|
VATIKÁN Mária és mariológiai kongresszus Az elmúlt hetekben lezajlott 20. nemzetközi mariológiai kongresszus témája: „A Szentháromság misztériuma és Mária” volt. A kongresszuson, amelyet a Nemzetközi Pápai Mária Akadémia, a római egyházmegye és az Isteni Szeretet római Mária kegyhelye szervezett, a Szentatyát Jorge Arturo Medina Estévez bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa képviselte. A nemzetközi összejövetelt Gaspar Calvo Moralejo ferences, a Nemzetközi Pápai Mária Akadémia elnöke nyitotta meg, majd beszédet mondott többek között Camillo Ruini bíboros, a pápa római helynöke és Jorge Estévez bíboros is. A kongresszust II. János Pál pápa szeptember 24-én, a Szent Péter téren bemutatásra került ünnepélyes szentmisével zárta le. (VR/MK) Elhunyt Vincenzo Fagiolo bíboros A 82 éves bíboros, aki viszszavonulása előtt a Törvényszövegeket értelmező Pápai Tanács elnökeként fejtette ki egyházi szolgálatát, szeptember 22-én, pénteken fejezte be földi zarándokútját. Vincenzo Fagiolo bíboros 1918-ban született Segniben, 1934-ben pappá, 1971-ben pedig püspökké szentelték. II. János Pál pápa 1994-ben bíborossá kreálta. Földi életútja során volt a Szerzetesi Kongregáció titkára, majd a Törvényszövegeket ellenőrző Pápai Tanács elnöke. (VR/MK) Jézus és Mária szívének tisztelői II. János Pál pápa szeptember 21-én délelőtt kihallgatáson fogadta a Picpus Társaság, Jézus Szent Szívéről nevezett papok közössége nagykáptalanjának résztvevőit és a Jézus és Mária Szent Szívéről nevezett Örökimádó Nővérek képviselőit az Apostoli Palota Kelemen-termében. A papok főként missziós területeken apostolkodnak, a nővérek karizmájuknak megfelelően engesztelő szentségimádást végeznek, de apostoli szolgálatot is vállalnak, elsősorban tanítást, nevelést. A Picpus Társaság és az Örökimádó Nővérek idén ünneplik alapításuk bicentenáriumát. A Szentatya felidézte Pierre Coudrin alakját, akit a francia forradalom nyomán fellángoló erőszak idején szenteltek pappá, és aki bujdosásra kényszerült, megemlítette Henriette Aymer de la Chevalerie nővért, akit azért vetettek börtönbe, mert papokat rejtegetett. Az őket körülvevő sötétség ellenére Krisztus világossága ragyogta be alakjukat. A kongregáció először csak Európában terjedt el, majd Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában is meghonosodott. Napjainkban mintegy 40 országban vannak jelen szerzetesei, számos szentet és vértanút adva az egyháznak. (VR/MK) FRANCIAORSZÁG Egyre több francia szülő kívánja gyermekét katolikus iskolába járatni. A katolikus iskolaügy főtitkára, Paul Malartre szerint 1,9 millió diákja van a katolikus iskoláknak. Ez az összes francia tanuló 20 százaléka. Párizsban és környékén, valamint a Földközi-tenger partvidékén nem is tudnak minden jelentkezőt felvenni. (KNA) Párizs keleti részén, a Nemzeti Könyvtár közelében Jean-Marie Lustiger bíboros érsek új templomot szentelt egy új lakónegyedben. Korábban 30 évig egyetlen katolikus templom sem épült a francia fővárosban, most pedig az utóbbi három évben már ez az ötödik új templom. (KNA) A Francia Tudományos Akadémia és a francia intézet Aventis alapítványa szervezésében ötödik alkalommal tartották meg szeptember 9-13. között a Scientia Europea nevű fórumot a földrész 35 országának 52 fiatal kutatója részvételével a Strasbourg melletti Bischenbergben. A fórum keretén belül a Francia Tudományos Akadémia – amelynek számos Nobel-díjas tagja van – egy fiatal kutatókból álló csoportot, közöttük Vértessy Beáta biológust, a Magyar Tudományos Akadémia tagját tüntetett ki az Aventis 2000 Scientia Europea-díjjal. A 400 jelölt közül kiválasztott csoport tudósai – egy olasz fizikus, egy angol egyetem kémikusa és a magyar biológus – olyan új technikát dolgoztak ki, amely egy protein genomavédő képességeinek kihasználását teszi lehetővé, különös tekintettel a rákos sejtek gyógyítására. A Scientia Europea elnöke, Guy Ourisson professzor szerint a díjjal az interdiszciplináris jellegű újító felfedezés nemzetközi szinten elért eredményeit ismerik el. (VR/MK) NÉMETORSZÁG Franz Kamphaus limburgi püspök megerősítette, hogy egyházmegyéje ez év vége után is részt vesz a terhességi tanácsadás állami rendszerében. Meggyőződése ugyanis, hogy az egyháznak nem szabad e téren védekező állásba helyezkedni, hanem mindenütt jelen kell lenni, ahol erkölcsi döntés születik, hogy képviselje a katolikus erkölcs szempontjait. A tanácsadásnak Németországban kialakult formájában a katolikus tanácsadó bizottságok ugyan nem tudnak minden abortuszt megelőzni, de egy részét igen. Ezt a lehetőséget nem adja fel az egyházmegye. (KNA) Wolfgang Thierse német parlamenti elnök szerint a volt NDK területén az egyházak nehéz jövő elé néznek, mert a kelet-német kommunista párt semmiben sem volt olyan sikeres, mint az emberek eltávolításában az egyházaktól. Anynyira nem ismerik az egyházakat, olyan előítélettel viseltetnek velük szemben, hogy azon nagyon lassan lehet csak változtatni. Ez azért is nyugtalanító tény, mert a keleti tartományokban nemcsak gazdasági átalakulás, hanem erkölcsi elbizonytalanodás is van, márpedig ezt semmiféle piacgazdaság nem orvosolja. (KNA) A német lakosság és a katonák egyaránt fontosnak tartják a tábori lelkészek szolgálatát. A polgárok 81 százaléka tartja szükségesnek munkájukat, a katonák 96 százaléka. Az egyházakhoz nem kötődő katonáknak is 90 százaléka nyilatkozott így. (KNA) A német katolikus „Egyház és sport“ munkaközösség (Düsseldorf) negyvenoldalas füzetet jelentetett meg a sydneyi olimpia alkalmából, melyben a hit és sport témakörbe illő gondolatok, idézetek, imák, ötletek és karikatúrák találhatók. (KNA) Németországban a középkori kolostorok gyógyító növényeinek kutatására kutatócsoport alakult. Bingeni Hildegard gyógyászati ismeretei a leghíresebbek, de távolról sincs még feltárva a levéltári források alapján mindaz, amivel a kolostorokban gyógyítani tudtak. A kutatás igen nehéz, mert a középkori növénynevek Linné óta (300 éve) nagyrészt feledésbe mentek. A kutatás eredménye viszont új, hatásos gyógyszerek előállítása lehet. Eddig 450 középkori gyógynövényt tudtak leírni würzburgi adatbankjukban a kutatók.
Horst Tappert német színész, aki a nálunk is közismert „Derrick főfelügyelő“ német televíziós krimisorozat főszerepét játszotta, két évvel ezelőtt vonult nyugalomba, a szaléziak munkáját segíti most az utcagyerekek körében. A 77 éves színész legutóbb Wiesbadenben reklámfilmet készített a szaléziak munkájának anyagi támogatása érdekében. A szalézi páterek között van egykori kollégája, Thomas Astan is, aki 17 évvel ezelőtt azonban, 40 éves korában a „Derrick“ és „Tetthely“ sorozatban még színészként játszott. (KNA) EURÓPA „Európát éppúgy nem lehet tartósan kettéosztottan elképzelni –, egy demokratikus, szilárd, jólétben élő és együttműködő és egy kevésbé demokratikus, kevésbé szilárd, kisebb jólétben élő és széttagolt félben. Éppúgy nem, mint ahogy nem lehet egy szoba egyik felét kellemesen fűtötté tenni, miközben a másik felében zord hideg marad.“ Vaclav Havel cseh elnök mondta ezt a „Die Welt“ című német lapnak adott nyilatkozatában. Mindszenty és az angol színész Sir Alec Guinness nagy angol színész 86 éves korában a közelmúltban hunyt el. A londoni katolikus „The Tablet” megemlékezésében idézi emlékirataiból 1955-ben történt katolikus hitre térésének történetét. Erre többek között az is indította,hogy 1954-ben Mindszenty bíborost alakította Bridget Boland „The Prisoner“ című drámájában. A belga püspökök büntetést fizetnek? Belgiumban kötelező a választásokon részt venni. Október 8-án önkormányzati választások lesznek az országban. Ha a 13 belga püspök részt vesz Rómában a püspökök szentévi ünnepén, akkor büntetést kell fizetniük a szavazás elmulasztásáért, hacsak közvetlen rokonaik közül valakinek nem adnak hiteles felhatalmazást a helyettük való szavazásra. (KNA) ÁZSIA A szibériai Irkutszkban az új Mária-székesegyház mellett katolikus emlékkápolnát szenteltek a szovjet Gulag kényszermunkásai emlékére. A kápolnában 14 fekete márványtáblán olvashatók a legismertebb koncentrációs táborok és börtönök nevei. A kápolna szentelésén részt vett a fehérorosz Kazimierz Swiatek bíboros is, aki tíz évig volt a vorkutai haláltábor foglya. (KNA) A Thien An (Mennyei Béke) vietnami (Hue-i) bencés apátság tiltakozott a kormánynál amiatt, a hatóságok ötszázezer négyzetméternyi földterületet kisajátítottak az apátság földbirtokából vidámpark létesítése céljából. A „Vietcatholic News“ vietnami katolikus hírügynökség jelentése szerint ez a bencés közösség hatvan éve telepedett le Hueban. (KNA) Ismeretlen, nyilván szélsőséges hindu tettesek India dél-keleti részében, Bidarban ismét katolikus templomot romboltak. A Jézus Szíve-templomban acélkeretes üveg alatt álló Mária-szobrot törtek öszsze. A Karnataka szövetségi államban nőtt a hinduk és a keresztény kisebbség közötti feszültség. A nacionalista hindu párt kormányra kerülése óta már több mint kétszáz keresztény intézményben romboltak hindu szélsőségesek. (KNA) KÍNA További letartóztatások Kínában Miközben a Szentszék megkülönböztetett figyelemmel kezeli a kínai katolikus egyház megosztottsággal sújtott helyzetét, és a Szentatya október 1-jén kínai vértanúkat avat szentté, a kínai állami hatóságok továbbra is az erőszak politikáját alkalmazzák a Rómához hű földalatti egyházzal szemben. Letartóztatták Jiang-xi tartományban Thomas Zeng Jingmu 80 éves püspököt, aki előzőleg már 32 évet töltött a népi Kína börtöneiben. A kínai rendőrség az ANSA olasz hírügynökség számára megerősítette azt a hírt, hogy őrizetbe vették a Yu-jiang egyházmegye két papját, a 33 éves Deng Hui segédpüspököt és a 70 éves Liao Hai-quing atyát. A segédpüspök három, Liao atya pedig 17 évi börtönbüntetést szenvedett el korábban. (MK) Roger Etchegaray francia kuriális bíboros, aki a „Vallás és béke“ témájú kongresszuson vesz részt, mint „magánszemély“, Pekingben az alapvető emberi jogok közé tartozó vallásszabadság tiszteletben tartására figyelmeztetett. A vallásszabadságot a társadalomnak jogilag is védelmeznie kell. A bíboros nem említette kifejezetten a kínai helyzetet a vallásszabadság tekintetében. Etchegaray bíboros 1980-ban és később is meglátogathatta a Kínai Népköztársaságot. (KNA) LENGYELORSZÁG
A sacrum és a kultúra: a jövő keresztény gyökerei A fenti címmel tartottak konferenciát a lengyelországi Lublin katolikus egyetemén. A tanácskozáson felszólalt Paul Poupard bíboros, a Kultúra Pápai tanácsának elnöke is. Beszédében hangsúlyozta: a jövő társadalmának kultúráját a keresztény antropológiára kell építeni, amely összehangolja az értelmet és a lelket. A felszólalók között volt még Miloslav Vlk bíboros, prágai érsek, Andrzej Wajda és Krzysztof Zanussi filmrendezők. A találkozón olyan témákat érintettek, mint keresztény ihlet a természettudományokban, akadémiai erkölcs és az értelem felelőssége, a politika elméleti alapjai, valamint a médiaetika. (VR/MK) A lengyel Kolping-mozgalom Krakkóban saját utazási irodát nyitott „Kolping-Travel-Polska“ néven. csoportos ifjúsági, sport-, családi, tanulmányi vagy egyéni utakat szervez. Az utazási iroda hasznából szociális akciókat pénzelnek. (KNA) AFRIKA A nyugat-afrikai Guinea RUF nevű lázadó „felszabadítási frontja“ három olasz misszionárius papot rabolt el. Egyikük 64 éves és tavaly már volt két hónapig a lázadók fogságában. Az ENSZ-békefenntartók jelenléte ellenére sem halad a vidék békefolyamata. (KNA)
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|