Nem "szentként" született...

Lisieux-i Szent Teréz élete és lelkisége III.

Miután Teréz halála utáni - napjainkig terjedő - életének néhány jelentősebb eseményét megismertük, illő megtudnunk valamit földi életének alakulásáról is, hogy afölött elmélkedve saját életünkkel is szembesüljünk, s talán ugyanahhoz a végső következtetéshez juthassunk, melyet Teréz így fogalmaz meg a 102. zsoltár 8. versét idézve: "Az Úr hozzám mindig könyörületes volt, és édességgel teljes... Büntetésben lassú, irgalomban gazdag..."

Első pillantásra úgy tűnik, a kis Teréz korának nagyon kiváltságos gyermeke volt: gazdag, szentül élő polgári család ötödik életben maradt gyermekeként született, akit - mint legkisebbet - elhalmoztak szeretettel, gyöngédséggel. Önéletrajzában írja: "Minden a földön csak mosolygott rám: mindig csak virágra léptem, és szerencsés természetem is kellemessé tette életemet." Valóban, Teréz egész életére meghatározó kegyelmeket kapott buzgó szülei és nővérei által. Mindemellett nem "szentként" született, s erről büszkén mer vallani önéletrajza első oldalain: "Olyan természettel, mint amilyen az enyém is, nagyon elromlottam s talán el is kallódtam volna, ha erkölcstelen szülők nevelnek." Mintha csak Szent Pál apostol levelét olvasnánk: "Ha dicsekednem kell, gyöngeségeimmel dicsekszem..." (2Kor 11,30).

Isten szeretete megnyilatkozik a bennünket nevelő személyek gyöngédségében, a családi környezet örömében, de meg tud nyilatkozni a szenvedésekben is. Isten Fia a legmélyebb testi és lelki szenvedésék közepette fejezte be életét, s valahogy a mi életünket is át-átszövik a kisebb-nagyobb fájdalmak, melyek sokunknál már gyermekkorban kezdődnek. A keresztség szentsége ugyanis nem ígér szenvedéstől mentes életet: "Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisztusra, halálára keresztelkedtünk meg? A keresztség által vele együtt a halálba temetkeztünk... Ha ugyanis halálának hasonlósága által egybenőttünk vele, akkor feltámadásában is úgy leszünk" (Róm 6,3-5). A kis Teréz is hamar találkozott a szenvedéssel, jóllehet ekkor még nem ismerte fel annak szerepét: "Ekkor még nem gondoltam arra, hogy sokat kell szenvedni ahhoz, hogy az életszentséget elérjük. [...] A Jóisten nem késlekedett azzal, hogy megtanítson erre." Teréz világra jöttekor természetesen még nem tudta felfogni, hogy édesanyja nemcsak őt hordozza magában, hanem egy rákos daganatot is. Mindenesetre annyit tapasztalhatott, hogy édesanyja kénytelen volt egy dajkára bízni táplálását, s ezért tizenöt hónapos koráig egy tanyán nevelkedett, amely a családi háztól nyolc kilométerre volt.

Édesanyja betegsége azonban hamarosan elhatalmasodott: miután az orvosok már lemondtak róla, elzarándokolt még Lourdes-ba, hogy minden lehetőséget kihasználjon - ahogy fivérének írja egyik levelében: "Ugyan nem gyógyultam meg, sőt, súlyosbodott az állapotom, de nem bántam meg, hogy elmentem, legalább semmi szemrehányást nem tehetek magamnak, ha nem gyógyulok meg." A négy és fél éves Teréznek is észre kellett vennie az emberi élet korlátait, a mama napról napra halványabb arcát és a szenvedés kilátástalannak tűnő szomorúságát, amit soha többé nem tud elfelejteni: "Drága édesanyánk betegségének minden részlete él még a szívemben, főleg utolsó földi heteire emlékszem: Céline és én olyanok voltunk, mint két szegény kis száműzött. [...] Az utolsó kenet meghatározó szertartása is a lelkembe vésődött; ma is látom a helyemet, ott, Céline mellett, születési rang szerint sorakoztunk mind az öten, és szegény édesapánk is ott volt, zokogott..."

Jellemző azonban Terézre, hogy önéletrajzában közvetlenül e fájdalmas sorok után egy tizenöt évvel későbbi élményét is leírja, mintha csak azt mondaná: nehogy azt higgyétek, hogy ekkor fogtam fel először az élet igazi valóságát, vagyis hogy milyen csalóka és szomorú is az valójában. Nem! Az igazi valóságot a hit szemével látó ember foghatja fel ("ugyanannak a kis Teréznek nyíltak tágra a szemei!"), s az ő világában - az öröm mellett a szenvedést le nem tagadva - a földöntúli öröm is helyet kapott, amely minden fájdalmon képes felülemelkedni, mert "Krisztus Jézus legyőzte a halált, s az evangélium által felragyogtatta a halhatatlan életet" (Tim 1,10).

Bakos Rafael OCD

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu