A Megváltó ünnepe Velencében

Volt egyszer egy szenttiszteletére rendezett ünnep, ő megállította a fekete halált Velencében. A város egész lakossága a lagúnákra vonult. Különleges ünnep volt ez, hiszen a velenceiek nem tudták, nem lesz-e újra szükségük szentjük kegyeire. Legalább kétezer gondola gyűlt össze, mindegyik húsz-harminc tarka lámpával kivilágítva, és mindegyikben legalább tizenkét ember. Akárcsak egy dús kertben a virágok, úgy tarkálltak egymás mellett, míg csak a szem ellátott. Itt-ott a földtől nehezen megváló rakéták kapaszkodtak a magasba, hogy ragyogó fénykeretbe vonják az arcokat. Minden egyes gondola, mely félhold, piramis vagy golyó formájú színes lampiontól díszlett, önmagában is egy-egy önálló festményként hatott. Csodálatos ünnep volt ez egy teljes éjszakán át... - így írt Mark Twain felejthetetlen szórakozásáról, az egyetlen igazán hazai népünnepélyről, amelyet a lagúnaváros immár több mint négyszázhúsz éve július harmadik hétvégéjén tart.

Velence a nemzetközi turizmus színhelye. Ezen a napon azonban a Serenissima lakosságát még kevésbé érdekli a turista, mint máskor. Saját körében kíván ünnepelni. A Festa del Redentore, a Megváltó ünnepe vallási gyökerekre tekint vissza. 1575 és 1577 között a pestis pusztított a sűrűn lakott városban, több mint ötvenezer áldozatot szedve, ami akkor a lakosság egyharmadát jelentette. A szenátus a dózsét áldozatvállalásra sarkallta. Alvise Mocenigo szent esküvel fogadta, ha a fekete halál felhagy a pusztítással, a Megváltó tiszteletére a Giudeccán templomot építtet. A megbízást Andrea Palladio kapta meg. A feljegyzések szerint 1577-ben távozott a halál Velencéből, a hálás lakosság pedig az építendő templom helyén oltárt és tabernákulumot állított a szabadban, mely egy úszó pontonhíd segítségével lett elérhető. A Zatterét Giudeccával összekötő hídon a város apraja-nagyja siet a pátriárka által celebrált misére, míg a felvirágzott, színes lámpákkal, girlandokkal díszített gondolák százain emberek ezrei özönlenek naplementekor a San Marco medencéjébe, és közben a nemzedékről nemzedékre szálló halászdalokra gyújtanak. Nem is olaszul, hanem velencei tájszólásban, hiszen a velenceiek nyelve elsősorban ez. Aldo Trevisanello, a neves dalköltő mondja: A velencei dialektus a mi nyelvünk, ezen gondolkodunk és erről fordítunk ma is olaszra. Ezen születtek törvényeink, és Carlo Goldoni is ezen írt.

Még az ünnepet kötelezően kísérő nyalánkságok is igazi velenceiek, és nehogy pastavariációkra gondoljon bárki is. A "Fegato alla veneziana" - hagymában pirított máj, melynek tüzét tisztes mennyiségű Marsala oltja - vagy a "sarde in soar" - savanyú hagymaágyra helyezett, píniamaggal és mazsolával ízesített sült szardínia - képezi a konyhai előkészületek tárgyát. A csemegéket piknikkosárba helyezik, és amikor eljön a naplemente, a csónakok utasai sok száz harang giling-galangja mellett kezdik meg a vízen ünnepi vacsorájukat. Szárazon és lagúnán kiváló a hangulat, az éneket, táncot gigantikus petárdaerdő kíséri. A kaleidoszkóp színeiben villannak fel a megvilágított templomkupolák, campanilék, paloták, hogy újra kihunyjanak a lagúnák titokzatos sötétségében. Majd a hajnal derengésével ismét visszatér a csend és a nyugalom, csak kevés csónak veszi útját a Lido felé, hogy az évszázados hagyománynak és legendájának szellemében onnan köszöntse a felkelő Napot, és küldjön egy fohászt a Megváltóhoz.

Ezen ünnepi éjszakán a Konstantinápolyért és az ártatlanok véréért bűnhődő, örök kísértésre ítélt Dandolo dózse szelleme is elbátortalanodik, és a dózsepalota frízén fekete lepellel szimbolizált, egykor lefejezett Marino Faletro sem kísért fejét keresve. Legfeljebb Marangona kongatójának, a Campanile egykori harangozójának akad munkája, aki már életében eladta szokatlanul óriási csontvázát, el is mulatta annak árát, de könnyelműségét bánva éjjelente ma is kiszökik múzeumi vitrinéből, hogy megszólaltassa a Marangonát, mintha csak a Notre-Dame toronyőre vagy Peter Schlemil utóda lenne. Sőt, velencei specialitásként - mint mesélik - még kéreget is a korán kelőktől, hogy visszavásárolhassa csontvázát, és ezzel a szabadságát. Velence merő óvatosságból ma is tréfál a halállal, és biztos, ami biztos, a Megváltó dicsérete mellett kísérteteinek legendáit is ébren tartja.

Reviczky Katalin

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu