Szentírás-magyarázat

"Hol a többi kilenc?"

Évközi 28. vasárnap - Lk 17,11-19

A mai evangélium első olvasásra "egyszerű" csoda-történetnek látszik. Jézus Jeruzsálembe igyekszik (jó néhány hete ennek az útnak egy-egy epizódját idézik a vasárnapi evangéliumok), s egy közelebbről meg nem nevezett fal szélén tíz leprás fordul hozzá: "Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!" Jézusnak elég rájuk néznie, hogy megértse a kéréseket.

Biztató hangon annyit mond nekik: "Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!" Nem kell kétszer mondania. A tíz könyörgő férfi egy pillanatig sem tart attól, hogy csak le akarja rázni őket magáról. A törvény szerint a leprásokat a pap különíti el az egészségesek közösségétől, s ha netán meggyógyulnának, az ő dolga, hogy visszafogadja őket a társadalomba. Mennek hát, sietve. Az evangélista elmondja róluk, hogy útközben számukra is megtapasztalható módon "megtisztulnak" kínzó és megszégyenítő betegségükből.

Itt akár vége is lehetne az elbeszélésnek. Kilenc szereplő el is tűnik a szemünk elől. Ám váratlanul azt olvassuk, hogy "egyikük" (a tizedik) "amikor látta, hogy meggyógyult", sietve visszatért Jézushoz, hogy Istent magasztalja, s a csodatévőnek köszönetet mondjon. Nem egészen világos a szövegből, de arra kell gondolnunk: anynyira sietett, hogy a papokig se ment el, hogy a dolog hivatalos részét elintézze, se látott, se hallott, nagy örömében mindent feledve igyekezett ahhoz, aki nyomorúságából kiszabadította. Jézus - hozzá fordul-e vagy a vele ballagó tanítványokhoz? - csak azt kérdezi: "Hol a többi kilenc?"

A hála az emberi szív elemi megnyilatkozása. Honnan mégis ez a feltűnően rossz arány, hogy tíz közül kilencen megfeledkeznek róla? Ennyire eluralkodhat rajtunk a "jóra való restség", a világ közönye? A nyomorúság panaszra, tettekre késztet, de a jót, ha ránk szakad, már meg se becsüljük?

A második meglepetés itt éri az olvasót. Ki tudja miből, egyszer csak kiderül, hogy az az egyetlen köszönetmondó: szamariai. Jézus már kérdezi is: "Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse az Istent, csak az az egy idegen?" Az elsőkből utolsók lesznek, az utolsóból első. Jézus valóban meghatódik, s már mondja is: "Kelj föl, és menj. A hited meggyógyított téged." A szó köznapi értelmében meggyógyultak a többiek is. A maguk szerényebb módján azok is hittek, különben nem fordultak volna Jézushoz, nem indultak volna el, hogy szava szerint a papok elé járuljanak. De ez az idegen teljesebb hittel hitt. Amikor meggyógyult, nemcsak kötelezőnek tartotta, hogy az ajándékot megköszönje, hanem átérezte: olyan valakivel találkozott, akiben Isten végtelen nagysága, szeretete nyílt meg előtte. Ezért ment vissza hozzá, ezért kapta meg a nagyobb kegyelmet, mely Isten országának részesévé tette. Tíz közül az egyetlen szamaritánust.

Jelenits István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu