Mozart az utcán

Kopott síneken haladó vonatnak is van szabályos kattogása, tiszta utcának kitűnik a karaktere. A minap Mozart zenéje gömbként ragyogott az eső-mosta utcai fákon, kövezeten. Ablakból érkezett, mint toronyból a harangszó…

Egyedül ülök a vonat-kocsiban, gimnazista leány száll fel, és megkérdezi, leülhet-e velem szemben; mert ritkán utazik, fél, ki tudja, kik szállnak még ide az utolsó pillanatban. Bólintok, s szóba elegyedünk. Tizenhét éves, matematika és irodalom a kedvence a suliban. Távlatos tárgyak – gondolom —, érdemes ezzel folytatni: miért a matek és miért az irodalom? Logikus „rendbe rakja” a gondolatait, s meglepő pontossággal fogalmaz értelemről, érzelmekről, amit számára ezek a tantárgyak jelentenek. Egyszer – váratlanul kiejti száján a szót: Isten. Mellőzöm a kérdést, szándékosan másra terelném a szót, de ő marad a tanúságnál, amely számára a jóság. – Van egy keresztlányom – mondja —, mindössze tízesztendős, a múltkor kijelentette, hogy őt nem érdekli majd a pénz, egyetlen vágya segíteni annak, aki rászorul – felkérés nélkül, mindig. Nekem ez nagyon imponál, azóta példaként áll előttem a keresztlányom. Elhallgat, magam is csöndben maradok. Hosszan kinéz az ablakon, s megjegyzi: ritkán látja ezt a szép őszi tájat, legtöbbször autózik, ő maga vezet, így hát útközben nincs alkalma nézelődni. Nos, ennél a szónál feladom a hallgatást:

Mi az, hogy nézelődni, látni? – Jó kérdés – válaszolja –, azt hiszem, még komolyabban nem gondoltam át. – Játszik valami hangszeren vagy kórista? – Rossz fülem van, de Mozart a kedvencem. – Miért – Nem tudom. Talán mert roppant tiszta, egyszerű és mégis… Nem talál szavakat, segítségemre vár. – Bizony magam sem fogalmazhatnék egyértelműen – mondom. A keresztlánya lehet, hogy találna rá valamit. – Értem, s mivel ültünk már együtt, amikor Mozart szól a rádióból, visszatérek legközelebb a kérdésre. – Persze van „korszerűbb” zene, fiataloknak való. A fejét rázza: — Az más, vannak folyton időszerűek, melyeket nem válthat fel semmi. Előkerül a család, az, ország és sok minden, amit meglehetősen ellentétesen ítélnek meg az emberek, de ő szeretne több megértést, a sok bizonytalanságban fogódzót és főleg figyelmet, türelmet, de nem tudja, hogyan kellene megvalósítani…

Mielőtt leszállnék, s ő tovább utazik, megkérdezem: — rokonokhoz tart? – A barátnőmhöz. Telefonált és sírt, nem hagyhatom cserben, biztosan rászakadt az élet. Vonatra ültem, mivel az autóra apámnak szüksége van.

Milyen plasztikusan fogalmazott: „rászakadt az élet”. A fiatalságnak is nehéz a terhe – a valóságból. Újra Mozart zenéjét hallom – az utcáról.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu