A lélek nemességével a vértanúhalálig

Száz éve született Hummel Kornél, "a vakok papja"

1944 végén és 1945 elején, a budapesti utcai harcok idején sokan az ostromzár halálos áldozatai lettek. A meghalt négy római katolikus pap egyike Hummel Kornél volt. 1944 decemberében költözött be a vakok intézetébe, hogy közvetlen szolgálatára lehessen az ott lakóknak, és rajtuk kívül sokan másoknak is, akik az intézetben menedéket találtak. Hummel atya nem véletlenül került ide, hiszen több mint kilenc éven át naponta misézett az intézet Hungária körúti épületének kápolnájában.

Hummel Kornél 1907. július 12-én született Budapesten. Kilencéves volt, amikor édesapját, és tizenkét éves múlt, amikor édesanyját is elveszítette. Kornél kisebbik testvérével együtt anyai nagybátyja gyámsága alá került. Az elemi iskola után Budapesten, az István úti gimnáziumban és a Damjanich utcai Regnum Marianumban tanult. Kiváló hittanáraitól megkapta azt az útravalót, amely fokozatosan jobbra és többre késztette.

1925-ben lépett be az esztergomi papneveldébe. 1929. május 26-án lett diakónus, ám mivel még nem volt huszonkét éves, pappá szentelése csak szentszéki engedéllyel válhatott valóra. Serédi Jusztinián bíboros, esztergomi érsek hivatalos ügyben az év júniusában Rómában járt, és egyúttal sikerült ezt az engedélyt is megszereznie. Így 1929. június 29-én az esztergomi bazilikában sor kerülhetett Hummel Kornél pappá szentelésére. Az ünnepi esemény a vértanúk napján volt: neki csak piros színű miseruha jutott. A mise utáni regnumi agapén azt mondta: "Vértanú leszek, a piros szín kísér engem!"

Balassagyarmati szolgálat után 1932 őszén került Budapestre, ahol a zuglói egyházközség káplánja lett, majd fővárosi hitoktató. Egyénisége vonzotta a lelkeket az Istenhez vezető útra. Minden tettével azt bizonyította, hogy a hitoktatás, az ifjúság nevelése volt az ő igazi szívügye.

Hummel Kornél atya 1935-től egészen haláláig a vakok papja is volt. A Vakok Intézetében ellátta az ottlakók lelki szolgálatát. Sokan keresték fel őt tanácsért, s nagy szeretettel, együttérzéssel, körültekintéssel igyekezett segíteni. Az egyik akkori hitoktatónő, Oláh Margit a következőket írta: "A legszebb erények mutatkoztak azoknál, akik a vakság súlyának keresztjét hordozták... Hummel Kornél páratlan türelemmel, hozzáértéssel és apostoli buzgósággal szolgálta a lelkeket. Nehéz helyzetben a papnak a kegyelem állapotában kell lennie - mondotta egykor. Hummel Kornél nem volt erős fizikumú, inkább sápadt, sovány ember. De bensőjében a lélek ereje izzott."

Amikor a főváros hadszíntérré vált, Hummel Kornél úgy érezte, állandóan a vakok között kell lennie, hogy a nehéz órákban vigaszt, támogatást kaphassanak. A belövések egyre gyakoribbak és fenyegetőbbek lettek, így a Hungária körúti intézet lakói átköltöztek a Hermina úti intézmény épületének pincéjébe.

"1945. január 10-én jöttek be az épületbe az orosz katonák - mondta a történtekre emlékezve az intézet egyik lakója. - Január 17-én a főtisztelendő úr bennünket gyóntatott. Mielőtt az utoljára következő megkapta volna a feloldozást, az intézet gondnoka rémülten rohant be, könyörgött, hogy az atya azonnal hagyja ott a gyóntatószéket, mentse meg leányát az erőszaktól."

Oláh Margit így emlékezett a történtekre: "Az oroszok nagyobb része látta, hogy kikkel van dolga, emberséges, sőt egyik-másik határozottan jólelkű volt. Az atya január 17-én estefelé gyóntatott. Lementem, megtudtam, hogy védően állt oda a lány elé. Az orosz katona rákiáltott. Ő vállvonással jelezte, hogy nem érti, mit mond. Közben reflexszerűen zsebre dugta a kezét. Lehet, hogy a katona azt hitte, fegyver van nála, de az is lehet, hogy részeg volt. Hirtelen két lépést hátrált, és a főtisztelendő urat pontosan szíven lőtte. Mire az hátrahanyatlott, kétszer érthetően, harmadszor szája mozgásával mondta: Deo gratias (Istennek legyen hála)!"

Életének harmincnyolcadik, áldozópapságának tizenhatodik esztendejében fejezte be földi útját. A Hermina út 19. szám alatt lévő Hermina-kápolna kertjében temették el. Hatósági intézkedés következtében 1945 tavaszán a Kerepesi úti temetőbe vitték át földi maradványait, majd 1978-ban a Rákoskeresztúri új köztemetőbe, onnan 1998-ban a zuglói, Kassai téri templomba, végül pedig a budai Batthyány László gyermekotthon kertjébe, ahol talán végső nyughelyet kaphat.

Hummel Kornél boldoggá avatásának gondolatát Csávossy Elemér (1883-1971) jezsuita teológus vetette fel elsőként. Hummel Kornél élete és cselekedetei talán örökre feledésbe merültek volna, ha az élő tanúk emlékezéseit, a papi feljegyzéseket össze nem gyűjti Meszlényi Antal (1894-1984) pap történész a Magyar szentek és szent életű magyarok című könyvében. Ezek bizonyítják, hogy Hummel Kornél vértanú volt. Meszlényi Antal munkája nyomán meg lehetett volna kezdeni boldoggáavatási eljárást. Azonban 1948-ban már másként alakultak a körülmények...

Hummel Kornél születésének századik évfordulóján, a meglévő írások, bizonyítékok alapján az illetékesek talán újra kezdeményezik boldoggá avatását.

Lak István

A Budapesti Vakok Egyesületének tagja

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu