LITURGIA

A kenyértöréstől a szentmiséig (XXI. rész)

Áldozat és liturgia az üldözések korában

A nyár elején elhagyott liturgiatörténeti sorozatunkat kezdjük most újra. Az apostoli atyák kora után az egyházüldözések kora kezdődött. A folyamatos fizikai és erkölcsi támadások sora jellemezte ezt a kort. A fizikaiak miatt a liturgia csendes és eszköztelen maradt, az összejövetelek titokban folytak, általában magánházaknál. A katakombákban csak a vértanúk emléknapjain gyűltek össze a kedves szent sírjánál a keresztények, ezeket rendszeres vasárnapi misézésre nem használták: egyrészt szűkek és nyirkosak, másrészt pedig a hatóságok által térképekből is részletesen ismertek voltak (adókedvezmény járt arra a földre, ami alatt temető volt).

Még nagyobb veszélyt jelentett azonban az erkölcsi támadás, amikor az óhiten maradt testvérek, valamint a pogány istenek kultuszának őrei egyaránt támadásokat indítottak a keresztények hitének titkai, fel nem fogott misztériumai ellen. Gyermekgyilkosságtól kezdve az erkölcstelenségig mindennel vádolták a titkos találkozásokra összegyűlt keresztényeket, akik azonban csak módjával védekezhettek: nem akarták ugyanis mindenkinek kiteregetni hitük féltett lényegét, Jézus Krisztus, a testté lett Ige közénk szállását az Eucharisztiában.

A nagy hitvédő, Szent Jusztinosz (+150 körül) első Apológiájában leírja a felajánlás szertartását, amelyben a testvérek viszik a kenyeret és vízzel vegyített bort az elöljárónak, aki hálát ad felette. Ezután mindenki eszik és iszik azokból. Fontos számára, hogy ellenfeleit meggyőzze, hogy ártalmatlan dolgok történnek az összejövetelen, de a lényeget - Krisztus testeként és véreként vesznek belőle - nem mondja ki. Leszögezi azonban, hogy mindez csak a beavatottak számára van, vagyis azok részesülnek benne, akik elfogadják a hitet és megkeresztelkednek, ahogy azt Krisztus meghagyta.

A pogányok számára, "kifelé" azt hangsúlyozták, hogy nincs áldozatuk (pogány értelemben), mert Istennek nem abban telik kedve, ha elpusztítjuk azt, amit adott. A Didakhé hangsúlyozza, hogy az Eucharisztia "lelki étel és ital és örök élet", Antiochiai Szent Ignácpedig gyógyszernek, a halhatatlanság kenyerének és orvosságának nevezi. Mind olyan kifejezések, amelyek nem a korabeli véres vagy lakomaáldozatot juttatták a kortársak eszébe.

A III. század nyit majd utat a liturgiával kapcsolatos rendszeres teológiai megfontolások felé.

Füzes Ádám

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu