KÖNYVESPOLCRA

Zsolozsmáskönyv - sárral

Sárfelirat. Ez a címe az idén januárban elhunyt Nagy Gáspár posztumusz kötetének. Az olvasó kicsit félve lapoz bele a Görömbei András szerkesztette könyvbe, hiszen tudja, a halálra készülő ember utolsó verseit tartja kezében. Halálra készülés, haldoklás. Nehezen írom le e szavakat. Mintha valami tilosat írnék, amiről nem szabad beszélni. Mert nem beszélünk a halálról. Körülírjuk, épphogy érintjük, némán gyászolunk, vagy éppen tehetetlenül üvöltünk. De beszélni róla aligha tudunk. Szavakkal odamerészkedni a Nagy Titok Kapujához: kevesek kapnak kegyelmet ehhez. Énekmondók, regősök, költők, akik főnevekkel, igékkel, melléknevekkel gyúrják, teremtik, formázzák az életet. Akiknek a Nagy Csend előtt meghajolva sincs más a kezükben, csak a szavaik. Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, / úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek - vallja a munkatáborban raboskodó Radnóti halála előtt néhány hónappal. Szavaim hibátlan / hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran / szólhassak s mint rossz gégémből telik / és ne fáradjak bele estelig / vagy míg az égi és ninivei hatalmak / engedik hogy beszéljek s meg ne haljak - így zárja le a gégerákban szenvedő BabitsJónás imáját. Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja - jutnak eszembe Illyés szavai.

Nagy Gáspárról tudjuk, sohasem menekült el a rettenet kimondásának terhe alól. A "néven nevezés" súlyos parancsát bízta ránk. Nem tűrte a "ketreces szavakat". Verseit "kibiztosított beszédbe" állította. És így tett életének utolsó éveiben is. Akkor is, amikor tudta, útjának végéhez közeledik.

Búcsú ez a kötet, és számadás. Küzdelem és fájdalom, a halállal való viaskodás, megbékélés, hit, kétségbeesés, élni akarás, halni akarás. De a Nagy Gáspár-i lírára oly jellemző játék, dallam, szépség, tisztaság fonja körbe a rettenetet. Szakadatlan lengnek, Ringnak a hálók: Oldani? Kötni? Bezárni? Kinyitni? Szakadatlan... a hálók: Drága kötelmek.

Búcsúzik élőktől s megholtaktól. Költőtársaktól, költőelődöktől: Dsida, Kosztolányi, Arany, Kormos István, Lászlóffy Aladár... Hosszú a névsor. Egyik, talán legszebb a József Attilához intézett vers, s benne a vége: örök izgága, kellemetlen fráter / én holtomig elsakkozgatnék veled / egy állomási restiben, / ahol az összes játszmát te nyered... / Attila, nagyon sietek! Várj meg!

Kiemelni néhányat a versek közül olyan, mintha virág helyett csak szirmokat mutatnék. Olyan sokfélék a versek, mint Nagy Gáspár egész költészete. A szikár valót fölmutató sorok után egyszer csak belebukunk egy gyönyörű dallamba, onnan játékos rímekbe, aztán a halálfélelem kétségbeesett kiáltásába, majd az emlékek szövevénye visz harminc-negyven évvel korábbra. Egy meg nem alkuvó ember utolsó meg nem alkuvásai ezek. Akinek nevéből és szavaiból sár lesz. Anyag, amelyből formált minket Isten. A sírfeliratomat/ majd sárral írjátok, / mert a földön / a sárnál nincs maradandóbb. ...ti ne bajlódjatok / baljós betűkkel, vak szavakkal.

Bajlódom, mégis bajlódom. Tétován teszem saját szavaim a költő sorai mellé. Miközben tudom, nincs mit írnom. Csak olvasnom... Például a Belátás című verset:

Nem lehet a világot Isten nélkül fölneveleni

nem lehet a világot Isten nélkül megérteni

nem lehet a világot Isten nélkül szóra bírni

illetve lehet

csak az olyan rémült magánkaland

amelyet a kétségbeesés kormányoz

s végkimenetele fölöttébb kétséges.

Zsolozsmáskönyv ez a kötet. Melynek átimádkozása után egyetlen mondatot rebeghet csak az olvasó maga elé: Add meg neki, Uram, az örök világosságot! S nekem a jó halál kegyelmét. Ámen.

(Nagy Gáspár: Sárfelirat. Nap Kiadó, 2007)

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu