Párizsban hódít Kusturica balkáni bája

Mindenfelé szaladgáló libák, a bádogváros törékeny házai, labdaszerű telihold, félelmetes és titkokat rejtő, bűnös lakókocsik, az éjszaka sötétjében felvillanó zseblámpák vakító fénye, a pulykakakast zsinórón maguk után rángató, félig letakart szemüvegük mögül leső roma gyerekek, törpék és félóriások, tragikomikus alakok, felelőtlenül tett ígéretek, vágyak, illúziók, odalett tisztesség és örökre elveszett álmok... Talán így lehetne jellemezni Emir Kusturica szürreális, groteszk, bohózati elemekkel spékelt vad balkáni meséjét, a Cigányok idejét.

Ki ne emlékezne még az 1988-as, két cannes-i Aranypálma-díjjal kitüntetett remekmű ifjú hősére, a szódásszemüveges Phenanra?! A kilátástalanságban vesztegelő, zsebtolvajlásból élő bosnyák cigánykolónia határozatlan, ám nagy szívvel megáldott, együgyű szerencsétlenjére, aki műtétre szoruló kishúgán próbál segíteni. Előbb azonban még feleségnek valót is talál magának, nagy kár, hogy a lány anyjának esze ágában sincs hozzáadni szeme fényét. Phenan útja során eljut Milánóba, ahol a "koldusbizniszből" karriert csinált "álkeresztapa" semmizi ki az embereket. A film nem torkollik hollywoodi happy endbe. A főhős elveszíti húgát, elraboltatja magát az álmaival, majd meghal az igazságkeresés és a pénzcsinálás útvesztőjében.

Kusturica ezúttal egészen meghökkentő vállalkozásba fogott. A Cigányok idejének történetét viszi színpadra "punk opera" műfajban. A bosnyák rendező alakjai szenvedélyektől túlfűtött, a pénzvágytól kiégett, csalódásokban felőrlődött emberek, akik nem szólnak, csak roma nyelven énekelnek. E különös színházi kifejezésmód elemeként Kusturica saját filmjéből "csepegtet be" kockákat, segítve ezzel a képzelet és a valóság közti szüntelen utazást.

A Cigányok ideje filmes változatának sikeréhez - a történeten és az amatőr színészek kiváló játékán túl - nagymértékben hozzájárult Goran Bregovic muzsikája. A darab színpadra állítása azonban nemcsak a rendezési elvekben, hanem a zenében is megkívánta, hogy alkalmazkodjanak a színházi viszonyokhoz. Kusturica ezért három zeneszerzőt kért fel - köztük fiát Stribor Kusturicát, a No Smoking Orchestra dobosát -, hogy új partitúrát írjanak. A zenei kompozíció hűen tükrözi és követi a darabban megjelenő rendetlenséget, összevisszaságot, az örökösen - testi és lelki - úton lévő, hontalan romák bolyongását. A darabban megszólaló énekesek mind szerb népzenei csoportokhoz tartoznak. A punk operában a két együttes, a No Smoking Orchestra tradicionális és a Garbage Serbian Philharmonia klasszikus zenét játszó művészeinek játéka különös zenei ötvözetet nyújt.

Emir Kusturica várakozással tekint a darab fogadtatására. Nem kicsi a kockázat, mert mint mondja: "Míg 1989-ben az emberek imádták a filmet, lehet, hogy ezért most majd lehurrognak." Azt egyelőre nem tudni, vajon a punkopera-változatot is olyan siker koronázza-e majd, mint a filmet. Elsőként az AROP (Association pour le rayonnement de l´Opéra national de Paris - a Párizsi Nemzeti Operaház tündökléséért Társaság) kissé konzervatív tagjai tekintették meg, akik nem álltak fel az előadás közben, és nem is fütyülték ki a darabot. Talán nem rossz kezdet. Párizs után a spanyolországi Valenciában szeretnék bemutatni a Cigányok idejét, de New York is a célállomások között szerepel.

b. z.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu