Homíliavázlat

A hála: istendicséret

Különös személyiségek tűnnek fel a mai liturgiában. Az egyik az etióp főember. Halálos beteg. Leprás. Súlyos állapota olyannyira leszállítja önmaga magasából, hogy egy idegen országba, egy idegen emberhez megy gyógyulást keresni. Amikor Elizeuspróféta üzen neki, hogy egy folyóban fürödjön meg, gőgje elönti. Elhatározza, hogy hazamegy. Szolgái bírják jobb belátásra.

A másik jelenség az a kilenc, ugyancsak leprás férfi, akik kitaszítva bolyonganak a számukra kijelölt, elkülönített helyen. Találkoznak Jézussal. Akkor még megalázzák magukat. Jézus ugyancsak vízbe, egy tóba küldi őket, hogy fürödjenek meg, és megtisztulnak. Nem ellenkeznek. Megteszik Jézus kívánságát. Meggyógyulnak. Amikor egészségesen kilépnek a vízből, akkor keríti őket hatalmába a gőg angyala. Igaz, gondolják, csodával határos módon meggyógyította őket az az ember, az a Jézus. Visszamenjünk? - kérdezik. Szó sincs róla. Ennyire nem alázzuk meg magunkat. Egyébként is ez a gesztus Jézusnak kötelessége volt, ha már ilyen képességekkel rendelkezik. Meg aztán - gondolták - időnk sincs. Sok hetünk elveszett. Most a család ügye fontosabb, mint hogy időt vesztegessünk a hálálkodásra. Eltorzult lelkük talán már nem is tartotta csodának a gyógyulást. Betegségük előtt sem törődtek holmi prédikátorokkal. Belőlük nem lehet megélni. Amikor aztán bajba jutottak, kínjukban mégis igénybe vették a csodatevőt, de mert meggyógyultak, hallani sem akartak arról, hogy visszatérjenek hozzá. Ezekről mondta Jézus, hogy ha halott támadna fel szemük láttára, akkor sem hinnének. Mert látva nem látnak és hallván nem hallanak.

A mi példaképeink először is a szolgák, akik gazdájukat csitították, hogy ne önérzeteskedjen, tegye meg, amit a próféta, Elizeus kért. Nem is olyan nagy dolog az. Gyönyörű példaképünk ugyancsak az az egyetlen a tíz leprás közül, aki visszament Jézushoz köszönetet mondani. Amikor Jézus meglátta, elképzelhető, hogy megkérdezte őt: mit óhajtanál még? Ez lehetett a válasza: Uram, semmit. Akkor miért jöttél? Mert nagyon szeretlek. Nem kérek semmit, csak elmondom, hogy köszönöm.

Pár hónapja már harmadszor találkoztam egy nagyon-nagyon szenvedő asszonnyal az egyik kórteremben. Megkérdeztem tőle: hogyan bírja? Nem tesz szemrehányást a Jóistennek? Erre a következő megdöbbentő választ adta: Hogyan képzeli, tisztelendő úr? Nem bírálhatom én felül az értem vérző és meghalt Jézust. Egyébként is: nem szorul ő rá az én tanácsaimra.

Imaéletünk néha oly lapos. Csupa szajkózás. Ötlet, szeretet, hála és lélek nélküli szövegdarálás. Az az egyetlen visszatérő tanítson bennünket arra, hogy személyesen szólítsuk meg Jézust, ne csak akkor, ha bajunk van, vagy amikor valamit kérünk. Imáinkban legyen személyesség, ötlet, hálaadás és öröm. (Egyre többet beszélnek Isten emberei a személyes istenkapcsolatról, a perszonális teológiáról.)

Így egyre inkább lelki élményünk lesz, hogy észrevesszük az ő sok-sok szerető üzenetét a jelekben, melyekkel naponta többször is megörvendeztet. A keresztekben is őt vesszük észre, hiszen azt mondta: ha követni akarjuk, vegyük fel azokat.

Egyetlen, megtisztult, szent leprás: könyörögj értünk, hogy mi is elnyerjük Jézus tetszését!

Kerényi Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu