"Ez a harc lesz a végső..."

1917 februárjában a harmadik éve tartó "nagy háború" egy frontszakaszán magyar katonák kézzel írt táblát akasztottak ki egy fára. Az orosz nyelvű feliraton ez volt olvasható: "Petrográdon revolúció. Atyuska megszökött. A Duma elkergette a minisztereket. 50 000 katonátok csatlakozott a forradalomhoz." A helyzetelemzés szinte pontos volt. A szemben állóknál a hatás nem maradt el.

Ekkorra Oroszországban válságosra fordult a helyzet. II. Miklós cár és a parlament (Duma) között a politikai ellentétek szakítással fenyegettek, óriási méretű sztrájkok söpörtek végig az országon. A cár a katonáiban bízott: március 10-én (az orosz naptár szerint február 25-én) Szentpétervárra vezényelte csapatait, hogy leverjék a tüntetőket, a katonák azonban a felkelők oldalára álltak. A cár által feloszlatott Duma összeült, és deklarálta a végrehajtó hatalom átvételét. Megalakult az Ideiglenes Kormány. Az üzemekben, laktanyákban "szovjeteket" - tanácsokat - alakítottak, amelyek városi szinten igyekeztek kezükbe kaparintani a hatalmat. Míg a Dumában a polgári demokrácia hívei voltak többségben, és Oroszország demokratikus átalakításáról vizionáltak, addig a szovjetekben a különböző szocialista, köztük az egyre agresszívebb "bolsevik" kommunisták domináltak. Március 15-én lemondott II. Miklós, majd hamarosan az utódjául kiszemelt Mihail nagyherceg is. Az Ideiglenes Kormány utasítására letartóztatták az egész cári családot. Viszont - ahogy elvárták a szövetségesek - Oroszország deklarálta a háború folytatását. Ez óriási elkeseredést okozott, és a szélsőségesek malmára hajtotta a vizet.

Lenin a titkos fegyver

Látták ezt Németországban is, ezért segítséget nyújtottak a bolsevikok vezérének, Leninnek, hogy hazatérhessen Svájcból. Cserébe Lenin azonnali békekötést ígért, így leplombált vasúti kocsiban - mint a németek titkos fegyvere - utazott Németországon át Szentpétervárra. Megérkezésekor megfogalmazta az új célt is: a szocialista forradalom megkezdését. A szovjetek I. Összoroszországi Kongresszusán azonban a bolsevikok eltörpülő kisebbségben voltak. Az Ideiglenes Kormány - melynek élére Kerenszkíj került - leverte a felkelést, és illegalitásba szorította a bolsevikokat. Lenin kiadta a jelszót: a cél a fegyveres hatalomátvétel és a proletárdiktatúra megteremtése. A megfelelő pillanat november 7-én érkezett el. A Vörös Gárda illegális fegyveres alakulatai ezen a napon elfoglalták a főváros stratégiai pontjait, majd az Ideiglenes Kormány székhelyét, a Téli Palotát is. A még november 7-én összeült II. szovjetkongresszuson a többség azonban nem támogatta a szocialista államrend bevezetését. Ezután Lenin elfogadtatta a teljhatalmú Népbizto-sok Tanácsának megalakítását, melynek elnöke ő maga lett.

Eszme és terror

Ezzel megkezdődött a marxista-leninista kommunista eszme gyakorlati megvalósítása. Az eszme, a kommunista politikai taktikával és stratégiával kiegészülve elképesztő erőszakhoz vezetett. Ennek atyja maga Lenin volt, ő kezdte meg az ország hatalmas "lágerré" alakítását, beleértve a koncentrációs táborok létrehozását is - ahová az ellenséges "burzsujokat" kellett zárni. Ellenség lett természetesen a papság is. Lenin a diktátor XX. századi prototípusa. "A testületi szellemet meghagyjuk a gyengéknek, a tehetségteleneknek, a visszamaradottak és a fejletleneknek. Hadd fecsegjenek, míg meg nem unják, és nincs miről beszélni." Így nem csoda, hogy Lenin az első ülése után fegyverrel kergette szét az új parlamentet - ahol a bolsevikoknak megint csak kisebbséget alkottak (a 36 millió szavazatból 9 milliót kaptak), tehát nem lehetett megszavaztatni, hogy minden hatalmat a kormány kapjon. A Vörös Gárda az ellenszegülő képviselőket letartóztatta, illetve megölte. A terror "eredményes" volt, s mindez ahhoz is elegendőnek bizonyult, hogy a bolsevikok megnyerjék a polgárháborút.

Európa szovjetizálása?

Lenin ebből azt a következtetést vonta le, hogy meg kell indítani a katonai offenzívát Európa szovjetizálása érdekében. A döntő lépést Lengyelország és Varsó elfoglalásában látta. Úgy vélte, hogy ezután Németországban hatalomra jutnak a "szélsőséges hazafiak és kommunisták", és ezek szövetségre lépnek Szovjet-Oroszországgal. Lenin tényként közölte, hogy létrejött a kétpólusú világ, egyik oldalon a Népszövetség (Antant), a másikon pedig Szovjet-Oroszország. Lenin súlyt helyezett arra, hogy Németország az ő oldalán álljon. Ezt legjobb tanítványa, Sztálin sem felejtette el, mikor 1939-ben megkötötte hírhedt szövetségét Hitlerrel Közép-Európa felosztására.

Ami a szovjetizálás szándékát illeti, Lenin nem kertelt: "Kelet-Galícia megszerzésével lett egy támaszpontunk az öszszes jelenkori állam ellen... Olyan körülmények között a Kárpátaljai Rusz határához értünk, amely jobban forrong, mint Németország. És közvetlen átjárót kínál Magyarország irányába, ahol egy kis lökés is elég ahhoz, hogy fellobbanjon a forradalom" - mondta 1920 szeptemberében. Az akkori magyar politikai elit félelmeit alátámasztják Lenin utasításai Sztálinhoz: "Olaszországban a forradalmat haladéktalanul ösztönözni kell. Személyes véleményem az, hogy ebből a célból szovjetizálni kell Magyarországot, s talán Csehországot és Romániát is." (1920. július) Ez akkor nem sikerülhetett - alapvetően a lengyelek hősies ellenállása miatt -, de 1947-48-ban bekövetkezett Kelet-Közép-Európa szovjetizálása is. Ezzel a marxista-leninista szocializmus immáron egész "világrendszert" alkotott, mérhetetlen szenvedést okozva a "szovjetizált" országok lakosságának. Ezekben a rendszerekben a terror törvényszerűen vált öngerjesztővé, elképesztő tömeggyilkosságokhoz vezetve. Az áldozatok számát megbecsülni is nehéz, de bizonyosnak látszik, hogy tízmilliókról van szó.

Szerencsés Károly

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu