Randevú az iszapon

A halastavak jelentősége természetvédelmi szempontból óriási. Szegélynádasaik sok ezernyi madárnak, például barkóscinegéknek, nádiposzátáknak, bölömbikának, vörös gémnek, szárcsának, vízityúknak nyújtanak fészkelőhelyet, a vizén récék és vöcskök úsznak, de tízezrével éjszakáznak a tavakon az észak felől ősszel hozzánk érkező nagy lilikek és vetési ludak is. Amikor pedig az őszi lehalászások idején egy-egy tóról eltűnik a víz, és a szabaddá vált tófenék egyetlen, kisebb-nagyobb tócsákkal tarkállt iszappaddá változik, az átvonuló parti madarak ezrei adnak ott találkát egymásnak. Szeptember 13-án egy ilyen nemrég leeresztett tó mellett jártam. A gátról nagyszerűen láttam mindent, a távcső pedig közelre hozta az iszapon szaladgáló, táplálkozó madarakat. Nagy csapat bíbic mellett pajzsoscankók, réti és szürke cankók keresgéltek, kicsit távolabb több tucat havasi partfutó gyalogolt egy sekély tócsában. Szorosan egymás mellett maradva folyamatosan táplálkoztak, de közben egyikük jóízűen meg is fürdött. Szárnyaival csapkodta magára a vizet, aztán, amikor úgy érezte, elég volt, megrázta a tollait és szaladt a többiek után. A gát sarkánál erdei cankó kelt fel. Szép kiáltását hallatta, fehér háta megvillant, amint sebesen nyilallva továbbrepült a tó túlsó része felé. A partfutókat viszonylag közelről nézegethettem, az óvatos szürke gémek viszont már messziről a levegőbe emelkedtek. A gáton szerte heverő üres patronhüvelyeket látva ezen nem is csodálkoztam, rossz emlékeik lehettek. A havasi partfutókhoz később apró partfutók csatlakoztak. Néhány percig együtt keresgéltek, aztán gondoltak egyet, felrepültek, és az egész csapat tőlem alig hajításnyira ereszkedett az iszapra. Láthatóan jól érezték magukat, a rengeteg szúnyoglárva és alacsonyrendű rák paradicsomi állapotot jelentett számukra. Később sarlós partfutók szálltak melléjük, de nem vegyültek rokonaik közé. Egy irányban haladtak ugyan, de folyamatosan tartották a talán háromméternyi távolságot. A sarlós partfutó (képünkön) szintén északi vendég Magyarországon.

Szibéria végtelen tundráiról érkezve tavasszal és ősszel is átvonul hazánkon. Ilyenkor egyszerűbb, úgynevezett nyugalmi ruhájukat viselik, téglavörös tavaszi nászruhájuk viszont nagyon szép. Feltűnő színezete miatt az Alföldön sokfelé paprikasneffnek hívják.

A hatalmas tó közepén egy víztócsában öt hófehér kanalasgém állt. Egykedvűen tollászkodtak, egyikük lábát és szárnyát kinyújtva jóízűen nyújtózott egyet. A nap már lefelé hajlott, amikor a távolból rétisas közeledett. A fehér farkú, hatalmas ragadozó méltóságteljes szárnycsapásokkal érkezett a tavak fölé, ahol nyomban riadalom támadt. A szomszédos, még feltöltött tóról a levegőbe emelkedtek a récék, víz alá buktak az addig békésen úszkáló búbos vöcskök, de riadót fújtak a madarak az iszapon is. Zárt csapatban, nyilallva repültek a partfutók, többfelől is hallottam a füstös cankók "csuit" hangját, és a szürke cankók hangos, kicsit mindig kétségbeesettnek tűnő kiáltását. Csak a kanalas gémek és a szürke gémek maradtak. Kinyújtott nyakkal figyelték a felettük átrepülő ragadozót, de nem mozdultak. A sas lassan távolodott, és a béke gyorsan helyreállt. Vízre ereszkedtek a kacsák, felbukkantak a mélyből a búbos vöcskök, és visszatértek a parti madarak is. Ekkor már erősen alkonyodott. Nagy seregélycsapatok húztak alacsonyan a nádas felett, keresték a helyet, ahol leereszkedhetnének, hogy éjszakára elpihenjenek. Füsti fecskék társaságában vagy negyven korai denevér vadászgatott a levegőben, a legelő felől pólingok hívogattak, az egyik parti fűzfán levelibéka kezdett brekegni, a vízről a tőkés récék jókedvű "háp-háp"-ját sodorta a szellő. A nap méltóságteljesen süllyedt az ég alján vöröslő felhők közé, eltűntek a fecskék, nem repültek a sirályok, a hűvösödő estében csak a denevérek kergették a szúnyogokat az iszapon békésen pihenő madarak felett.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu