Hangulatjelentés

K. K. K. K.

Kora délután Pesten. Lakásommal szemközt, a Felvonulási téren téblábolok, talán bujdosni indulnék a Városliget fái közé, magam sem tudom. Egyszerre megszólítanak, s mögöttem ott áll az ismeretlen ismerős: a megrögzött fényképész. Ötven év körüli, cingár férfi, lebegő szakállal, elnyűtt kockás ingre húzott viseltes zakóban. Időről időre látom, ahogy konok ábrázattal mászkál a téren parkoló rengeteg kocsi között, kezében fényképezőgéppel, és minden különleges járgányt megörökít. Most hozzám lép, nagyot legyint, és kifakad:

- Ugyan, ezek új kocsik! Szinte alig akad olyan, amit érdemes lefotózni. Mind egyforma. Régen egy Citroën, egy Peugeot, egy Volkswagen vagy akár egy Skoda száz méterről felismerhető volt. Minden típusnak megvoltak a maga összetéveszthetetlen vonásai. De figyelje csak meg: az újabb fejlesztések már arctalanok. Ha közelebbről megnézem a részleteiket, még sikerül megkülönböztetni őket. De a régi, jól ismert formákat eltörölte az, hogy ma mindent teljesen áramvonalasra csinálnak.

Nekem persze erről is egy krakkói élményem jut eszembe: találkozásom a feltalálóval. 1999 nyarán történt, az óváros egyik reneszánsz palotájának pinceklubjában. Éppen egy lengyel lánnyal táncoltam az éjféli záróra idején, a bejárat már csukva volt, újabb vendégeket nem engedtek be. Hátamat váratlanul megérintette egy kéz, s amikor megfordultam, egy vadidegen, huszonéves fiút láttam. Térdnadrágban, karjára akasztott sétapálcával, fején széles szafárikalappal állt, hatalmas rekesz ivójoghurtot nyújtott, és azt mondta:

- A táncosoknak vitaminra van szükségük. Ne csak egyet vegyenek!

És könyörtelenül belém diktált két pohár málnás joghurtot. Tiltakozásomra nagyvonalúan megengedte, hogy harmadiknak áfonyásat bontsak. Amikor ezzel megvoltunk, bemutatkozott:

- Krzysztof Karol Kazimierz Kodlubowski.

Kiderült, hogy építészmérnök, hobbija pedig az, hogy éjjelente bejárja a várost, és minden útjába kerülő idegennel jót tesz. Számos és remekül alliteráló keresztnevét annak köszönheti, hogy az egyik legősibb lengyel főnemesi család sarja - a lengyel arisztokraták szívesen adtak efféle neveket a gyerekeiknek. Egyébként Krzysztof Karol Kazimierz az egyetlen élő Kodlubowski: édesapja már halott, a család többi ágát pedig kiirtotta a második világháború.

Hanem mindezt már nála, a lakásán tudtam meg, éjjel fél kettő körül. Aprócska garzonjában frissen sült vacsorát készített, majd megismertetett kedvenc találmányaival. Elsőként a hanghatásra működő lámpával: tapsolt, és a szoba csillára kigyúlt; megint tapsolt, és sötét lett. Ezt muszáj volt hosszas tapsikolással kipróbálnom. Fő művének azonban az űrállomásra szerelhető összkomfortos űrkapszulákat tartotta, melyekkel - állítása szerint - több ezer ember élete tartósan megmenthető egy földi nukleáris katasztrófa esetén. A részletes tervrajzokat is elém terítette. Mindennek pontosan nyolc éve, és azóta sem szabadulok a gondolattól: az emberiség legfontosabb találmányai valószínűleg efféle csodabogarak jóvoltából születtek.

Tehát most itt lebegek a Felvonulási tér hamuszín betontengerén, a sok száz drága kocsi egymásba olvadó masszájában. Éppen az folyik, hogy mindent elural ez a lelketlen, igaztalan szó: praktikum. Mindent bebugyolálnak ebbe az undok uniformisba, mindenre ráütik a bélyeget: SZABVÁNY!, mindenkit lemázolnának terepszínűre, minden árnyalatból gyári szürkét kevernek. Színeket adjatok, vonzó egyéniségeket és színeket! Babits Mihály szavaival: "Elvégre lehet élni meszelt falak közt is; de ez nem katolikus élet."

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu