Tűnődés a hétről

A tájékoztatás vaskorszaka

A médiumoknak, azaz a hírközlési eszközöknek az volna a legfontosabb feladatuk, hogy informáljanak a lényeges eseményekről, kommentálják azokat - a tények mentén eligazítva az olvasókat, nézőket és hallgatókat. Ez volna a feladatuk, mondom, merthogy többnyire nem ezt teszik. Elolvassuk egy-egy esemény leírását, és máris összezavarodunk. Már az események megfogalmazása sem egyértelmű, kommentárjaikról ne is beszéljünk!

Vasárnaponként megvásárolom a hetente egy alkalommal megjelenő lapot. Régen megtanultam, hogy a benne leírtakat osztani kell, még akkor sem biztos, hogy igazak (keresztrejtvényei viszont figyelmet érdemelnek).

E lap szerkesztőségében a jelek szerint egymásnak adják a kilincset az informátorok, akik bepillantást engednek a politikai színjáték háttéreseményeibe. Csak egy baj van: kivétel nélkül nevük elhallgatását kérik, jóllehet - állítólag - kitűnően tájékozottak, közel állnak a vezetőséghez, s a megbízhatóság látszatát keltik. Már tudják, miképp kovácsolódik egyre szorosabbra a pártvezér belső ellenzéke, sejteni engedik, közel a trónváltás, hisz növekszik az elégedetlenség, robbanás várható.

Két baj van velük. Az egyik: a névtelenség rejtekében arctalanok maradnak, ami bizonyos felelőtlenséggel és tetszés szerinti nagyotmondással jár. A másik: a jóslatokból szinte soha semmi nem válik valóra. A titokzatos informátorok beiktatásával az újság maga is kockázat nélkül állíthat valótlanságokat, a cenzúrázott leveleknek, amelyek gyakran nemtelen indulatoktól fröcsögnek, ugyancsak semmi jogi következményük sem lett. (No persze az sem válik az objektív tájékoztatás dicsőségére, ha az újságíró valótlanságot állít, majd helyreigazításra kényszerül. A helyreigazítás manapság a hírközlési eszközök külön műfaja. Egyetlen negatívuma, hogy az olvasó vagy néző rég elfelejtette, mi szolgált a kancsal közlés kiindulópontjául.)

Normálisan működő demokráciában a választók beleláthatnak a vezetők kártyáiba. Nálunk az asztal alatt folyik a parti, cinkelt lapokkal. Az újságírónak, a kommentátornak az volna a kötelessége, hogy objektivitását megőrizve pontosan tudósítson a játszma menetéről és várható végkifejletéről. Ilyen törekvéseknek nyomát sem látjuk. Annál több a szemforgató, hazug kommentár, a politikusok véleményének elvtelen visszhangozása, a valóság meghamisítása és a tények elhallgatása. Hovatovább viszszatérhetünk a Szabad Nép időszakába, amikor pontosan lehetett tudni, hogy a lapban leírtak ellenkezője igaz. Akkoriban ugyan még nem voltak nevük elhallgatását kérő informátorok.

Sokszor hallhatjuk ezt a kifejezést: "tényfeltáró műsor". Ezek többsége tényleg műsor, bár tényekről kevés szó esik bennük. Legtöbbjüket áthatja a "megrendelő" ízléséhez, véleményéhez való, már-már szolgai alkalmazkodás. Kormánypárti médiumokban mostanában divat az orvosokat és ápolókat kárpálni, hogy bebizonyosodjék: az egészségügy "reformjának" ők a kerékkötői. Lehetett nem létező, félremagyarázott számokat a fejükre olvasni nagy nyilvánosság előtt, utóbb senki sem mondta, hogy bocsánat, pedig kiderült, hogy az ítélet alapjául szolgáló tanulmány szerzője is tiltakozott írása félreértelmezése miatt.

Olvasom: a koalíció pártjának elnöke nagyon elégedett miniszteri ténykedésével. A becsületes újságírás elemi szabálya: lássuk a medvét! Tényleg olyan óriási a sikerük? De hiába keressük, elemzés nincs, csak a diadalmi jelentés.

Volt a magyar újságírásnak aranykora is? A nihilből feltekintve szinte hihetetlen. Pedig volt. De csak volt!

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu