb időt töltött énekesek közül választották – kizárta, hogy külföldi zeneszerzőt elfogadjanak zenei vezetőjükként.

Liszt más műveket is ajánlott IX. Piusznak, akit valósággal szentként tisztelt. Ezek a művek szintén ebben az időszakban születtek: a pápai himnusz Pio IX. Der Papsthymnus címmel, amelynek zenei anyaga később bekerült a Christus oratórium „Az egyház alapítása” című tételébe, valamint a Crux című tengerészhimnusz, amelynek szövegét Guichon de Grandpont IX. Piusznak ajánlotta – a mű tartalmazza a pápa áldó szavait is –, s amelynek megzenésítésében Liszt a Sixtus-kápolna éneklési hagyományait őrizte meg.

IX. Piusz valószínűleg azon kevesek közé tartozott, akik megértették Liszt saját korában túl újszerűnek talált harmóniáit. Buzdította Lisztet, hogy ezeket használja eszközként ahhoz, hogy felkészüljön és másokat is felkészítsen az örök harmóniára. Talán az sem véletlen, hogy a zeneszerzőt „caro mio Palestriná”-nak nevezte. Palestrina zenéjét kortársai az angyalok zenéje földi másának tartották.

Domokos Zsuzsanna

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu