Fehér nap s szivárvány

Nagy Szent Terézről

„Rendesen – azt hisszük, hogy nem létezik más fény, mint az, amelyet szemünkkel látunk, s mivel lelkünket nem látjuk, azt képzelhetnénk, hogy bensőnkben mély sötétség honol. Ez ugyan áll, megengedem, az olyan lélekre, amely nincs a kegyelem állapotában s ebben az esetben sem azért, mintha az Igazság Napja, amely fönntartja létét, nem ragyogna benne…”

Avila XVI. századi szentje (VI. Pál 1970-ben egyházdoktorrá nyilvánította) sorai: „A belső várkastély” misztikus lakója Bernini szobrán az isteni extázisban mintha a kettősség néma szava lenne. A Santa Maria della Vittoria (A győzelmes Szent Szűz) római templomának kápolnájában, az egykori Alta Semita út mentén, ahol szőlősorok közt épült fel a szentély, remete-kápolna helyén. Sarutlan kármeliták vették meg a telket, s a Teréz-kortárs Madernót kérték meg, tervezzen templomot. Egyetlen kis kupola és hat oldalkápolna fogadja ma is a belépőt. Kezdetben Szent Pál titulust kapott az Úr-hajlék, majd a mi történelmünkben (Bethlen Gábor nevéhez fűzve) ugyancsak „dátumos” harmincéves háború fehér-hegyi csatájának győzedelmes eseménye után itt kapott helyet az a Mária-kép, amelyről a keresztény világ, mint győzelmet hozó jelképről beszélt. És Domonkos atyáról, a hadsereg lelkészéről, aki az ütközetbe egy, a romok közt talált képet vitt magával, rajta a Gyermek és Anyja. A Gyermek szemét az akkori gyűlölet kiszúrta…

A história folytatódhat, de a „várkastély” lakója, aki már a háború előtt meghalt (1582-ben), a Cornaro bíboros rendelte kápolnában közel 350 esztendeje a cikk elején leírt mondatokkal másféle történetről tudósít – a XXI. századnak, amelynek valamiként vissza kellene adni az önbizalmát. Szólnak erről szociológusok, pszichológusok, bölcselők, írók, azonban legmeggyőzőbben mégis kétezer esztendő evangéliumi öröksége.

Aki sokáig elidőzik Bernini Szent Teréz extázisa című szobránál, rájön: annyi negatív kritikát mellőzve a művész éppen azért került a misztérium közelébe, mivel nem barokk drapériákról, színházi látványról álmodott, hanem a művészetben Rodint, a költészetben Rilkét megelőző élményről-kifejezésről: „Valami átizzított analógiáról”, s hogy az álmunk „a senki álma – annyi pillán”. Rózsákba, kövekbe lelkesített eszme: gondolat, misztikus elrévülés – ez bizony a legfőbb Álmot keresők töprengése, tehetséggel megközelítő életcélja. Avilai Teréz „római extázisából” megérteni(?), hogy a „szent szerelem” csak isteni lehet. A szóban rejlő csoda, s hogy misztikus érzés nélkül a művészet sem áll meg a lábán. (A szakrális bizonyára ezt jelenti!) Szavak „metafizikusa”, a francia Mallarmé alvó faunt idéz, (amint Debussy új erdők sarjadzó ágai közt faunt sétáltat), s közben ellentétekről is beszél: fényről, árnyékról, tisztaságról, szenvedélyről, de rózsákról, gránátalmákról, méhek zsongásáról, fuvolák hangjáról. Az ugyancsak francia, a Pireneusok szemlélője: Francis Jammes szinte felkiált: „Lehetetlen észrevenni egyetlen molekulát ebből a napragyogásból!” A mai teológus-misztikus hozzáteszi: „Ha a költő képes megteremteni egy fehér napot a szivárvánnyal és egy nyári kert borzongását, mennyivel vakítóbb a teremtetlen misztériumban a fájdalom és az öröm jegyesi egysége!” (F. Varillon)

Teréz arcán testvériesül az isteni szerelem s a nyomában kullogó „árnyélmény“ kifejeződése, mint ahogyan a szent írásai erről vallanak. Bernini észrevette, megsejtette(?): minden ellentéten túl végül az Egyszerűség „homályos sejtése” születik meg a lélekben. Alighanem ez a mélysége a Titoknak, s amikor a meditáció, a „művészi” újrarendező kegyelem az új században valóságosan megéli, hogy igaza van a bergsoni „tételnek”: a szent valóság széthull, s helyére az érdek lép. A „belső várkastély” csöndes lakóját szólítja meg, s azokat, akik nagyon régen tudták, hogy egyszer komolynak kell lenni, mint az álmodó gyereknek. Az álom forrást fakaszt. Vermeer, a holland festő képein ezt szemlélni – belső látással, s Rimbaud, a költő mondja: „És láttam néha, amit az ember látni vélt.”

Nagy Szent Teréz extázisa: álmodozás, amely a szellemet visszahelyezi önnön kastélyába. Naivitás, amely a nativitással cserélhető fel: a születéssel.

Az Igazság Napja ugyanis mindenkiben ragyog. Más, ha valaki az árnyakhoz menekül.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu