|
Magyar szent Itáliában Emléktábla Perugiában Szent Erzsébetnek Az olaszországi magyar millenniumi programok keretében szeptember 25-én Perugiában Szent Erzsébet-emléktáblát avattak Paskai László bíboros jelenlétében az umbriai tiszteletbeli konzul, Giuseppe Piria szervezésében.
Az eseményen jelen volt Semjén Zsolt egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Tar Pál szentszéki és Győri Enikő római nagykövetünk is. Az ünnepség Paskai László bíboros által vezetett koncelebrációs szentmisével kezdődött, melyet az emléktábla avatás követett. Paskai László homíliájában felidézte II. András király leányának életútját. A ferences lelkületet Erzsébet teljesen magáévá tette, ennek szellemében élt. „Itt Perugiában magyar szívvel emlékezem Egyházunk e kiemelkedő szentjére. Ezen a helyen pártfogásába ajánlom a magyar egyházat, főleg a papi és szerzetesi hivatásokat, a családokat, hogy példája nyomán erősödjenek a házastársi szeretetben” – mondotta homíliájában a magyar katolikus egyházfő. Paskai László köszönetét fejezte ki azért a vendégszeretetért, amelyet Perugia nyújtott az Ifjúsági Világtalálkozó egyházmegyei előtalálkozójára érkezett magyar fiataloknak.
Erzsébetet, a thüringiai hercegnét, II. Endre királyunk leányát 1235-ben IX. Gergely pápa az itteni Domenico-templomban avatta szentté. Annak templomnak a helyén ajánlotta tehát most Szent Erzsébet pártfogásba a magyar egyházat, a papi és szerzetesi hivatásokat és a magyar családokat a főpásztor, ahol annak idején a huszonnégy évesen elhunyt Erzsébetet oltárra emelték. Délután tudományos ülésen emlékeztek Szent Erzsébetre. Ezen Jónás Ilona (Budapest) és Pietro Borzomati (Külföldiek Egyeteme, Perugia) tartott előadást. A nap folyamán a magyar bíboros és a jelenlévő vendégek Viterbóba látogattak, ahol felkeresték a Szent Erzsébet fejereklyéjét őrző ferences templomot. A templomban tartott ünnepi vesperáson, amelyet Paskai László vezetett, jelen voltak a ferences atyák, az ereklye őrei. A számos Szent Erzsébet-relikvia közül a Viterbóban őrzött ereklye az egyetlen, amely történetileg és antropológiailag egyaránt hitelesnek mondható. Ezt igazolják Piacentini olasz professzor kutatásai. Piacentini profeszszornak az elmúlt napokban Rómában Mádl Ferenc köztársasági elnök jelenlétében nyújtotta át a Pro Cultura Hungariae kitüntetést Rockenbauer Zoltán, a kulturális tárca vezetője. b.l.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|