|
|
Hűvös árnyalatú lobélia Meglehetősen kevés kék virágú növényünk van, ám ezek közül feltétlenül figyelemre méltó az égszínkék törpe lobélia (Lobelia erinus). A Dél-Afrikából származó faj évelő ott, ahol fagymentesen tudják teleltetni, egyébként egynyári virágként nevelik. Létezik gömb alakú vagy párnaalkotó fajtája, a legfeltűnőbb azonban a csüngő növekedésű lobélia, amely egyaránt vonzza a tekintetet, legyen akár erkélyládába vagy függő kosárba ültetve. Egy-egy fehér virágú társnövény kiemeli a lobélia hűvös, kék színét.
A harangvirágfélék családjába tartozó lobéliának mintegy kétszáz faja és ennél jóval több hibridje van. Sőt, létezik egy magyar nevet viselő faj, a Teleki-lobélia (L.telekii), amely valószínűleg híres Afrika-utazó grófunk nevét őrzi. A virágok színe is igen széles skálát ölel fel. Bíborvörösen virágzik a kardinálisvirág (L. cardinalis), az Egyesült államokból származó orvosi lobéliának (L. siphilitica) pedig létezik hófehér virágú változata is. A lobélia sűrűn elágazó, alacsony növekedésű, lágyszárú dísznövény, mindössze tíz-huszonöt centiméter magasra nő, csüngő változata pedig zuhatagként omlik alá. A virágok alig haladják meg az egy centimétert, viszont olyan bőségben nyílnak a hajtásvégeken és a levélhónaljakban, hogy eltakarják a világoszöld lombot. További erénye, hogy a fagyok beálltáig virágzik, és igényei is szerények. Nevelése annyiból áll, hogy a palántákat tavasszal tápanyagban gazdag földbe kell ültetni, és rendszeresen öntözni. Ha a fővirágzás után, júliusban kétharmad részre visszavágjuk, a növény újabb hajtásokat fejleszt, és az első fagyokig virít az erkélyládában vagy a cserépben. Szabadföldbe ültetve kitűnő szegélynövény. A lobélia kedveli a napfényt, de félárnyékos hellyel is megelégszik. Az átmeneti szárazságot elviseli, ám ilyenkor elfonnyadnak a hajtáscsúcsok. Egy alapos öntözés után viszont ismét életre kel a növény. A lankadt részeket vágjuk le! Palántáit tavasszal minden kertészet olcsón kínálja, ám aki magvetéssel szeretné szaporítani, annak fel kell készülnie arra, hogy meglehetősen rendszertelenül csírázik. Az apró magokat szórjuk februárban nyirkos palántaföld felületére, majd fedjük a vetőedényt átlátszó fóliával vagy üveglappal. A csírázás tizenöt-húsz fok körüli hőmérsékleten, két-három hét alatt megindul. Áprilisban át lehet ültetni hármasával-négyesével külön cserepekbe, és némi edzés után májusban az erkélyládába vagy függőkosárba (ámpolnába) kerülhetnek. A szerző felvétele Lovas Katalin
|
|||||||||||||||||||||||||||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||